Carla Patullo filmzene- és dalszerzést tanult, első zeneszerzői állását tanárán keresztül kapta Los Angelesben, azóta pedig több játék- és dokumentumfilmben is hallgatók munkái. Három évig küzdött a rákkal, és közben elkészítette a So She Howls című albumát, amit 2024-ben Grammy-jelölést kapott a New Age kategóriában. A Berklee oktatási oldalán mesélt a lemez születéséről.
Kisgyermekkorában a nagyanyja gyakran énekelt Carla Patullonak. A dalai az élet körforgásáról szóltak, arról, amit kapunk az élettől, amit elvesz tőlünk, és amit végül visszaad. „Nagymama mindig azt mondta nekem: Vedd fel az énekem egy diktafonra. Amikor majd meghalok, azt akarom, hogy nálad legyen. Így bármikor hallhatod a hangom és sosem felejtesz el” – mesélte Patullo.
A kazettán megörökített emlékek segítettek Patullo-nak visszatalálni önmagához, a közel három évig tartó, rákkal vívott harca alatt. Miután felépült, megírta a So She Howls című albumot, amely 2024-ben Grammy-jelölést kapott a New Age kategóriában.
A kezelése korai szakaszában Patullo egyetlen célja természetesen a túlélés volt – bármi áron. Eszébe sem jutott a pályafutása, hogy mi lesz majd a munkájával, a dalaival. Ahogy azonban teltek-múltak a hónapok, úgy érezte, muszáj zenélnie. „Furcsa, mintha a zene mindig visszatalálna hozzám” – mondta. „Elkezdtem üvölteni. Igen, jól hallottad: üvölteni. Nem volt szövegem, és eleinte nem is volt motivációm dalszöveget írni. Csak ilyen furcsán, szöveg nélkül kezdtem énekelni.”
Kezelése és felépülése alatt az éneklés erőt adott a gyógyuláshoz, az élni akaráshoz. Egy nap eszébe jutott a nagymamája kérése, és arra gondolt „el kéne mennem a stúdióba, hogy ezt felvegyem”. Ezek a felvételek voltak az első darabjai a So She Howls albumnak, amely kilenc dalból áll. Az albumon közreműködött a Scorchio Quartet, a Tonality vokálegyüttes és a hegedűs Lili Haydn. Patullo az albumot szintetizátorra és meleg hangzású vonósokra hangszerelte, a vokálok kísértetiesek, a Sigur Ros izlandi zenekart idézve. A So She Howls legtöbb dala szöveg nélküli. Az első „értelmes” dalszöveg csak a hatodik számban jelenik meg.
Ez tudatos választás volt. Patullo azt akarta, hogy az album tükrözze, hogyan találta meg önmagát a gyógyulás közben. „Az album utolsó számának van szövege. Ez azért van, mert végre ismét tudok énekelni, és kifejezni magam” – mondta. „Remélem, átjön, hogy megtaláltam a hangomat.”
Patullo sokkal inkább érzékeltetni, mint elmondani szerette volna gyógyulásának történetét, és ennek sikere sokat elárul zeneszerzői képességeiről. Egyetemi hallgatóként filmzene- és dalszerzést tanult. Napjainkban, immár díjnyertes zeneszerzőként, számos dokumentum- és játékfilmen dolgozik. Legújabb munkája a Disney+ Maxine című rövidfilmjében hallható.
A saját dalok írása mindig is természetes volt számára, a másokkal való komponálás iránt akkor kezdett érdeklődni, amikor Sandra Bernhard zenésszel dolgozott együtt. „Érdekes volt vele dolgozni, mert ez volt az első alkalom, hogy valaki más szemén keresztül láttam a világot” – mondta Patullo. „Ez vezetett el a filmzeneszerzéshez, mert hirtelen nagyon fogékony lettem mások élményeire. Emellett imádok hangszerelni.” Professzora, Laura Karpman segített megszerezni első zeneszerzői állását jelenlegi lakhelyén, Los Angelesben. Saját házi stúdióját is itt vezeti.
Patullo célja, hogy saját élményeit megosztva másoknak is elmondja, nincsenek egyedül – különösen, ha épp elszigetelve érzik magukat egy nehéz időszakban. „A gyógyulás ciklusain megyünk keresztül, visszamegyünk és emlékszünk dolgokra, aztán bezárkózunk, majd kinyílunk” – mondta. „Remélem, hogy az albumom, elejétől a végéig, segít hallgatóinak végigmenni ezen az úton.”
Bryan Parys
(Fordította ifj. Rozsonits Tamás)
