Elsősorban az alapfokú könnyűzene-oktatás megteremtése és kiszélesítése mellett tette le a voksát Andrásik Remo a Hangadó fórumot nyitó előadásában. Az Öröm a Zene vezetője Sehonnan sehová című vitaindítójában örök optimistaként elismerte, nemcsak tartunk valahonnan valahová, de a könnyűzene-oktatásnak eredményei is vannak Magyarországon.
Andrásik Remo a több mint három évtizedes múltra visszatekintő Gitármánia táborok elindítója, bő évtizede az Öröm a zene tehetségkutató sorozat szervezője, a Hangszert a kézbe egyik kitalálója és megvalósítója, zenész, gitártanár, zenei tankönyvek szerzője azzal kezdte vitaindítóját, hogy az 1990-es évek eleje óta nagyon sokan dolgoznak a könnyűzene-oktatás „rendszerbe” emelésén. A Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportja által 2024. december 5-én tartott Hangadó című fórum első felszólalójaként arra is emlékeztetett, hogy a könnyűzene-oktatás közoktatási rendszerbe való beemelésére már 1968-ban ígéret hangzott el, 1981-ben is felvetődött, sőt az elmúlt években is voltak hangzatos tervek, de ezekből eddig semmi sem valósult meg. Szerinte az is kimondható, hogy miközben az iskolai ének-zeneoktatás tulajdonképpen „kuka”, így ott sem nagyon jelenhetett meg a könnyűzene. Így nem véletlen, hogy a Rockmúzeumban elhangzott előadásának a Sehonnan sehová címet választotta.
Ugyanakkor Andrásik Remo felhívta a figyelmet arra is: nem mindegy, hogy az elmúlt évtizedek könnyzene-oktatásáról véleményt alkotók milyen szemszögből, milyen csoport tagjaként teszik ezt. Szerinte a benne lévők, az érdekeltek az alapján mondanak véleményt, hogy személyes céljaikat, elképzeléseiket hogyan tudták megvalósítani. Márpedig a könnyűzene-oktatásban érintetteknek el kell ismerniük, hogy az elmúlt évtizedekben a Debreceni Rocksulinak újabb követői lettek, a Gitármánián kívül is egyre több hangszeres tábor várja az érdeklődőket, végre elindult a hazai, könnyűzenei felsőoktatás, tehát valahonnan valahová sikerült eljutni. Ugyanakkor egy passzív, a könnyűzene-oktatásban nem érdekelt szemlélő, vagy a könnyűzene-oktatás alakítói közé nem tartozó személyes igényei és elvárásai alapján akár másként is láthatja ezt a kérdést. Miközben vannak ellenérdekelt felek is, akik érthetetlen módon akadályozzák, keresztbe tesznek annak, hogy minél több helyen, minél többen tanulhassanak Magyarországon könnyűzenét.
Andrásik Remo úgy fogalmazott, hogy az ellenérdekeltnek tűnők közül sokakat inkább a megszokotthoz való ragaszkodás jellemez. Elmondta például, hogy ma Magyarországon nagyjából 800 alapfokú művészeti iskola működik, és közülük körülbelül félezerben zenét is lehet tanulni. Ugyanakkor a rendelkezésre álló információk alapján az évente mintegy 120 ezer diákot oktató helyek mindössze 3-4%-ban lehet könnyűzenét is tanulni. Ez azonban komoly előrelépés – hívta fel a figyelmet az előadó –, már ha arra gondolunk, hogy néhány éve ez a szám még a nullához közelített.
A Hangadó fórum első előadásában elhangzott az is, hogy a könnyűzene-oktatás széleskörű elterjedéséhez szükség lenne a könnyűzene valamiféle kanonizációjára. Már csak azért is, mert bár a könnyűzene csak néhány évtizedes múltra tekint vissza, elvitathatatlanul az egyetemes zenetörténet része, azaz vannak dalok, szerzemények, produkciók, amelyek értéket képeznek. „A populáris zene és az erre épülő popkultúra a globális kortárs népzene szintjére emelkedett” – tette hozzá Andrásik Remo, aki előadása végén, kicsit a jövőbe tekintve, felvetette azt a témát is, miszerint a magyar könnyűzene-oktatást jelenleg meghatározó, irányító, alakító szakemberek többsége immár évtizedek óta dolgozik ezen a területen, többségük erősen ötven fölött van. Éppen ezért a továbblépés szempontjából az is fontos lenne, hogy egy olyan új generációnak lehessen átadni a stafétát, akik 15-20 éves távlatban képesek a magyar könnyűzene-oktatásról gondolkodni, és majd tenni is érte.