Az Amerikai Zenetanárok Egyesülete (NAfME) egyik szponzorált cikkéből is kiderül, hogy a covid után ott sem fenékig tejfel egy iskolai zenetanár élete, sőt az intézményi zenetanítás helyzete sem. Egy képzeletbeli trombitatanár egyáltalán nem elképzelhetetlen helyzetét vázolják fel egy lehetséges megoldással.
Kevesen tudják jobban, mint a zenepedagógusok, hogy az oktatásban az alkalmazkodás mennyire fontos a „túléléshez”. A koronavírus idején például a zenetanároknak ismeretlen területen kellett eligazodniuk. Nem matematikát vagy történelmet, hanem zenét kellett megpróbálniuk egy példátlan szituációban, online tanítani. Ez hatalmas kihívásnak bizonyult.
A COVID utáni korszakban újabb kihívással kell szembe néznünk. Az állami iskolai zeneoktatás újjáépítésével. Sajnos a zeneoktatás nem prioritás. A költségvetési megszorítások a zeneoktatást érintik először, ráadásul a legtöbb iskolában a zenei órák ütemezés, tantermi elhelyezése és az erőforrások tekintetében is háttérbe szorulnak.
Ez egy ismerős és szomorú történet, amely azonban – ha ügyesek vagyunk – akár happy enddel is végződhet. A happy end kulcsa a könyvekben, filmekben, videojátékokban, és még a legtöbb közösségi médiában is jelen lévő „közös szál” használata: összefogás a közös cél érdekében.
Íme, egy példa, a szinte minden zenepedagógus számára ismerős történet segítségével.
Hősünk trombitát oktató zenetanár, hetente egyszer-kétszer harminc percig tanítja az ötödikes trombitásokat. A diákokat a csoportos órák és próbák idejére ki kell kérnie más tanórákról. Sajnos a diákok hiányzásai, a dolgozatírások vagy osztálykirándulások miatt nehéz a teljes csoportot összehozni. A harmincperces próbák ritkán harminc percesek, hiszen hősünknek rögtönzött hangszerjavítást kell végeznie, vagy az elvesztett, elfelejtett kottát kell pótolnia. Így hősünknek, a zenetanárnak – amennyiben szerencséje van – körülbelül húsz perce marad arra, hogy bemelegítse a diákokat, levezényelje a próbát, felkészüljön a közelgő teljes zenekari próbára, majd a koncertre. Ameddig csupán néhány hét van hátra.
Hősünknek egy másik kihívással is szembe kell néznie. A nyolc fiatal trombitás nem egyforma ütemben halad. Hárman küszködnek, mert több próbáról is hiányoztak. Nehézkesen olvassák a kottát, nem emlékeznek a billentyűfogásokra, esetleg nem tudják tartani a tempót vagy elrontják a ritmust, ezért egyre kevésbé élvezik a próbákat és egyre kevésbé motiváltak. Másik három diák a várakozásoknak megfelelően halad. Ketten pedig kiemelkedően tehetségesek, rendszeresen gyakorolnak otthon, felkészülten érkeznek a próbákra, talán még magánórákat is vesznek.
Hősünk kétségbeesetten igyekszik felzárkóztatni a küszködőket, miközben a haladó diákokat is próbálja bevonni és gondozni a tehetségüket. Ám a kihívások egyre csak nőnek. A lemaradt diákok elveszettek, elégedetlenek vagy rettegnek a próbáktól. Ki akarnak lépni a zenekarból. A haladók számára érdektelen az óra, egyre jobban unják a próbákat, és fontolgatják, hogy kilépnek a zenekarból. A szülők aggodalmuknak adnak hangot a hősünk és az igazgatóság felé. Mindennek a tetejébe nyakukon a fellépés.
Hősünk el van havazva. Mindenkinek meg kell felelnie. A diákokat le kell kötnie és el kellene érnie, hogy élvezzék a zenét, miközben fel kell készítenie őket egy sikeres koncertre. De az iskola mellett nincs elég idő arra, hogy egyénileg segítsen a diákoknak, sok diák nem ér rá magánórákat venni.
Hogyan segíthetnénk a diákoknak megtanulni a hangjegyek azonosítását a kottán, gyakorolni az ujjrendet és otthon feldolgozni a ritmusokat? Közös motivációt kell számukra találnunk, amely a zenélést ugyanolyan vonzóvá teszi, mint a közösségi média, a filmekre vagy a videojátékokra szánt időt. Ez a közös szál kell, hogy szórakoztassa és egyben lelkesítse is őket, hogy együtt lendüljenek át a nehézségeken és éljék át a közös zenélés felemelő élményét.
NafMe
(Fordította: Ifj. Rozsonits Tamás)
Forrás: https://nafme.org/blog/adapting-to-survive-using-the-common-thread/
