„Hiszek abban, hogy aki bármilyen formában is zenél, az toleránsabb, kiegyensúlyozottabb, az élet apró örömeit meglátni képes ember lehet” – mondta Benkő Zsolt blues-gitáros, előadó, zeneszerző, oktató, aki blues gitártáborban járt július elején, Kétegyházán. Többek között a Darke-Gitártáborban szerzett tapasztalatairól is kérdeztük.
– Milyen foglalkozást tartott a Darke-Gitártáborban?
– A Darke-Gitártábor, ami egyébként egy mozaikszóból ered, a Dél-Alföldi Regionális Kulturális Egyesületet takarja, egy minden zenei stílus iránt nyitott tábor. En a blues megismerésében és fogásainak elsajátításában segítettem a fiatalokat csoportos foglalkozásokon.
– Milyen élményekkel zárult az Ön számára ez a tábor?
– Nagyon jó volt a tanárok közötti kommunikáció, ami a gyerekek felé is egy elég egységes képet mutatott az élő, hangszeres zene fontosságát illetően, így mind a privát, mentális életünkben, mind a művészi önkifejezés szintjén tudtunk hatni rájuk. Ez az egység és a gyerekek nyitott, befogadó hozzáállása nagyszerű együttlétté tette a tábort. Sok visszajelzést kaptunk a gyerekektől azzal kapcsolatban, milyen kis gondolati kapukat tudtunk a tanácsainkkal kinyitni, mennyire töltődtek fel a zenélés iránti vággyal, amely energiáknak aztán ki kell tartaniuk a hétköznapok gyakorlásai során is. A foglalkozásokon kívüli idő is minőségi együttlétet biztosított, hiszen volt tábori Ki Mit Tud? tréfás vetélkedő, társasozás, tanári koncert. A legnagyobb élmény számomra mégis az volt, hogy ugyanazt a tudásvágyat jelző csillogást láttam a szemekben, amit annak idején az enyémben tapasztalt Bencsik Samu, Tátrai Tibor, Póka Egon és sok más tapasztalatban és tudásban előttem járó zenész.
– A táborról szóló posztjában dicsérte a fiatalok befogadóképességét. Tapasztalható különbség a pályafutása ideje alatt a könnyűzenét játszó fiatalok és a könnyűzene közötti kapcsolatban, a hozzáállásban?
– Igen, hiszen az internet elterjedésével megváltozott a zenei információk elérhetősége. Amikor én kezdtem muzsikálni, a ’80-as évek második felében, a zenei tudás megszerzése inkább egyfajta tapasztalati és sajátságos felismeréseken alapuló önálló út volt mindenki számára, mert sem a mai értelemben vett könnyűzenei tanári gárda, sem egységes és hozzáférhető tananyag nem állt rendelkezésre. Ezen változtatott lassan, de a hozzáállást, a gyakorlás módját és a technikai fejlődést illetően igen látványosan az internet. Ezek a produkciókat és a közönséget is megváltoztatták. Az addig statikusnak tűnő folyamatok a könnyűzenében felgyorsultak, folyamatos változást előidézve, és ez már nem is áll meg. Bizonyos műfajokkal, mint például az általam is játszott blueszenével szemben kirajzolódik egyfajta mély elkötelezettség a fiatalokban, hogy divathullámoktól mentesen, egy életre eljegyezzék magukat a színtiszta muzsikálás őszinte élményével. Persze ez nem túl gyakori, de van ilyen is. Régen nagyobb volt a szívünk, mint a technikai felkészültségünk, ma viszont a technika adott, és már az ötévesek is úgy gitároznak, hogy az elképesztő. De mit érezhet egy ötéves, mit tesz a hangok mögé? És mit tesz a hangok mögé egy fiatal tízen-huszonéves, aki otthon gyakorol, lejátssza a csillagos eget is, de nincs megélt tapasztalata, ami nélkül a technika csak technika marad, vagyis nem tud muzsikává fejlődni. Nyilván tisztelet a kivételnek, ez inkább egy általánosságban megfigyelhető változás.
– Mint írja saját magáról, volt, hogy öt zenekarban zenélt, de azt is belátja, egy is elég lett volna. Mit javasol a mai fiataloknak a koncertezés, a bandában való zenéléssel kapcsolatban?
– Nyolc zenekar volt a legtöbb, amiben egyszerre játszottam, de nyilván akadt közöttük olyan, amelyik havonta egyszer, volt, amelyik évente egyszer játszott, és voltak a folyamatosan működő csapatok is. Ma már nyilván tudom, hogy meg kell tanulni nemet mondani, főleg olyan felkérésekre, amire nem mi vagyunk a legmegfelelőbbek. Nem tartom ettől függetlenül rossz megoldásnak, ha egy zenész kijelöl egy főprodukciót, ami prioritást élvez, de mellette kipróbálja magát más zenekarokban és projektekben, ahol új impulzusokat szerezhet. Ez akkor működik jól, ha van egy kiemelt fontosságú zenekara. Van, akinek tényleg elegendő egy zenekar, mert ott minden zenei kísérletezést megvalósíthat, a tapasztalatom viszont az, hogy ez ritkán jön össze. Ráadásul a blueszenében a másik zenész impulzusaira reagálunk, így igazán izgalmas, ha új emberekkel zenélhetünk. Sok fiatal a session-zenész kategóriába sodródik, nekik meg éppen a főprodukció hiányzik, ami stabilitást jelentene.
– Jelenleg is tagja a Hangszert a kézbe ismeretterjesztő sorozatnak. Különösen izgalmas lehet ezeken olyan fiatalokkal találkozni, akik korábban még soha nem fogtak hangszert a kezükbe. Milyen tapasztalatokat gyűjtött ezeken a rendezvényeken?
– Ez a rendezvénysorozat az impulzus- és élményalapú tapasztalásra épít, vagyis ha a fiatal megfoghatja, megpengetheti a gitárt, talán szeretné ezt többször átélni. Mindehhez zenei előadások is társulnak, ahol az impulzus mellé információkat is kapnak, így komplex élménnyé válhatnak ezek a látogatások. A legszebb ebben az, amikor a tekintetekben felcsillan az „előszőr” érzés, ami mindenképpen mutatja a rendezvény hiánypótló jellegét. Ma már dolgoznunk kell ugyanis azon, hogy megszülessen valakiben a zenélés iránti vágy, a sok, ránk zúduló információ között elveszik holott ez egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb életminőség eszköze.
– A fenti példák mind azt támasztják alá, hogy az Ön számára fontos a tehetséggondozás, a zene oktatása. Miért?
– Ez az élet rendje. Tapasztalatokat szerzünk, amiket át kell adni az utánunk jövő generációknak. Ez egy természetes folyamat, ami rengeteg örömöt rejt, hiszen megtaláljuk a helyünket az életben, ráadásul hasznára vagyunk a fiataloknak, akik majd később ugyanígy hasznára válnak tapasztalataikkal az utánuk jövő generációknak. Hiszek abban, hogy, aki bármilyen formában is zenél, az toleránsabb, kiegyensúlyozottabb, az élet apró örömeit meglátni képes ember lehet, és ezek nagyon fontosak. Minden erőmmel, tudásommal azon vagyok, hogy segítsek a tanítványaimnak, a kollégáknak, a közönségnek megérteni, átélni azt az élményt, amit a zenélés közben érzek, hiszen számomra ez az élet értelme.
Takács Erzsébet
