Debrecen, Tata, Pécs, Békéscsaba és Szeged után Újpesten folytatódik az „Aki ért hozzá, az jól tanítja” című ingyenes pedagógiai-módszertani kurzus. A Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportjának egész napos kurzusa az NKA Hangfoglaló Program támogatásával és az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. közreműködésével valósul meg április 9-én, helyszíne a Polgár Cetrum – Újpest Galéria (1042 Budapest, Árpád út 66.). Az idei első képzési nap oktatói Hodossi Nóra, Klem Dénes, Benkő Zsolt és első alkalommal Bacsó Flóra, aki konfliktuskezelésről beszél majd.
Program
9.30-10.00 Regisztráció
10.00-11.30
Konfliktusok megelőzése és kezelése diákjainkkal és szüleikkel
A zene összeköt és kapcsolódásokat teremt – viszont bárhol, ahol emberek kapcsolódnak, ott konfliktusok is lehetségesek. Vannak, amelyeket meg tudunk előzni, és vannak olyanok, amelyeknél az lesz a fontos, hogy ne eszkalálódjanak, és csökkenjen a felek feszültsége. Különösen fontos ez a kétszemélyes tanár-diák helyzetekben. Ehhez ad kommunikációs eszközöket ez a műhely, illetve fogódzókat ahhoz, hogyan alakítsunk ki közösen működtethető kereteket, illetve intézményi konfliktuskezelési protokollt.
Vezeti: Bacsó Flóra konfliktuskezelési szakember
Pedagógus, mediátor, resztoratív gyakorlatok facilitátora, 10 éve dolgozik trénerként és konfliktuskezelő szakemberként egyénekkel, családokkal, intézményekkel, iskolákkal, munkahelyi közösségekkel. Emellett szülőket, gyerekekkel foglalkozó szakembereket támogat pozitív gyereknevelési, kapcsolódást segítő eszközökkel. Testfókuszú stresszkezelési eszközökkel is dolgozik.
11.30-11.45 Szünet
11.45-13.15
„Legközelebb majd még jobban sikerül”
A motiváció és a kudarctűrés kérdései a zenetanulásban
Minden tanítványnak megvan a maga oka arra, hogy a zeneórán megjelenjen, legyen ez inkább külső, vagy inkább belső erő, komoly elköteleződés vagy egy hirtelen ötlet, szülői nyomás, vagy a társak elismerése iránti vágy. Van, aki bármikor szívesen rohanna a színpad közepére, és van, akit megbetegít a lámpaláz. Mi mindenen múlhat a tanítványok motivációja, és mit tehetünk azért, hogy a lelkesedésük minél inkább megmaradjon, még akkor is, ha nem sikerül minden elsőre úgy, ahogyan szeretnék?
Előadó: Hodossi Nóra pszichológus, zenész
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Pszichológia alapképzésén diplomázott 2014-ben, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Pszichológia mesterképzésén Klinikai- és egészségpszichológia szakirányon végzett. 2020 óta az ELTE PPK Pszichológiai Doktori Iskoláján a Személyiség- és Egészségpszichológiai Program hallgatója. A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola oboa és ütő tanszakán tanult, a Lara mesék zenekarban fúvós hangszereken, a Nincs kilincs zenekarban pedig alt szaxofonon játszik.
13.15-13.45 Ebédszünet
13.45-15.15
Módszertani kérdések a könnyűzene tanításában
Milyen módszertani szempontokat érdemes figyelembe venni a növendékek oktatása során?
Az előadásban érinteni fogjuk a következő témákat: gyermekek (növendékek) előzetes ismeretei, azok használatának lehetőségei az egyéni hangszeres órákon; a növendékek motivációjának szerepe, órára való felkészülés, óravezetéssel kapcsolatos kérdések, zenei írás-olvasás alapvető módszertani kérdései, az előadáson résztvevők által felvetett esetleges módszertani problémák közös megbeszélése.
Előadó: Dr. Klem Dénes PhD, adjunktus, EKKE Zenei Intézet
Egerben szerezett oklevelet karnagyként illetve történelemtanárként. 2009–2016 között egy ének-zenei általános iskolában tanított Egerben, 2014-től oktat az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Zenei Intézetében módszertani tárgyakat. 2023-ban doktorált neveléstudományból. Ütőhangszereken 9 éves korától játszik, jazz-dobolni Jeszenszky Györgytől tanult. Rendszeresen játszik zenekarokban (színház, szimfonikus zenekar, jazz), gyerekeket és felnőtteket is tanított dobolni.
15.15-15.30 Szünet
15.30-17.00
Amikor egy tananyag „önmagát” tanítja
avagy a megfigyelések fontossága a könnyűzenei oktatásban
Az emberi tanulás bármely területén a megfigyelések döntő fontosságúak. A zenetanulásban és annak oktatásában is így van ez. Megfigyeléseink kiterjednek az adott zeneműre és a tanítvány reakcióira, tanulási folyamatának apró részleteire is. Rugalmas módszertannal pedig jó eredményt érhetünk el, ha a megfelelő úton próbáljuk az információt átadni, rendszerezni, gyakorlatba helyezni. Az eltérő korú, társadalmi helyzetű, intelligenciájú (röviden nem homogén) összetételű zenélni szerető, tanulni vágyó emberek jól veszik az akadályokat, ha az oktató nyelvezete, gyakorlatai, tanácsai közelebb állnak a személyes attitűdjükhöz, mint amikor nekik kell egy általánosan megfogalmazott rendszerhez viszonyulniuk. Mivel a könnyűzene és annak tanítása eleve szubjektív látásmódot kíván, ebben a témakörben a rugalmasság jobban belefér a módszertanba, mint más művészeti ágaknál.
Előadó: Benkő Zsolt, blues gitáros, gitároktató
Bluesgitáros, előadó, oktató. Magyarországon és számos európai országokban jegyzett gitáros, többféle zenekari formációval és szólóban is fellép kluboktól a fesztiválokig. Közel harminc éve tanít gitárt, több helyen tartott gitárkurzusokat (pl. Gitármánia tábor), bluestörténeti előadásokat (pl. Hangszert a kézbe), hangszerbemutatókat és improvizációs kurzusokat.
A kurzuson való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a poptanito@gmail.com címen lehet a név, telefonszám és egy rövid bemutatkozás megadásával.