Linett Kamala a Notting Hill-i Karnevál első női DJ-je több mint negyven éve van a pályán, és ma már nemcsak zenél és rendezvényeket szervez, te tapasztalatait a következő nemzedéknek is átadja.
Az Insititute for Contemporary Music Performance (ICMP) oktatójaként, DJ-ként, valamint a zeneiparban a nemek közötti egyenlőség szószólójaként Linett Kamala meghatározó szereplője London zenei életének. Emellett az ICMP Rendezvény- és Fesztiválmenedzsment BA képzésének oktatója, ahol az eseményiparban szerzett több éves tapasztalatára támaszkodva segít a hallgatóknak megérteni a technológia, a fenntarthatóság, valamint a fesztiválszektort érintő kihívásokat és lehetőségeket. A negyvenéve a zeneiparban dolgozó Linett Kamala az ICMP blogjának az iparágban szerzett tapasztalatairól és aktuális zenei projektjeiről mesélt.
– Hogyan fejlődött az élőzenei szektor, amióta elkezdtél rendezvényeket szervezni?
– A nyolcvanas években betettél egy DJ pultot egy üres raktárba vagy házba, és indíthattad a zenét. Minden nagyon „csináld magad” jellegű volt. Ez ma is megvan, de azóta sok jogszabály jelent meg rendezvények biztonsága kapcsán. A kihívások közül azonban a finanszírozás az egyik legnagyobb. Saját vállalkozást vezetek, és ez nagyon nehéz, mert az infrastruktúra költségeit előre kell finanszírozni ahhoz, hogy egy esemény megvalósulhasson. Londonban emellett feszültség van, mivel azok a helyszínek, ahol korábban zenéltünk, sorra megszűnnek. A helyszínek elvesztése folyamatos probléma.
– Van igény az élő eseményekre?
– Igen, mert még mindig szeretünk összegyűlni. Ez túlmutat a zenén. Arról szól, kik vagyunk, hogyan értelmezzük a világot, hogyan gyógyulunk és ünneplünk. A fesztiválokban van egyfajta ceremoniális és rituális elem, ami mindannyiunknak fontos. Együtt énekelni a kedvenc dalainkat több száz emberrel, vagy új zenei élményt megélni másokkal, egyszerűen gyönyörű. Azt is látom, hogy egyesek szeretnének visszatérni a „valódi életbeli” élményekhez, és eltávolodni a közösségi médiától. Úgy gondolom, egyre nagyobb a hangsúly a tudatos jelenléten, ami miatt szintén nő az igény az élőzenés eseményekre.
– Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik sikeresek szeretnének lenni az élőzenés események világában?
– Számomra a kitartás a kulcs. Illetve ezt imádni kell ahhoz, hogy az ember győzze erővel. Te vagy az, aki elsőként érkezik és felépít mindent, és te maradsz a végén is, hogy lebontsd. Ez rengeteg kitartást és állóképességet igényel. Azt remélem, hogy a hallgatóim és a fiatalok, akikkel dolgozom, képesek lesznek problémákat megoldani, újítani, és felismerik, mennyi gazdag és sokszínű esemény vár rájuk.
– Milyen érzés egy 40 éves DJ-karriert ünnepelni?
– Vicces, mert a technológia ismétli önmagát. Mikor kezdtem, a legmodernebb technológia a bakelit lemez volt, aztán bejöttek a kazetták, CD-k, egyéb formátumok, USB-k, livestreaming, és most, mivel trendi lett, visszatértünk a bakelithez. Ez mindig luxus volt, de amikor visszanézek néhány lemezemre, nem hiszem el, hogy milyen fiatalon vettem őket. Van például egy Candy Girl példányom a nyolcvanas évek elejéről, illetve Grandmaster Flash lemezek. Inkább lemezekre költöttem a pénzem, mint édességre. Örülök annak is, hogy én voltam az első női DJ a Notting Hill-i Karneválon. Csak később kezdtem erről beszélni, amikor bátorítottak, hogy a láthatóság miatt fontos. Jó érzés, hogy támogathattam és erősíthettem más nők sikereit.
– Hogyan indult a zenei utad?
– Már hét-nyolc éves koromban lemezekkel foglalkoztam, mert apukám egy zenekarban gitározott. Segítettem a dalok rögzítésében: feltettem a tűt a lemezre, leírtam a szövegeket, felemeltem a tűt, majd jegyzeteltem egy füzetbe neki. Aztán a nyolcvanas években megjelent az elektronikus zene, szintetizátorokkal és dübörgő basszussal. Soha nem felejtem el, milyen érzés volt először hallani. A go-go, az elektronikus és a funk zene keveréke volt. Akkoriban mindenhol jelen volt a zene. Ebben nőttem fel. Figyeltem a DJ-pultokat, és azonnal tudtam, hogy ezt akarom csinálni. A legjobb barátnőm bátyja DJ volt, és megkérdeztem, csatlakozhatok-e, mivel már akkor is zenéket vásároltam, és gyakoroltam a Notting Hill-i Karneválra készülve.
– Mit gondolsz a Notting Hill-i Karneválról?
– Folyamatosan veszélyben van, nagyon sérülékeny a finanszírozás miatt. Rendkívül sikeres, rengetegen szeretnének részt venni rajta. Számomra azért különösen fontos, mert egy szörnyű eseményre, Kelso Cochrane meggyilkolására adott válaszaként jött létre, és ezt a történetet soha nem szabad elfelejteni. Ezt a modellt próbálom alkalmazni a South Kilburn-i Karneválnál is. Idén volt az ötödik alkalom. Büszke vagyok rá, hogy a LIN KAM ART cégemen keresztül visszahoztam ezt az éves fesztivált a közösségembe. Egy ilyen fesztivál megszervezése magában foglalja a természeti és az épített környezet minden elemét, valamint az összes kevésbé látványos, de szükséges feladatot is. Erről tanítom a hallgatókat is: jogszabályok, kockázatkezelés, finanszírozás, pályázatírás, szponzoráció, partnerségek. Nagyon fontos, hogy legyen folytatás. Az élőzenei fesztiválok, elengedhetetlenek ahhoz, hogy reményt adjanak az embereknek és a közösségeknek.
(Fordította: Ifj. Rozsonits Tamás)
