„Hiába szólal meg a rádióban akár a legjobb zene is, ha a készüléket otthon kikapcsolják”. Így kezdte 1946-ban egyik New York-i előadását Kodály Zoltán. Kodály sokat foglalkozott a zenei nevelés és zenei műveltség kérdéskörével, nem véletlen, hogy például a 2011-es Nemzeti Alaptanterv az általa kialakított koncepció felfogását követte.
Kodály Zoltán komoly jelentőséget tulajdonított a könnyűzenének, amelynek a népszerűsége az 1950-es évektől egyre nagyobb lett. Ez Nyugat-Európában és az USA-ban leginkább a televízió térhódításának, Európa keleti felén pedig előbb a rádió, majd a tévé lassabb elterjedésének is volt köszönhető. Főleg a televízió nagy hatással volt a befogadókra és képes volt a különböző trendek kialakítására. A televízió előnyben részesítette a populáris kultúrát (tömegkultúra), így a populáris zene is sokkal eladhatóbb lett, mint például a klasszikus zene, amely a magas kultúra részeként, ekkor még főleg a felső osztály és a társadalmi elit számára volt elérhető és közérthető. A popkultúra viszont az egész társadalmat megcélozta, így nagyon erős volt a hatása a tömegmédia csatornáin keresztül
A popzene és a klasszikus zene ilyen téren történő összehasonlításakor fontos megemlíteni, hogy a technológia fejlődése (fonográf, hanglemez, rádió) ugyanúgy kedvező volt a komolyzenének, mint a szórakoztató zenének. A nagyközönség azonban a szórakoztató zenét szélesebb körben igényelte, hiszen megjelent a marketing szerepe is, ami inkább könnyűzenét jellemezte, amely óriási piaci potenciállal rendelkezett.
A könnyűzenei műfaj mind a gyártásban, mind a terjesztésben tudatosan alkalmazkodott a fiatalabb generációk igényeihez, akik a műfaj fő célcsoportját alkották. A populáris zenének ez a célzott marketingje annyit számított, hogy jelenleg népszerűségét tekintve a popzene egyedülálló a zeneiparban. Erre bizonyíték a friedrichshafeni Zeppelin Universität professzorának Martin Tröndle-nek a tanulmánya, amely kimutatta, hogy annyira elöregedett a klasszikus zenei koncertekre járók átlagéletkora, hogy ha a jelenlegi tendencia nem mutat változást, akkor a harmadára csökkenhet a komolyzene iránt érdeklődők száma.
Több kutatás is megvizsgálta ezeket a kérdéseket és általánosságba fontosnak tartják a zenei nevelést és a zenei műveltség megszerzését, hiszen ez adja meg az alapokat és teszi közérthetővé a zenét az emberek számára, viszont a jelenlegi digitalizált körülmények között ez már nem elegendő. És itt utalhatunk vissza a Kodály Zoltántól idézett kezdőmondatra. Míg korábban a zene fogalmához elsősorban az alkotói és előadói tevékenységformák társultak, korunk zeneoktatásában már egyre meghatározóbbá válik a zenei befogadás, az aktív zenehallgatás, egyszóval az értő és érző közönség nevelése.
A könnyűzene az utóbbi évtizedekben globalizálódott és egyre heterogénebb lett, mind társadalmilag, mind a generációkat tekintve. Az újabb amerikai vizsgálatok szerint a magas szocioökonómiai kultúrafogyasztó sokféle műfajt hallgat és ismer. Megkülönböztethetjük az úgynevezett "mindenevőket" (omnivores), és az alacsony státusú kultúrafogyasztót, aki kevés populáris zenét ismer (univores).
Ifj. Halmos Attila
Forrás:
https://www.researchgate.net/publication/309358513_A_zenei_kepessegek_es_a_zenei_muveltseg_kutatasa/link/580b27ed08aecba934fb2d69/download
https://www.zu.de/lehrstuehle/wuerth/index.php
