Beatkorszak tervek
2025. július 09. írta: Poptanító

Beatkorszak tervek

Debrecenben indul újra a Beatkorszak szabadegyetem, a fővárosban pedig könyvbemutatóval és konferenciával nyitja a szezont a Beatkorszak Projekt, aminek legismertebb „vállalkozása” a 20 ezer követővel rendelkező, olykor több tízezer ember által olvasott Volt egyszer egy beatkorszak blog.

250709-beatkorszak.jpgAz év második felében is Budapesten kívül „turnézik” a Beatkorszak szabadegyetem, aminek szezonnyitó előadásait a Debreceni Rocksuliban hallhatják az érdeklődők. Az ország legrégebbi könnyűzenei iskolájának tanévindító hetéhez kapcsolódik a Beatkorszak Projekt négy előadója, akik szeptember 10-11-én négy témát villantanak fel a magyar rockzene múltjából. A tervek szerint az ősz folyamán még Kolozsváron és Marosvásárhelyen lesz „rendhagyó” Beatkorszak szabadegyetemi előadás, így a fővárosba csak 2026 elején tér vissza a sorozat.

Az NKA Hangfoglaló Program által támogatott Beatkorszak Projekt az ősz elején Budapesten is bemutatja az előző év munkáit reprezentáló köteteit. A Hangok és ütemek nyolcadik darabját – amelyben Várkonyi Mátyás, Csuha Lajos, Sasvári Sándor, Vikidál Gyula, Lengyel Gábor, Betuker Péter, Sáfár József, Erdész Róbert és Debreczeni László emlékezik –, valamint a projekt tavalyi témáját feldolgozó Rock és színház című tanulmánykötetet a Rockmúzeumban mutatja majd be a kiadó, Hangőr Egyesület. Úgy, hogy közben újabb rocktörténeti oral history interjúk is születnek, amelyek metszéspontja a Beatkorszak Projekt 2025-ös fókusza, a magyar könnyűzene megjelenése a szocialista országokban, amiről ősszel konferenciát, illetve vándorkiállítást is rendeznek.

Folytatódik a Poptörténeti Pontok elhelyezése is. Legutóbb ilyen táblát Nagyváradon, a legismertebb erdélyi rockzenekar, a Metropol Group első koncertjének helyszín avattak, ahol elhangzott: jó lenne a határon túli magyar könnyűzenére emlékeztető pontok sorát bővíteni, így nemcsak Nagyváradon, de Kolozsváron és Marosvásárhelyen is elkezdődött újabb Poptörténeti Pontok helyeinek a felkutatása és engedélyeztetése. Ezek mellett természetesen folyik a magyarországi táblaavatások előkészítése is, és remény van arra, hogy a rendszerváltás előtti fesztiválhelyszínekre is kerülhetnek ilyen QR-kóddal ellátott táblák, amelyek segítségével így részletes ismertetők olvashatók a magyar könnyűzene története szempontjából fontos helyekről.

A Volt egyszer egy beatkorszak blog (beatkorszak.blog) 2016-ban indult, kilenc évvel később a legnagyobb közösségi oldalon közel 20 ezer követője van, miközben egy-egy népszerűbb írását olykor többtízezren olvassák. A rendszeresen frissülő blog írásai közül július elején nagyot ment a századik születésnapján Erdős Péter életművével foglalkozó két cikk, miként sokan kattintottak Zorán 30 évvel ezelőtt megjelent Majd egyszer című albumáról szóló írásra is. Mindez azt mutatja, a magyar könnyűzene múltja iránt egyre többen érdeklődnek, közülük pedig sokan érteni is szeretnék, hogyan és miért születtek egykor dalok, lemezek, koncertek.

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr5518904430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása