Harmadszor is siker Újpesten
2025. április 14. írta: Poptanító

Harmadszor is siker Újpesten

A harmadik újpesti Hangszert a kézbe kiállítás közel másfélezer látogatót vonzott az Újpesti Kulturális Központ termeibe. A megnyitón Ambrus Orsolya, a helyi zeneiskola igazgató-helyettese arról is beszélt, hogy a rendezvény intézményükre is ráirányítja a látogatók figyelmét.

250414-hak2.jpgA 2017 februárjában indult Hangszert a kézbe kiállítást hatodik alkalommal rendezték meg a fővárosban. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programja által meghívásos pályázatokkal támogatott rendezvénysorozat 2017 tavaszán a Várkert Bazárban, egy évvel később pedig az Akvárium Klubban volt látható, majd öt év kihagyás után, 2023 áprilisában az Újpesti Kulturális Központ látta vendégül a 140 utazó hangszert. Az eddig 53 másik települést is felkereső interaktív zenei játszótér éppen egy évvel ezelőtt járt legutóbb Újpesten, szeptemberben pedig a Savoya Park volt a helyszíne. A IV. kerület ismételt, harmadszori „útba ejtését” leginkább az Újpesti Kulturális Központ szakembergárdájának lelkesedése indokolta, akik eddig minden alkalommal megmozgatták a vonzáskörzetükben lévő intézményeket, így sokan próbálhatták ki a bemutatott hangszereket és a hangtechnikai berendezéseket.

250414-hak3.jpgA harmadik újpesti Hangszert a kézbe kiállítás megnyitóját április 9-én tartották, ahol Ambrus Orsolya, az Erkel Gyula Újpesti Alapfokú Művészeti Iskola igazgató-helyettese többek között arról is beszélt, hogy minden alkalommal azért is örülnek a rendezvénynek, mert tavasszal tartják a felvételiket, így számukra is kiváló reklám és lehetőség egy ekkora hangszerpark bemutatása. Bakos Mónika az Újpesti Kulturális Központ igazgatója, mint házigazda a Hangszert a kézbe kapcsán a különleges lehetőségre hívta fel jelenlevők figyelmet. A sorozat egyik kitalálója és az immár 92. kiállítás főszervezője, Andrásik Remo, az Öröm a Zene Nonprofit Kft. vezetője pedig a zenélés fontosságát illetve az emiatt létrejövőm, egész életre szóló barátságokat emelte ki. A megnyitó elején és végén – immár hagyományosan – a Hangszert a kézbe kiállítást kísérő zenész-tanárokból alakult zenekar (Benkő Zsolt, Sümegi Tamás és Takács Roland) mozgatta meg a közönséget.

250414-hak1.jpgA költségvetési lehetőségek szűkülése miatt ezúttal csak kétnapos lehetett az újpesti Hangszert a kézbe kiállítás, amely azonban most sem csak a hangszerek kipróbálási lehetőségét, hanem rendhagyó énekórákat is kínált. A kilencedik éve az országot járó, Hangszert a kézbe 326-327. kiállítási napján, az Újpesti Kulturális Központ szervezőinek – élükön Pacziga Lindával – köszönhetően ismét teltház volt, ami azt is jelentette, hogy a sorozatnak köszönhetően eddig több mint 200 ezren próbálhattak ki gitárokat, basszusgitárokat, ütős- és billentyűshangszereket, világ- és népzenei hangszereket, valamint ének- és hangtechnikai berendezéseket. Az Öröm a Zene Nonprofit Kft. által lebonyolított kiállítás május 23-24-én, Martonvásáron lesz legközelebb látható, majd az újabb pályázati forrás megnyílásáig még egyszer, a nyári Gitármánia Táborban kerülnek leendő zenészek elé az utazó hangszerek és berendezések.

(Fotók: Kalocsai Richárd)

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr3118839324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása