Soann, az Institute for Contemporary Music Performance (ICMP) volt hallgatója mesél arról, hogyan született meg első albuma, az Echoes of Emaciation. A vokális előadás mesterképzésen végzett francia Soann művészete a hangjához való inspirált megközelítésére épül.
Soann az ICMP blogjának adott interjúban arról mesél, milyen volt az ICMP-nél töltött időszaka, saját tanítási módszere, és hogyan született meg az első albuma.
– Hogyan találtál az ICMP-re? Honnan hallottál a képzésekről?
– Az interneten keresgéltem, amikor rátaláltam az ICMP-re. Külföldön szerettem volna mesterképzést végezni popzenéből és előadóművészetből, mert nálunk Franciaországban ilyen képzés nincs. Miután utánanéztem a részleteknek, úgy döntöttem, jelentkezem az ICMP-re, mert érdekesnek tűnt, amit kínált. Régóta gondolkodtam azon, hogy mesterképzésre menjek, ami logikus lépés volt diplomám után. Szerettem volna egy másik ország zenei világát is felfedezni, miután Franciaországban és Rómában is tanultam korábban az Erasmus révén.
– Mi volt a legfontosabb, amit az ICMP-n tanultál?
– A képzés segített felfedezni a hangom egy olyan részét, amely addig rejtve volt. Mindez lehetővé tette, hogy kutatni kezdjem, hogyan hatott az anorexiám – amit tinédzserként éltem át – a hangomra, és hogyan befolyásolja azt ma is. Ennek a témának szenteltem a disszertációmat is, amely végül az Echoes of Emaciation című, debütáló album megalkotásához vezetett.
– Több megközelítésben is foglalkozol a zenével, például tanítasz éneket, a hang kényelmével és a testtudatossággal összefüggésben.
– Igen, most már több specializáció van az énektanításban. A test és a hang kapcsolata, valamint az érzelmek, amelyeket magunkban tárolunk, alapvető fontosságúak az énekesek és zenészek számára. Klarinéttanár is vagyok, és tudom, hogy az énekléssel kapcsolatos kutatásaim sokat segítettek a légzésem és a testtartásom fejlesztésében is.
– Mit tanácsolsz azoknak az énekeseknek, akik szeretnék fejleszteni a hangjuk használatát?
– Az egyik legfontosabb és legszebb felfedezés számomra az volt, hogy mennyi „szín” rejlik a hangunkban. A hangunk nem egy különálló hangszer, a testünk maga az instrumentum. A kettőt nem lehet elválasztani anélkül, hogy ne értenénk meg teljesen, mi történik. Éneklés közben annyi technikai és légzéssel kapcsolatos tudást tanulunk, hogy néha elveszítjük a kapcsolatot a saját érzékelésünkkel. A legszebb pillanat az, amikor hagyjuk, hogy a testünk „beszéljen”. A technikai tudás persze fontos, de amikor felfedezed a természetes egyszerűséget az éneklésben és az alkotásban, többé nem tudsz nélküle élni.
– Mesélj a Soann popzenei projektedről! Hogyan jött létre?
– A Soann név már régóta létezik – ez vagyok én, mint énekes és dalszerző, de közben minden érzelmem is benne van. Az Echoes of Emaciation egyfajta reveláció volt. Az anorexiám öt szakaszát jeleníti meg: a veszteséget, a mentális bezártságot, a betegséget, a felépülést és a jelent. A dalszerzés és felvétel folyamata teljesen természetesen zajlott. Csak ketten voltunk – én és a gitárosom (aki a párom) – és ennek az intimitásnak köszönhetően minden érzelmemet szabadon kifejezhettem, anélkül, hogy a harmóniákra vagy a ritmusra gondoltam volna. Csak a hangomra koncentráltam, annak minden összetettségével és „színével”.
– Mi lesz a következő lépés?
– Jelenleg koncerteket szervezek: májusban a The Star-ban (Shoreditch), később a Bread and Roses-ben (Claphamban). A célom, hogy fenntartsam a lendületet: alkotni, írni, előadni és továbbfejleszteni szeretném a művészi utamat.
(Fordította: Ifj. Rozsonits Tamás)
