„Vajon hogyan kapcsolódnak a zenéhez a diákok a tanterem falain kívül? Az informális zenélést kihasználva forradalmasíthatjuk a zeneoktatást.” Vallja Anand Li zenepedagógus, karmester, hegedűművész számos zenekarral dolgozott már együtt, jelenleg a Hongkongi Gyermek Szimfonikus Zenekart vezényeli. A Bostoni Egyetem zenepedagógiai mester szakán szerzett diplomát, és jelenleg a Dél-Karolinai Egyetemen folytatja a pedagógia doktori képzését.
Az 5-12 éves gyermekek életének szerves része a zene, legyen szó akár magányos dúdolásról, közösségi játékokról vagy a családi zenélésről. Ezek a tapasztalatok gazdagok és változatosak, és értékes betekintést nyújtanak abba, hogy a gyerekek hogyan tanulnak és kapcsolódnak a zenéhez. A játszótér például zenei osztályteremmé válik, ahol a gyerekek a hallgatás, az utánzás és a közös játék segítségével tanulnak. A gyerekek a zenei utazásuk során választják ki, mit tanulnak, ami még az identitásukat is formálja.
Még a mainstream popzene hallgatása is része a tanulási folyamatoknak. Ez a megközelítés a tanuló döntéseire összpontosít, gyakran jellemző rá a dallamok hallás utáni lejátszása és közös éneklés barátokkal. A holisztikus tanulás magába foglalja a zenehallgatást, az előadást, az improvizációt és a zeneszerzést.
Emellett a média és a technológia olyan zenei tárházakat biztosít a gyermekek számára, amelyeket felfedezhetnek és újrateremthetnek. A televíziótól és a rádiótól kezdve az interneten át a videojátékokig a gyermekek ma már példátlanul sokféle zenei élményhez férnek hozzá.
A zenével való ilyen informális interakciók felismerése átformálhatja a hagyományos iskolai zeneoktatást. A hagyományos zeneoktatás újra gondolásának öt kritikus területe van.
Elsőként a társadalmi és zenei értékeknek kell új értelmet találni. A részvételt és az érzelmi elkötelezettséget kell előnyben részesíteni az előadástechnikai tökéletességre törekvéssel szemben. Véleményem szerint a zeneoktatás sokkal hatékonyabb, ha a gyerekek nem csak a tökéletességet hajszolják. Nem az az egyetlen cél, hogy minden szolfézsvizsga 100%-ra sikerüljön és minden kottát csont nélkül lejátsszanak elsőre. A legfontosabb, hogy örömüket leljék a zenélésben, így motiváltabbak lesznek, amikor a technikai részekhez érünk a tananyagban. A nehézségi szinteket is érdemes figyelembe venni. A készségek lineáris fejlődésével szemben a folyékonyabb, repertoár-alapú tanulási megközelítést kell priorizálni.
Emellett fontos az is, hogy a tanulók jobban irányíthassák a tanulási folyamatot. Ha a diákoknak szabad kezet adunk például abban, milyen rendszerességgel és mennyit gyakorolnak, sokkal inkább magukénak érzik majd az elsajátított zenei tudást. Az utóbbi néhány évben figyeltem meg, milyen sokat segít, ha testmozgást is beépítek a tanóráimba. A gyerekekkel gyakran együtt tapsoljuk a ritmust, dobogunk a lábunkkal a zene ütemére.
Végül – de nem utolsó sorban – a holisztikus tanulás: az auditív, orális és multimédiás tanulást is el kell ismernünk, mint a zeneiség érvényes formáját. Hiszen – mint azt már korábban említettem – a szabadidős tevékenységekben megjelenő zene is hozzájárul a gyerekek tanulásához.
Az informális tanulásban rejlő lehetőségek kiaknázása érdekében pedagógusként kulcsfontosságú néhány dolgot figyelembe venni. Először is, mindenképpen olyan repertoárt válasszunk, amely részvételre és elkötelezettségre ösztönözi a diákokat. Adjunk a tanulóknak beleszólást a tanulási struktúrákba, és hagyjuk, hogy ők válasszák ki a repertoár egy részét. Gyakran bátorítom a tanulókat, hogy hozzák létre és adják elő a repertoár saját verzióit. Emellett gyakran megengedem a tanulóknak, hogy csoportokat alkossanak és egymást tanítsák.
Az informális zenélés értékeinek elfogadásával elkötelezettebb és tartalmasabb tanulási közösségeket alakíthatunk ki iskoláinkban.
Anand Li
(Fordította: Ifj. Rozsonits Tamás)
Forrás: https://nafme.org/blog/reimagining-music-education-embracing-informal-learning/
