A diákok lelkesedése a Marosvásárhelyi Rocksuli legnagyobb eredménye – véli Hints Zoltán, az intézmény vezetője, aki szerint mindez a tanárokat is motiválja, a szülők nélkül pedig nem jöhetne létre. „A zenei oktatás mindannyiunk közös munkája” – fogalmazott az interjúban.
– Milyen tapasztalatokkal zárult a 2022/2023-as tanév?
– Számos pozitív tapasztalattal. Megbizonyosodtunk például arról, hogy a diákjaink, de akár a szélesebb közönségünk is igényli a tudományos projektjeinket: sikernek könyvelhetjük el ugyanis, hogy folytatódhattak a magyar könnyűzenét taglaló konferenciák, amelyek sorában az idei is nagyon izgalmas volt. Ezeken olyan területekkel foglalkozunk, amelyeket nem kutat más, idén például a határon túli magyar könnyűzene volt a fókuszban. Vizsgáltuk például, hogy milyen kapcsolatban van ez a határon túli magyar irodalommal, a pozitív tapasztalatokból kiindulva pedig jövőre a színháztörténeti szakemberekkel keressük a viszonyítási alapokat. De megerősített minket ez a tanév abban is, hogy a zene a közösségformálás egyik leghatékonyabb eszköze. Kisebb léptékben ez egy, az iskolánkon belül létrehozott zenekar lehet, nagyobb formában pedig maga a Rocksuli. Nálunk egyébként nem feltétlenül az a jó tanár, akinek a diákjai nemzetközi versenyeken indulnak, sokkal több munka van ugyanis abban, ha valaki egyesről kettesre javít. Eredmény tehát az is, ha a kezdőknek sikerül fejlődniük, vagy amikor a hiányzó tehetséget sikerül szorgalommal pótolni.
– Mely képzések voltak az elmúlt tanévben a legnépszerűbbek?
– Mint általában, idén is a dobképzésünk volt a legnépszerűbb, aminek az is az oka, hogy a közoktatásban nincs ilyen, de általában az iskolai képzésbe integrálva is ritkán találkozunk a dob hangszer oktatásával. A hatalmas túljelentkezés miatt nem is tudtunk fogadni minden jelentkezőt. E képzés keretében minden ősszel hozunk pár oktatót Magyarországról, hogy néhány intenzívebb kurzust tartson a diákjainknak. Mi magunk is nagyon fontosnak tartjuk a dobolást, ami minden ritmus alapját jelenti. A dobot a népszerűségi sorrendben a gitár követi, amit fizikailag könnyű megszólaltatni, kisebb tudással is lehet rajta úgy játszani, hogy abban mások is kedvüket leljék, és persze jól mutat egy-egy kiránduláson vagy tábortűznél is.
– Mely képzéseken születtek a legjelentősebb eredmények?
– Egy-egy húzóláncszem mindig akad, de alapvetően kiegyensúlyozott az egyes hangszereket tanulók tudása. Az énekesek közül azonban mégis ki kell emelni néhány gyöngyszemet, azok ugyanis egy teljes produkció hangulatát képesek megadni: nekik kell kiállniuk és hitelesen bemutatniuk az adott dalt.
– Mi az elmúlt tanév legnagyobb büszkesége az Ön számára?
– A diákok lelkesedése, ami a tanárokat is motiválja. Ez persze nem jöhetne létre a szülők lelkesedése nélkül. A zenei oktatás mindannyiunk közös munkája, az egész folyamatot összességében kell szemlélnünk. Ráadásul egy jó diákcsapat is kell a sikerhez, az eredményekhez: az egyik tanítványunk egy vetélkedő kapcsán húzta elő néhány saját dalát társai előtt, ami aztán közösen feljátszva egy héten belül húsz rádióba került be. Egy énekesünk – akit előtte mindenhonnan elküldtek, hozzáteszem, teljesen jogosan – produkcióján pedig egy zenei újságíró szeme akadt meg. Az pedig, hogy valaki végre foglalkozik vele, olyan plusz motivációt jelentett az alapos felkészüléshez, hogy a lelkesedése pótolta a tehetségbeli hiányosságokat.
– Készülnek-e újdonsággal a következő tanévre?
– Először rendezzük meg a Made in Marosvásárhely című fesztivált, ahol a zenéhez kötődő háttérfolyamatokat, mint a hangosítást vagy a zenei menedzserek világát mutatjuk be. De lesz egy Rockkamionunk is, ami végigdönget a városon különböző zenei formációkkal, kórusokkal.
– Mi a véleménye a diákok zenei képzéséről és a könnyűzene helyéről a közoktatásban?
– Mindenképpen van helye a tananyagban a könnyűzenének, de az iskolák nagy részének nincs rá módja, hogy könnyűzenei hangszerekkel szerelkezzenek fel. Egyetértek azzal a kijelentéssel is, hogy a könnyűzene a 21. század népzenéje, de látom azt, hogy intézményes rendszerben nehéz oktatni. Az is izgalmas, amikor egy nyolc évig hegedűn játszó tanítványom azt mondja, hogy „most már zenélni szeretne”. Tehát az igény volna rá…
Takács Erzsébet
