2020. április 24. írta: Rozsonits Tamás

A kedvencem a mesterem

A Poptanítás blog sorozatában olyan ismert és népszerű zenészeket mutatunk be, akik nem kizárólag a színpadon és a hangfelvételeken csillogtatják meg tehetségüket, hanem tudásukat átadják a tőlük tanulni vágyóknak is.

Mai vendégünk Kolta Gergely.

Pécsett születtél, egy nagy zenei hagyományokkal rendelkező városban. Van-e ennek jelentősége abban, hogy magad is zenész lettél?

A késztetést, a zene iránti vonzalmat pár éves korom óta érzem. Bár Pécs a mai napig már csak a gyerekkorom miatt is “A” város, nekem mégis, ha máshová születek is, tudtam volna, hogy ezzel kell foglalkoznom. Az adott kor inkább volt meghatározó: a 80-as években nőttem fel, ez volt a popzene aranykora ahol a csapból is igényes, szakmailag tökéletes popzene szólt mindenhonnan. Olyan impulzusok értek, amik a mai napig is elkísérnek.

Miért éppen a basszusgitárt választottad?

Zongorázni szerettem volna eredetileg, de 13 évesen úgy gondoltam, ehhez már biztosan késő, cserébe talán a négy húrhoz még nem. Magam sem értem hogyan, de ezzel párhuzamosan bármilyen zenét hallgattam, úgy éreztem, hogy amit a basszusgitáron hallok, menne nekem is. Szinte láttam magam előtt, hogyan kell csinálni még azelőtt, hogy először hangszert fogtam volna a kezembe.

Angol nyelvtanárként diplomáztál, majd elvégezted az egyetemen a fordító-tolmács szakot is, közben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakára is felvételt nyertél. Nehéz volt bejutni?

A jazztanszakon akkoriban hússzoros volt a túljelentkezés, én pedig autodidakta voltam. Háromfordulós felvételin kellett helyt állni: szolfézsból kétszólamú, atonális és háromszólamú dallamokat, skálákat, ritmusképleteket kellett lekottázni hallásból; zongorából négyeshangzatokat fűzni; basszusgitáron jazz repertoárt kellett vinni és blattolni. Eleinte értelmezni sem tudtam a felvételi követelménysort és a kottát, harmóniajelzéseket sem ismertem, de két év türelmi időt kértem a szüleimtől 21 évesen. Az volt a megállapodás, hogy egyszer próbálkozom és ha nem vesznek fel, elmegyek dolgozni. Tudtam, hogy egy módon tudok csak bejutni: ha éjjel-nappal tanulok. Kerestem egy szolfézstanárnőt és egy újsághirdetés alapján megtaláltam Vasvári Palit, minden nap 8-10 órát gyakoroltam a szolfézs- és zongorfelkészülés mellett, egyetlen nap sem maradt ki. Emellett privát angolórákat adtam, abból finanszíroztam az óráimat és a budapesti utazásokat. Nagyon akartam! A következetes munka és a zene iránti feltétlen rajongásom vezetett el a kitűzött célig. Innen nézve nem a bejutás volt nehezebb feladat, hanem addig eljutni.

Kik voltak a mestereid?

Nagy hálával és szeretettel gondolok minden volt tanáromra. Elsőként a nemrég elhunyt Vasvári Palit kell megemlítenem, ő volt a legelső tanárom is. Nélküle nem ment volna: a tanórák hosszát nem számolva ő vezetett be a jazz világába és mutatta meg a harmóniák közti összefüggéseket, lemezeket adott nekem, hogy megismerjem a stílust és az első profi hangszeremet is tőle vettem. Szappanos Gyuritól fél évig tanultam; Gyuri gyakorlatiasan gondolkodó muzsikus és sok praktikus tanáccsal látott el. A jazztanszakon Lattmann Béla volt a mesterem, aki rendkívüli muzikalitásával a mai napig inspirál és rengeteget segített, hogy megtaláljam a saját hangomat a hangszeren. Meg kell említenem a volt szolfézs- és zongorantanárnőmet is, a ma is Pécsen élő Gergely Enikőt, aki kiváló szakértelemmel vezetett el az abszolút nulláról a felvételi szintjéig.

Nagyon erős évfolyamba jártál: mennyire jelentett ez húzóerőt?

Minden tekintetben. Olyan osztálytársaim voltak a ma ismert zenészek közül, mint például a már Los Angelesben alkotó és tanító, nemzetközileg elismert jazz-zongorista és zeneszerző Szabó Dani, Mits Gergő, aki létrehozta és vezeti a Kodolányi János Egyetem művészeti tanszékét, Pély Barna, Romhányi Áron, Neumann Balázs, Révész Ricsi, Tóth Viktor, Balázs Józsi, Párniczky Andris, Fehér Géza és még rengetegen. Mindenki maximalista volt és zeneőrült – ilyen közegben csak tanulni lehet a társak tudásából és meríteni a motivációjukból. Életem egyik legboldogabb időszaka volt.

Milyen zenekarokban játszottál és session-zenészként kikkel dolgoztál együtt?

Még a jazz-tanszak alatt, 1996-ban kezdtük Pély Barnával, Romhányi Áronnal és Vadász Petivel a zenekarunkat Acid Company néven, ahol aktuális pop- és soulzenét játszottunk rengeteg improvizációval, szólókkal, heti 2-3 klubfellépéssel. Három évvel később ennek a populárisabb változatát ismerte meg a közönség United néven. Álomszerű éveink voltak, leírhatatlan érzést jelentett, ahogy az akkor már saját anyagot játszó zenekarunk befutott. Rendkívül szerencsés vagyok, hogy miután különváltak az útjaink, a hazai popzene szinte minden ismert előadójával játszhattam, a gyerekkori kedvenceimet is beleértve és ez még a mai napig is tart. Visszanézve szinte hihetetlen, hogy a 90-es, 2000-es években alig volt előadó, akivel ne dolgozhattam volna akár élőben, akár lemezen az első session munkámat jelentő Ganxta Zoli és a Kartelltől kezdve Szulák Andin, Tóth Gabin, Vastag Csabin át a Neontonig– nehéz lenne mindenkit felsorolnom. Nagyjából ezer kézzel írt kottám, jegyzetem és több mint száz mappám van zenei anyagokkal a laptopomon a poptól a jazzen át a színházi anyagokig; az elmúlt bő 20 évem munkái. Ki kell emelnem a TnT zenekart ahol 13 évet töltöttem session zenészként. Itt ismertem meg a korai formációból Kaszás Petit (aki Al Di Meola dobosa lett később), Dandó Zolit, Szabó Zét és Kovács Tamás Tobzit; jól szóltunk együtt, elképesztő turnékat éltünk meg és életre szóló barátságot kötöttünk amellett, hogy rengeteget tanultam tőlük szakmailag. Később ugyanebben a formációban találkoztam Nagy Zsolti dobos és Deseő Balázs billentyűs - producer barátaimmal is, akik közül Balázzsal Majka zenekarában játszunk és turnézunk együtt 4 éve, Zsoltival pedig Kovács Katit kísérjük lassan 10 éve. Wolf Katival együtt kluboztunk másfél évtizede és a régi barátokkal kísérjük: Kaszás Petivel, Dajka Krisztiánnal és Neumann Balázzsal szavak nélkül is megértjük egymást. Borlai Gergő European Mantrájában közel 15 éve játszottam ahol Nagy Jancsi és Lukács Peta zseniális improvizációit kísérhettem Gergő dobolására.

Melyik a hozzád legközelebb álló zenei stílus?

Már nem válogatok, a stílus fölé a minőség került - ha jól, tisztán és precízen szól egy zenekar, én örömmel hallgatom. Ha mégis választanom kellene pop- és rockzenében a 80-as, 90-es évek zenéi a kedvenceim de a jazz, az improvizatív műfaj ugyanúgy leköt és rendszeresen hallgatok klasszikus zenét is, rendíthetetlen Bach-hívő vagyok.

Mikor, hol és miért kezdtél el tanítani? Jelenleg hol oktatsz?

A székesfehérvári Kodolányi János Egyetemen közel tíz éve tanítok; eleinte improvizációs órákat és basszusgitárt is tartottam, ma már csak a hangszert tanítom - a budapesti Premier Művészeti Szakgimnáziumban pedig az OKJ-s basszusgitár-szakot vezetem indulás óta. Sok tehetséggel van és volt lehetőségem együtt dolgozni, öröm látni, ahogyan viszik tovább a fáklyát. A fiatal generáció ismertebbjei közé tartozik Gudics Martin, Boda Evelin, Domján Gábor, Szász Csaba és Kovács Gergő, a lista pedig bővül azokkal akik tesznek magukért és komolyan veszik a szakmát.

Van-e olyan módszer a tanításban, ami csak rád jellemző? Tervezel-e oktató-anyagokat írni és kiadni (könyv, DVD, stb.)?

Saját módszeremmel tanítok, nem mások anyagaiból. Megértésre, motivációra és gyakorlatiasságra építek saját kreatív feladatokkal; hiszem, hogy ez a fejlődés kulcsa. A többi zárt ajtók mögött történik… J

Szigorú tanár vagy?

Eleinte nem. J Közvetlen a kapcsolatom mindenkivel, aki hozzám jár, vagy járt, jó hangulatúak az órák. Én a tapasztalataimat és a fejlődésbeli lehetőséget adom át - a többit mindenki maga teszi meg önmagáért. Az egyetemen a leendő diplomásaink az utánuk következő generációért is felelnek majd, így ott ha nincs teljesítés, nem engedek.

Ha valaki komolyan elhatározza, hogy a zenei pályát választja, mindenképpen szüksége van tanárokra, vagy a tudás egyéb úton is megszerezhető?

Az elkötelezettség önmagában jó hajtóerő, de mivel ez is egy szakma, így itt is vannak egzakt dolgok, amiket meg kell tanulni, hogy később ösztönszerűen lehessen használni azokat. Ha valaki igazán komolyan, nem hobbi-szinten veszi, ez nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik és az akadályok elkerülhetetlenek. Egy jó tanár egyszerre látja a teljes képet és le tudja bontani lépésekre a bejárandó utat, felismeri, vagy előre látja a hibalehetőségeket és segít megoldani vagy elkerülni azokat, képes akár analógiákkal több irányból magyarázni, tisztában van a tanulás folyamatával és ha értelmezhetően és jó pszichológiai érzékkel, jó időzítéssel kommunikál, lerövidíti az utat és egyben motivál is. Mindkét részről felelősségteljes dolog és időigényes szellemi munka, ami közösen könnyebben megy.

Talán a basszusgitár az a hangszer, amely a legnagyobb fejlődésen ment át az utóbbi időkben a megszólaltatás és a játékmódok technikáit tekintve. Neked mi erről a véleményed? Követhető-e a sok új trend, vagy ki kell választani a leginkább testhezállót és azt fejleszteni tökéletesre?

Egyetértek, de fontos nem elfelejteni, hogy a basszusgitár alapvetően egy alkalmazkodó, mégis domináns, meghatározó hangszer, aminek jól körülírható feladata, szerepköre van. Ehhez a hangszerhez csapatjátékosnak kell lenni. A nyitottág fontos, de mindig az adott zene mondja meg, mi működik és mi nem; ez tapasztalat, érzék, helyzetfelismerés és odafigyelés - röviden (zenei) intelligencia kérdése.

Vannak-e példaképeid a hangszeren és ha igen: kik ők és miért?

Rengetegen, az ismert basszusgitárosok mellett mégis régóta inkább azok játékát figyelem, akik műfajtól függetlenül a szerepkörükön belül egyénien, stílusosan és precízen, a zenét előtérbe helyezve oldják meg a feladatot. A stúdió- és session-basszusgitárosok közül popzenében Neil Stubenhaus, David Hungate, Nathan East, Lee Sklar, Will Lee, Pino Palladino és az úttörő legenda, James Jamerson mindig lenyűgöznek. Nem véltelen, hogy ők játszanak a legtöbb felvételen. Mégis egyvalakit mindenki felett csodálok: Anthony Jackson olyan területekre merészkedik el, ahová senki más, innovatív, spontán és minden műfajban tévedhetetlen.

Mi motivál a hangszerválasztásban? Milyen hangszereid és kiegészítőid vannak?

Két dolog dönt: a hang és a játszhatóság. Rengeteg gitárom volt már és jórészt kíváncsiságból folyamatosan cserélem a hangszereimet, de van néhány kedvenc márkám, amik mindig azt hozzák amire szükség van. A régi japán hangszerekben van valami varázslatos, ha cserélek, legtöbbször őket keresem. Van ugyan multieffektem, de egy kompresszor-pedálon kívül csak előfokot használok fülmonitorral és jó minőségű kábelt, illetve nagyszínpadon helyzettől függően wireless adóvevőt.

Nagyon sok intézményben és több szinten folyik hazánkban a zeneoktatás. Véleményed szerint szükség van ennyi zenészre? Megtalálják a helyüket a fiatalok?

Ma már túltelítettség van, de bízom benne, hogy aki a maximumra törekszik minőségben és tudásban, az megtalálja a helyét akár itthon, akár külföldön. Az ilyen mentalitású tanítványaimat igyekszem lehetőséghez juttatni.

Érdekes és üde színfolt, hogy feltűnt több basszusgitáros lány is az utóbbi időben, ráadásul kiváló muzsikusok is vannak köztük. Szerinted miben más az, ha egy nő szólaltatja meg ezt az amúgy férfiasnak gondolt hangszert?

Nagyon örülök nekik! Akiket ismerek, zavarbaejtő határozottsággal és érzékkel nyúlnak a hangszerhez - ha pedig Prince női basszugitárosaira vagy Meshell Ndegeocellora gondolok, megesik, hogy lehagyják a férfi kollégákat. Végül a hang számít, nem a kép. J

A mostani világjárvány miben változtatta meg az előadóművészi és a tanári tevékenységeidet?

A mi szakmánk kapta az első pofont és mi állunk fel legkésőbb ebből, ezt muszáj szem előtt tartani. Két lehetőséget látok most: előre nézni és kihasználni a kapott időt, vagy elkeseredni. Nem kérdés, melyik a jó választás.