„Gyerekként én is zenész akartam lenni, és természetesen az aktuális slágereket akartam magam is játszani” – mondja Hajdú Ágota ének-zene tanár, a Tomsits Rudolf Alapfokú Művészeti Iskola népzene pedagógusa, a MATEHETSZ mentora, csoportos tehetségsegítő programok vezető programfelelőse, valamint az Alkotás Varázsáért Egyesület és a Hangforrás Tehetségpont zenei szakembere.
– Több kutatásból is kiderül, hogy lesújtó ma a gyermekek zenei tudása és érdeklődése. Mit gondol erről?
– A gyerekektől nem várhatunk többet, mint a pedagógusoktól. A felvételi követelmények jelentősen felhígultak, így a 20-30 évvel ezelőtt végzett zenetanárok és a napjaink kezdő pedagógusai szakmai szintje között igen nagy a különbség. Az intézmény célkitűzéseihez, a tanulókhoz és egyéb szakmai és pedagógiai munkához való attitűd is sokat változott. Sok hiteles, jó szakember hiányzik a zenei pályáról is. Nagyon nagy szerepe van a gyermekek zene iránti érdeklődésében az óvodapedagógusoknak, tanítóknak. Gyakran az ünnepségek műsoraira való felkészítésről szól a zeneoktatás, ahol azt kérik a fiataloktól, hogy jó hangosan énekeljenek. Ez időnként kiabálásba, kontrollálatlan hangképzésbe csap át, tönkretéve minden éneklésre vonatkozó szakmai törekvést. Sokkal fontosabb lenne, hogy beszédhangerőn énekeljenek, és közben megtanuljanak önmagukra és egymásra figyelni. A felső tagozatban és a középiskolai korosztályban nagy kihívást jelent motivációt adni, érdekeltté tenni a tanulókat a zenetanulási folyamatban oly módon, hogy saját személyiségük, egyéniségük is kibontakozhasson a jó ízlés és értékközvetítés medrében.
– Lehet, hogy éppen ezért van helye a könnyűzenének a közoktatásban?
– Minden zenei stílusnak helye lenne a zenei oktatásban. Gyerekként én is zenész akartam lenni, és természetesen az aktuális slágereket akartam játszani. Ez a fajta zenei érdeklődés ösztönös a mai fiatalokban is. Napjainkban viszont nincs a közoktatásban se hangszer, se szakember. Nincs meg tehát annak a feltételrendszere, hogy a gyerekek által kedvelt slágereket dolgozzák fel az ének-zene órákon vagy délutáni szakkörökön. Mindennek elsajátítására több időt kellene biztosítani. Azt vallom, hogy kínáljuk meg a gyermekeket mindennel, ami értéket képvisel, ami a zenei palettán megtalálható. A klasszikus és népzenei értékekből kiindulva, az idők próbáját kiállt örökzöld könnyűzenei slágereken át, a jelenkor zenei világáig, műfajáig bezárólag. Tanórán kívüli, kortárs csoportok kialakulását támogató, zenekari muzsikálásra irányuló kezdeményezések, akár pályázatok ugyan segíthetnek ezek megvalósításában, de az már személyiségfüggő, hogy mindez hogyan jelenik meg az iskolákban, egy-egy projekt befejeztével hogy tartható fenn. Igyekszem maximálisan élni az ilyen lehetőségekkel. Egyaránt szívesen tanítok autentikus népzenét és feldolgozásokat is. Időnként a gyermekek kérésére, az általuk kedvelt filmzenéket is. Kis lépésekkel kell haladni.
– Milyen módszertani változások eredményezhetnének előrelépést?
– Ahogy az oktatásban, a pedagógusképzésben is fontos lenne megtanítani, hogy ne csak a reprodukció álljon a középpontban, hanem önálló alkotó zenei tevékenységnek is legyen helye. A könnyűzene ne csak elszigetelten, vidéken egy-egy helyen, vagy a kiemelt budapesti intézményekben legyen elérhető a diákok számára. Számtalan műfajt kellene sorra venni az iskolákban, hogy a diák maga tudjon tájékozódni. Ehhez nélkülözhetetlen a pedagógus széles körű tájékozottsága, különböző stílusokban való jártassága. Ehhez lehetne reklám- és filmzenét oktatni, a klasszikus zenei értékekből meríteni vagy akár megismertetni egy utcaszínházi produkcióhoz szükséges zenei kíséret világát. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a zenei karakterek, hangszín képzés és improvizáció területére. A tehetséggondozás dúsítás-gazdagítás elmélete alapján mélységében és mennyiségben is tovább lehetne bővíteni az ismeretanyagot, igazodva a tanulók igényeihez, készségszintjéhez. Fontos, hogy ne csak a végső zenei produktumra koncentráljunk, hanem a zenetanulás egyénre tett hatását és a létrejött zenei közösséget is értékeljük. Ezek is lehetnek céljai a zenetanulásnak. Egy fiatal számára életre szóló élmény lehet egy zenekarban muzsikálni, és közben a zenei transzferhatások pedig az egyén nem zenei képességeire is jótékony hatást gyakorolnak, mint amilyen például a koncentráció, figyelem, beszéd, szókincs, logika, kreativitás, gondolkodás fejlődése.
– Tehát szélesíteni kellene az ismeretanyagot. De vajon vannak megfelelő intézmények mindehhez?
– Az alapok elsajátításához szükséges ellátottság nem rossz. Az alapfokú művészetoktatási képzés mindenhol rendelkezésre áll, a zeneiskolákban valamint sok általános iskolában, helyben is működnek zenei képzések, az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények keretein belül, ahol megfelelő hangszert is biztosítanak. Azonban a feltételek néha nem elegendőek, gyakori, hogy a folyamatos, hosszantartó zenetanuláshoz, a belső motiváció hiányzik a gyerekekből, aminek életben tartása a pedagógus és a szülő feladata lenne közösen. Sok jó zenei adottságú gyermek tanul ugyan ma a közoktatásban, akiről természetesen az idő előrehaladtával kiderül, hogy mi mindenben másban is tehetséges, így sokan letérnek erről a pályáról, a zene helyett mást választva. Ami persze nem is baj, nem kell mindenkit a zenei pályán tartani.
– Foglalkozik felnőttekkel is. Miért tanul ez a korosztály ismét zenét?
– A felnőttek esetében sokszor a gyerekek zenei tanulása jelenti a motivációt: szülőként ismét átélik, milyen az, amikor közösséghez tartoznak, vagy azt a sikert, amit a családi összejöveteleken való muzsikálás jelent. Sokszor a hozzám érkező felnőttek maguk is zenéltek gyermekként. Vagy éppen most repültek ki a gyerekek, és új hobbit keresnek maguknak.
Takács Erzsébet
