99. meghívó az 57. településre
2026. május 05. írta: Poptanító

99. meghívó az 57. településre

Hangszert a kézbe először Zsámbékon, 2026. műjus 13-15. között

99. MEGHÍVÓ

Az 57. településre, Zsámbékra

260505-zsambekok.jpg

Egy évtizedes története során először, de végre Zsámbékra is megérkezik a Hangszert a kézbe. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Zsámbéki Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény ad otthon a 99. Hangszert a kézbe kiállításnak, amely 2017. februári indulása óta ötvenhat településre vitte el ingyenesen kipróbálható eszközparkját és rendhagyó énekóráit. Az elmúlt 98 alkalom, 344 kiállítási napján, közel 240 ezer látogató vehetett kézbe gitárt, basszusgitárt, dobolhatott, zongorázhatott vagy próbálhatott ki világ- és népzenei hangszereket, ének és elektronikuszenei eszközöket. Az Öröm a Zene Nonprofit Kft. szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programjának támogatásával megvalósuló Hangszert a kézbe május 13-15. között igyekszik Zsámbékon is elérni tíz éve kitűzött célját: minél többek kezébe hangszert adni, és minél több fiatalt illetve kevésbé fiatalt rávenni a zenélésre, a zenetanulásra.

Az Öröm a Zene Nonprofit Kft.

nevében tisztelettel meghívjuk

a Hangszert a kézbe

országos rendezvénysorozat 99. állomásának a megnyitójára, Zsámbékra

Helyszín: Zsámbéki Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény

(2072 Zsámbék, Etyeki u. 2.)

Időpont: 2026. május 13. (szerda) 10.30 óra

 

A kiállítást megnyitja: Benkő Zsolt, bluesgitáros, előadó

 

Köszöntőt mondanak

Balázs Mónika Csilla, Zsámbéki Művelődési Ház, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény intézményvezetője

és Andrásik Remo, a Hangszert a kézbe kiállítás egyik kitalálója és főszervezője

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr5019095939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása