A Lucius ott tanított, ahol tanult
2025. május 09. írta: Poptanító

A Lucius ott tanított, ahol tanult

A Lucius fellépett már sok fesztiválon, dalaikat televíziók játsszák, filmekben használják, volt már közös produkciójuk a Killers-el, a War on Drugs-al és a Black Pumas-al is. Jellegzetes harmóniáik, érzelmekkel teli szövegeik és innovatív produkcióik rajongók tízezreit ragadja magával. A zenekar tagjai 2025 áprilisában visszatértek a Berklee-be, ahol zeneszerző és producer hallgatókkal találkoztak. Tori Donahue hallgató élménybeszámolója.

250509-lucius3.jpgAmikor Jess Wolfe, Holly Laessig, Dan Molad és Peter Lalish a 2000-es évek közepén beiratkoztak a Berklee-re, nem gondolták, mit tartogat számukra a jövő. Wolfe és Laessig közös barátaik révén ismerkedtek meg, és a rock and roll iránti szeretetük azonnal összehozta őket. A diploma megszerzése után mindketten New Yorkba költöztek, ahol Moladdal és Lalishsal együtt megalapították a Lucius nevű indie-pop együttest. A zenekar tagjai 2025 áprilisában visszatértek a Berklee-be, hogy a hallgatókkal megosszák tapasztalataikat. A „Day with Lucius” című programot a Berklee Popular Music Institute (BPMI) szervezte.

A program egy panelbeszélgetéssel kezdődött, amelynek középpontjában a nemrég megjelent Lucius című album kiadási stratégiája állt. A beszélgetésen részt vett a zenekar menedzsmentje, Ben Levin és Katie Lorenz is. Wolfe és Laessig bepillantást engedett az album koncepciójának kidolgozásába. Elárulták, hogy a lemez legfőbb témái a hazatérés és az otthonosság, így a dizájn is ezeket tükrözi. A zenekar tagjai a promóciós stratégiájukról is beszéltek, kifejtve, hogyan használják az imázsukat következetesen a reklámokban, a fellépéseiken és termékeiken.

– Rengetegszer lépünk fel – mondta Laessig. – Logózott termékeink pedig megvásárolhatók a koncertjeinken, mert ezekre úgy gondolunk, mint a színpad meghosszabbítására.

250509-lucius2.jpgLevin és Lorenz mesélt az album kreatív munkatársairól is. A grafikus Tika Buchanan debütálásuk óta dolgozik az együttessel, és az albumborító grafikájáért felel. Wolfe, Lorenz és Levin a találkozó végén a diákok által felvetett témákat is érintett, például a költségvetés tervezését, a vezető sláger kiválasztását és a turnézást. Bár a zenekar rengeteg időt tölt utazással és fesztiválokon való fellépéssel, Wolfe elmondta, hogy megtanultak nemet mondani a család, a magánélet és egyéb kreatív projektek érdekében.

A program egy kerekasztalbeszélgetéssel folytatódott, ahol a zenekar legújabb albuma mögött álló dalszerzési és produkciós folyamatok kerültek terítékre. A lemez 11 számot tartalmaz, amelyek mindegyike beleillik hangzásbeli narratívába, ami a produceri döntésekben is tükröződik.

250509-lucius1.jpg– Mindig van egy hangzási narratívánk, amellyel az adott albumot le tudjuk írni – mondta Lalish. – Ezt az albumot eleinte csak Jess és Holly írta, aztán közösen csináltuk a produceri munkát és a demókat.

Amikor a dalszerzés és a produceri folyamat kreatív különbségeiről kérdezték őket, a Lucius tagjai nagy alázattal dicsérték egymást. Wolfe hangsúlyozta a régóta fennálló kapcsolatuk erejét, és megjegyezte, hogy a bizalom és a személyes határok világos kommunikációja alapvető fontosságú az együttműködésükben.

– Mindannyian játszunk valamilyen hangszeren, nem egy emberről szól az együttes – mondta Lalish. – Általában közösen ötletelünk, így mindenki hozzájárul az adott projekthez. Ez nálunk általában jól működik.

Moland ugyanakkor elismerte, hogy a produkció sokszor kihívást jelent, de mindig megoldják a konflikutsokat.

A zenekar ezután szemléltette az új kislemezük, a Gold Rush mögött álló kreatív döntéshozatali folyamatot. Molad lejátszotta az eredeti demót, illusztrálva a dal fejlődését, bemutatva a változásokat, amelyek segítettek kialakítani a sajátos hangzást. Mindegyik tag reflektált a kísérletezés fontosságára az alkotói folyamatban.

– Minden egy ugródeszka – mondta Lalish. – Azért jó másokkal együtt dolgozni, mert ilyenkor mindenkinek van valami szuper ötlete, hogy hogyan lehet a dalon még javítani.

Wolfe végigvezette a diákokat a dalszerzés menetén. Kiderült, hogy a Gold Rush egy kávéházban íródott egy óra alatt a legutóbbi turnéjuk során. „Néha a refrén az utolsó, amit megírunk, néha meg az első” - mondta. „Mi úgy vettük észre, hasznosabb a dalszerzést a refrénnel kezdeni. De ez persze nem törvényszerű, szerintem a legfontosabb, hogy mindig nyitottak legyünk új megoldásokra.”

A diákok kérdései többek között a dalszerzéshez való hozzáállásukra vonatkoztak. Amikor arról kérdezték őket, hogyan tervezik meg egy dal kreatív irányvonalát, Molad így válaszolt: „Nincsenek szabályok - soha nem gondolkodom ezen. A legjobb lemez koncepció az, amit élőben is át tudunk adni. Akkor működik, ha úgy érzed, magától, természetesen jön.” Wolfe hozzátette, hogy az egyszerűség kulcsfontosságú, amikor egy új album felvételére készülnek, és az a kulcskérdés hogyan tudják élőben úgy előadni, hogy úgy érezzék, igazán átadják a dal üzenetét.

A kérdezz-feleleket a zenekar egy új szám, az Orange Blossom demójának közös meghallgatásával fejeződött be, megmutatva, hogyan fejlődött a dal a legkorábbi formájából. A Lucius a napot pedig egy olyan meglepetés zárta, amire senki sem számított, legkevésbé az On the Vox nevű acappella diákcsoport, akik éppen a Gold Rush-t tanulták, amikor a zenekar váratlanul besétált hozzájuk.

Tori Donahue

(Fordította Ifj. Rozsonits Tamás)

Forrás: https://www.berklee.edu/berklee-now/news/students-spend-a-day-with-lucius

A Lucius legújabb albuma:

https://www.youtube.com/watch?v=ZuXfkF7EE_I&list=PLk0v3hu3TU4MuRCmO5hH9pMLt_y1W-7yQ

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr2918855902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása