A „3 Húr” nem más, mint egy olyan szolfézsoktatási módszer, amelyet az „egészséges” és a különleges nevelési igényű gyerekek számára hoztak létre. Ezzel a módszerrel olyan gyerekek is könnyen tanulhatnak zenét, akikről gyakran megfeledkeznek vagy félreértenek, miközben a módszer a közösségépítést is segíti. Ruth LeMay, a „3 húr” megalkotója az elmúlt nyolc évben a Minneapolis Public Schools Southwest High School gitároktatási igazgatója volt. A NAfME honlapján írt cikkében elmeséli, hogyan fejlesztette ki módszerét.
„A 3 Húr története egy őszi reggelen kezdődött. Gitártanárként dolgoztam Minneapolis egyik középiskolájában. Az iskola színháztermében egy jazz-zenekar épp Glenn Miller In the Mood című számát adta elő. Nem akartam megzavarni az előadást, halkan surrantam be a nézőtér utolsó sorába, és foglaltam el az első szabad helyet. Ekkor vettem észre, hogy közvetlenül a gyógypedagógiai osztály mögé ültem le. Az autista spektrumzavaros és a szellemi fogyatékos diákok nagyon élvezték a zenét, hangoskodtak, sőt időnként felugrottak és táncoltak. Szégyellem bevallani, de azonnal azt kívántam, bárcsak máshova ültem volna.
Aztán egyszer csak meghallottam, hogy az egyik autista lány elkezdte énekelni a dalt. Karnagyi diplomám van, az énekszó mindig is lekötötte a figyelmemet. A lány hangja tiszta volt, egyetlen hangot sem énekelt hamisan. Izgatott lettem. Később felkerestem a gyógypedagógiai osztályfőnököt, hogy megkérdezzem, hol képezte zenére a tanítványait. Sosem láttam őket se a zenekari próbákon, se szolfézsórákon vagy az iskola énekkarában. Őszintén érdekelt, hogy az erre képzett zenepedagógusok hogyan tanítják a speciális igényű tanulókat. Megdöbbentem, mikor gorombán válaszolt: ne aggódjak, nem küldi őket az osztályomba, nem kell velük „bajlódnom”.
Épp abban a félévben indítottam egy szolfézskurzust. Elhatároztam, ha nem lesz másik elérhető zenepedagógus, elvállalom a gyógypedagógiai osztály diákjait. Amikor a gyógypedagógiai osztályfőnöknek, Mr. Tellmannak elmeséltem, mit tervezek, a meghatottságtól könnyek gyűltek a szemébe. Eddig még soha sem volt zenetanár, aki önként akart volna foglalkozni a diákjaival.
A következő félévemet kilenc diákkal kezdtem. Négy gyógypedagógus is segített az órákat tartani, akik közül az egyik Artisha Knight-Milon régi tanítványom volt (A szerző és tanítványa a mellékelt fotón – A szerk.). Artisha évekig dolgozott egy szellemi fogyatékos diákokkal foglalkozó intézményben, emellett tehetséges énekesnő volt. Ketten kezdtük el tanulóink személyes igényeihez igazítani a tantervet.
Csak a körülöttünk lévő erőforrásokat használtuk, szó szerint egy raktárhelyiségben tanítottunk. Színes ragasztószalaggal jelöltük a gitár nyakán az ujjmeneteket. Sok nehézségbe ütköztünk: a gitár gyakran lecsúszott a diákok ölébe, a sok húr pedig összezavarta őket: mindig eltévesztették az akkordmeneteket és a fogásokat. Végül úgy döntöttünk, ölbe fektetjük a gitárt, így nem fog csúszkálni. Csakhogy a diákok hüvelykujja túl rövid volt ahhoz, hogy a fektetett gitárnyak mind a hat húrját átérje. Minden lehetséges megoldást kimerítettünk, amit csak el tudtunk képzelni. Egyszerűen túl sok volt a húr. Egy nap Artishával összenéztünk, és egyszerre mondtuk: „Vágjunk le pár húrt!”. Egy hüvelykujj, három húr, és már zenéltünk is. Ez volt az első hivatalos 3 húros napunk.
Félév végére a diákok száma kilencről hétre csökkent, viszont ők megtanultak basszusgitározni, dobolni, háromhúros gitáron játszani és énekelni is. A diákok a Temptations My Girl és az Archies Sugar, Sugar című számait adták elő a tavaszi koncertünkön. A My Girl énekesénél kétéves korában nonverbális autizmust diagnosztizáltak, azonban énekléskor könnyedén kiejtett minden szót. Mindig is tudtam, hogy a zenének nagy ereje van. Ám amit a diákjaimmal év végére elértünk, minden várakozásomat felülmúlta. Az utolsó dal végén a közönség állva tapsolt, a szívük repesett az örömtől, a szemük megtelt könnyekkel.
Nem is sejtettük, hogy a kis kezdeményezésünk milyen jelentős zeneoktatási módszer megteremtéséhez vezet majd. A „3 Húr” módszertan bárhol, bármilyen helyzetben alkalmazható. Egyaránt megfelel fiatalok és idősek, fogyatékkal élők és egészségesek számára, akár a színpadon, akár a nappaliban. A módszert folyamatosan fejlesztjük, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő diákok számára hidat képezzen a zeneoktatás világába, mert a zene mindenkié.”
Ruth LeMay
(Fordította: Ifj. Rozsonits Tamás)
Forrás: https://nafme.org/creating-music-with-a-neurodiverse-population/
