Tanulmányok rockról és színházról
2025. május 09. írta: Poptanító

Tanulmányok rockról és színházról

A Beatkorszak könyvek sorozat új darabja a Rock és színház kötet, amely a Beatkorszak szabadegyetem könnyűzene és színjátszás kapcsolatáról szóló előadásainak írott változataiból állt össze. A szerkesztővel, Bajnai Zsolttal beszélgettünk.

250506-rock_es_szinhaz.jpg A Beatkorszak Projekt korábbi konferenciáinak előadásaiból az elmúlt nyolc évben könyvek is készültek. Miért szakítottak ezzel?

– Mert legutóbb nem konferenciát, hanem rendhagyó fórumot szerveztünk a magyar könnyűzene és a színház kapcsolatáról, amivel az volt a célunk, hogy a téma kutatását forrásértékű beszélgetésekkel segítsük. Azt hiszem, hogy az első vajdasági, összességében pedig a második magyar rockoperáról szóló beszélgetés legalább annyira érdekes, sőt kuriózum volt, mint az 1973-as nagyváradi Ifjú W. újabb szenvedései musicalről szóló dialógus, amiket közvetítettünk, azóta pedig visszanézhetők a beatkorszak.blog-on. Ugyanakkor a tanulmánykötettől sem akartunk eltekinteni, így ezúttal a Beatkorszak szabadegyetem, ugyancsak színház és könnyűzene témát választó előadóit kértük publikálásra.

– Azért a fórum és a szabadegyetem témái között volt némi átfedés?

– A témák tekintetében igen, hiszen Virányi Attila, a nagyváradi Metropol Group vezetője, aki a fórumon mesélt az 1973-as előadásról, az emlékeit viszont jóval bővebben írta meg Rock és színház című kötetben. Ugyanakkor Csatári Bence az István, a király születéséről illetve rendszerváltásig tartó történetéről az elmúlt években beszélt a szabadegyetemen, amik így már leírva, sőt bőven kiegészítve vehetők kézbe. Ugyanez mondható el Kovács László könnyűzenei színházi előadások lemezmegjelenéseiről szóló dolgozatáról is, vagy Hints Zoltán erdélyi magyar színészlemezeket bemutató munkájáról. Magyar Ernő az egyetlen, aki a könnyűzene és a Szegedi Szabadtéri Színház kapcsolatáról előbb írt, mint előadott.

– Szerkesztőként két dolgozatot is jegyez a kötetben. Nem volt ez így együtt sok?

– Kicsit. De szerencsére a két előadás jóval korábban hangzott el, mint ahogy a kötet készült. Ugyanakkor némi elfogódottságot is vállalva azt gondolom, hogy a magyar színészlemezek történetéről, illetve a fővároson kívüli színházak rendszerváltás előtti könnyűzenés darabjairól szóló dolgozatom jól illik a másik hét anyag mellé. Azt az egyet bánom, hogy néhány előadót nem sikerült rávennem a publikálásra, pedig sokat hozzá tudtak volna tenni az összképhez.

– Hol lehet hozzájutni a kötethez?

– Három biztos pontot tudok mondani. Egyrészt a Rockmúzeum a 13. kerületben, ahol a korábbi kiadványaink is elérhetőek, másrészt a Magyar Zene Háza könyvesboltja, ahol megtisztelő jelen lennünk. Ezeken kívül a Beatkorszak Projekt nyilvános programjain áruljuk is a Rock és színház tanulmánykötetet a többi könyvünkkel együtt.

(Fotó: Virányi Attila, a Metropol Group vezetője nemcsak mesélt, de tanulmányban emlékezett is)

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr4618853954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása