Halmos Attila: Hangszeres előképző
2017. november 25. írta: Murzsa Tímea

Halmos Attila: Hangszeres előképző

musicmedia.jpg

2016-ban kezdtem el a Budapest Schoolban és a piliscsabai Hauck János Német Nemzetiségi Iskolában hangszeres előképző órákat tartani. Tizenhét éve tanítok a piliscsabai Páduai Szent Antal Iskolában mint népi hegedű tanár. Azonban a művészeti iskola keretein belül nem tudtam megoldani, hogy egy gyerek több hangszerrel, több műfajban és csoportosan kezdhessen megismerkedni a hangszeres zenével.

De miért fontos ez? Azért, mert ma a diák úgy kerül be a művészeti iskolákba, hogy nagyrészt a szülő, a gyerek vagy a média választ hangszert és műfajt. Szerintem jobb, ha ezt egy hozzáértő szakember segítségével teszi. 

Természetesen ezt is sokféleképpen lehet csinálni, én most leírom a saját módszeremet. Billentyűs hangszeren, hegedűn, csellón, gitáron, és ha hoz magával a gyerek, akkor fúvós hangszeren kezdem el tanítani. A billentyűs hangszeren egyből el tudom kezdeni a magyar gyerekdalokat, szolmizációs hangokkal, mind a két kézzel. Hegedűn a legtöbb időt a vonó megszokása jelenti, itt az első A-dúr skála után tudom behozni a gyerekdalokat, szolmizálva, és mikor megtanuljuk az A-moll-t, onnantól kezdve ABC-s hangokkal. A csellót basszushangszernek használom, és egyből ABC-névvel indítunk. A gitáron a kezdetektől háromféleképpen tanítok: dallamhangszerként szolmizálva, akkordhangszerként ABC-vel, basszushangszerként számokkal.   A furulyáról nem írok, mert kevésszer találkoztam vele, és nincs nagy tapasztalatom.

Ahogy haladunk, szép lassan kialakul, hogy kinek melyik hangszer áll jól – egy év alatt már óriási különbségek alakulhatnak ki a diákok között. Ilyenkor szólok a szülőnek, hogy írassa be az amúgy jól működő és magas színvonalú művészeti iskolák valamelyikébe a gyermekét.

Mi az, amin még változtatni kellene?

Nagyon fontos, hogy minél több gyerek legalább két hangszeren és legalább két műfajban zenéljen. Erre most hivatalosan nincs lehetőség. Hivatalosan egy óra hangszeres és másfél óra elméleti oktatás jár egy diáknak – ez teljesen aránytalan. Továbbá két kategóriában tanulhatnak most, ehelyett én három kategóriát csinálnék:

A kategória: egy óra hangszer, fél óra elmélet hetente, melyet a hangszeres tanár is leadhat

B kategória: másfél óra hangszer és negyvenöt perc elmélet

C kategória: két óra hangszer, negyvenöt perc elmélet, negyvenöt perc zongora

Így jobban megoldható a tehetséggondozás és a felzárkóztatás. Be kellene valahogy vinni a hangszeres oktatást a közoktatásba is, de csakis hangszeres szakoktatókkal. Az énektanári képzést nyújtó egyetemeken elég erős a hangszeres képzés is, ezt kihasználva én ott is adnék diplomát hangszertanításra egy bizonyos évfolyamig.

Prezentáció

 

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr7213384149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása