A Berklee College of Music oktatási témájú honlapján érdekes összefoglaló jelent meg az amerikai kampánydalok történetéről és hatásáról. Ehhez kapcsolódóan az oldal interjút is közöl Emmett G. Price- szal, a Berklee Africana Studies dékánjával.
A politikai kampányokat gyakran hasonlítják színházi előadásokhoz. Hatásvadász, lelkesítő beszédek a nagyérdemű előtt, drámai hirdetések a televízióban, az utcák tele plakátokkal. Az utóbbi néhány választási ciklusban a rafináltabb politikusok még a közösségi médiát is használták. A zene már csak hab a tortán: zenés színházzá teszi a kampányt. Természetesen egy jó kampánydal kevés ahhoz, hogy megnyerjük a választást, ahhoz azonban egyértelműen hozzájárul, hogy lelkesedést keltsen.
Így van ez Kamala Harris esetében is, aki a 2024-es elnökválasztáson kampánydalának Beyoncé Freedom című számát választotta, ezt a dalt használta első televíziós hirdetésében is.
Az elnökválasztási kampányzene története egészen az Egyesült Államok megalapításáig nyúlik vissza. Eleinte csak átírták egy-egy ismert dal szövegét, hogy az a jelöltről szóljon, vagy éppen a riválisok kritizálására használták a dalokat. Például a hatodik elnök, John Quincy Adams (1825-29) felhasználta a Little Ye Know Who's Coming című dalt, amely azt állítja, hogy ha Adams veszít, „Fire's a-comin'” (Tűz lesz).
Az évek során a közvetlenül a jelöltekről szóló dalok helyét népszerű slágerek vették át. Egy figyelemre méltó korai példa 1932, amikor F. D. Roosevelt (1932-45) a Happy Days Are Here Again című slágert használta kampányzeneként. Az ilyen kísérletek azonban nem mindig voltak sikeresek, mivel a művészek gyakran tiltakoztak a zenéjük politikai célú felhasználása ellen. Bruce Springsteen, Neil Young, az ABBA és még sokan mások kénytelenek voltak politikusokat felszólítani, hogy zenéjüket ne használják a beleegyezésük nélkül.
Beyoncé a maga részéről gyorsan engedélyt adott Kamala Harrisnek. Emmett G. Price, a Berklee Africana Studies dékánja „anti-diszkriminációs himnusz”-ként jellemzi a dalt. Az alábbi interjúban Price arról beszél, hogy miért volt jó választás ez a dal Harris kampánya számára.
– Általánosságban mi a véleménye ennek a dalválasztásnak a jelentőségéről a jelenlegi kulturális szcénában?
Emmett G. Price: A kampánydalok a demokrácia kezdete óta szerves részét képezik az Egyesült Államok politikai életének. George Washington a brit monarchia „Isten óvja a királyt” című dalát dolgozta át az „Isten óvja Washingtont” -ra. John Adamék az Adams and Liberty-t futtatták. Ezek a választások egyaránt rendelkeznek nyílt és burkolt üzenetekkel is. Céljuk, hogy segítsék a kampány terjedését, miközben lelkesítik a potenciális szavazókat. Kamala Harris Beyoncé 2016-os slágerének, a Freedom-nak kiválasztása sem különbözik ettől. A dal megjelenése óta magával ragadja a polgárjogi, emberi jogi aktivistákat. A diszkrimináció, az előítéletek, a rasszizmus, valamint az ember-ember elleni elnyomás különböző formáinak felszámolását követelő szám tökéletes választás Harris számára, aki szolidáris számos emberi jogi civil mozgalommal.
– A könnyűzene az USA alapítása óta része az elnökválasztási kampányoknak. Mit gondol, miért fordulnak a kampányok a zenéhez?
Price: A zene elkötelez és összeköt. A zene olyan médium, amelyen keresztül az alkotók gondolataikat, érzéseiket, vágyaikat és félelmeiket fejezik ki. A zenén keresztül úgymond „elmeséljük” önmagunkat. A zene jobban meg tudja ragadni az emberek szívét és figyelmét, mint a politikai beszédek vagy szlogenek. A zene segít az embereknek átérezni egy politikai mozgalom szándékát, sokszor még jobban is, mint ahogyan azt a politikusok meg tudják fogalmazni.
– Beyoncé engedélyezte a Harris-kampánynak a Freedom felhasználását. Gyakran hallani arról, hogy művészek jogi lépéseket tesznek politikusok ellen, akik engedély nélkül használják a zenéjüket. Mi történik akkor, ha a művész már nem él, így nincs, aki megadja, vagy megtagadja az engedélyt? Nekünk, polgároknak van-e szerepünk abban, hogy a hatalom emberei a művészetet ne torzítsák el, vagy ne sajátítsák ki?
Price: Az amerikai művészek kiváltsága, hogy védett jogokkal rendelkeznek. Minden állampolgár felelőssége biztosítani (többek között a demokrácia életben tartásával is), hogy élhessenek is ezekkel a jogokkal. A mai művészek számára a bejegyzett szerzői jogok életük végéig és haláluk után 70 évig tartanak. Megfelelő előrelátással, utasításokkal a hagyaték a halálunk utáni is kaphat folyamatos védelmet. Senkinek sem lenne szabad az engedélyünk nélkül felhasználni (és félreértelmezni) a művünket anélkül, hogy ennek következményei lennének. Ez már azonban nem a polgárok felelőssége, hanem az alkotóké. Ha egy politikus felhasznál egy művet, és megpróbálja azt a szándékolt üzenettel ellentétes módon értelmezni, jogi lépéseket kell tenni. Harris és Beyoncé esetében két nagyon prominens afroamerikai nővel van dolgunk, akik szerint a gyógyulás, a remény és az öröm – egy szebb jövő víziója - van a kezükben. Az üzenetük egyértelműen egyezik.
Bryan Parys
(Fordította Ifj. Rozsonits Tamás)
Forrás: https://www.berklee.edu/berklee-now/news/how-freedom-by-beyonce-became-campaign-anthem
