Zeneország fővárosa Soltvadkert
2019. április 18. írta: Liska Enikő

Zeneország fővárosa Soltvadkert

08.jpg

A zene újszerű szerepe a képességfejlesztésben című program keretében rendhagyó konferenciára került sor a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Ezen a rendezvényen ugyanis a szakemberek mellett gyerekek, szülők és pedagógusok is nagy számban részt vettek. A Katona Klári által létrehozott program újfajta módszereket és szemléletet visz a zeneoktatásba. Rozsonits Tamás beszámolója.

Zeneország fővárosa Soltvadkert. Április másodikára legalábbis ez volt érvényes. Katona Klári, hazánk legkitűnőbb, legegyénibb előadóművészeinek egyike hosszú évek óta foglalkozik azzal is, hogyan lehet új utakat és új módszereket alkalmazni az óvodás és az iskoláskorú gyerekek körében az ének-zene oktatásában. Hiszen a zene minden gyerekben megszületik, és olyan örömöt ad, mint semmi más. Csak az nem mindegy, kik és hogyan csalogatják elő.

 Ez az öröm átvihető az élet minden területére: a segítségével örömforrássá válhat a tanulás vagy a munka. Katona Klári 2003-ban egy tartalmában és küllemében is egyedülálló kiadvánnyal, az Óvodás dalaim című dupla lemezzel, és a hozzá tartozó kötettel lepte meg a gyerekeket és az óvodapedagógusokat. Az átgondoltan válogatott és tudatos sorrendbe szerkesztett gyermekdalok zenei kíséretét Babos Gyula varázslatossá hangszerelte, a dalokat kisgyermekekből álló csapat énekelte lemezre. Az anyagot minden hazai óvodába eljuttatták.  

02.jpg

Katona Klári ebből a projektből kiindulva fejlesztette tovább a Zeneország című programot, amelynek gyakorlati megvalósítására pályázati segítségéggel a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában talált partnert. A programban két éven keresztül négyszáz gyerek és ötven pedagógus vesz részt. Katona Klári, valamint Udvarhelyi Attila, az iskola igazgatója április elején egész napos konferenciával várta a résztvevő gyerekeket, felkészítő tanáraikat, a más településről érkező zenepedagógusokat valamint minden érdeklődőt.

28.jpg

A köszöntőt követően citeramuzsika csendült, majd Katona Klári számolt be a A zene újszerű szerepe a képességfejlesztésben című pályázatról. Ezután egész nap énekszó, zene és ritmus töltötte be az amúgy is bensőséges hangulatú iskola épületét, udvarát, minden zegét-zugát. A díszterembe vezető folyosót a Mese-zene című vetélkedőre érkezett pályaművek díszítették (népdalok ihlette gyermekrajzok és kerámia alkotások), amelynek nem kevesebb mint ötven díjazottja részesült elismerésben. Ezen a különleges és ötletes, feszes ritmusba komponált napon a saját fülünkkel és szemünkkel győződhettünk meg arról, hogyan segíti a zene a nyelv- és irodalomtanulást, a hitéletet, valamint a képzőművészetet.

Daróczi Csaba földrajz-testnevelő tanár, világszerte elismert fotóművész rendkívül érdekes előadást tartott „Mit látsz, mit láthatnál?” címmel. Az ének-zene teremben Darányiné Haris Gabriella tanárnő vezetésével a hangok boldog megtapasztalása, azaz közös zenélés és éneklés adott élményt kicsiknek és nagyoknak, majd az Orff teremben Dr. Fodor Katalin még a vendégek kezébe is ütőhangszereket adott, így a résztvevők is átélhették a közös zenélés semmi mással össze nem hasonlítható érzését.

zsolttal.jpg

A képek forrása: Vira.hu

A konferencia előtt az iskolaudvaron egy flash mobbal lepték meg az egybegyűlteket, majd a díszteremben zenés, énekes műsorszámok és tartalmas előadások váltották egymást. Jó volt látni, ahogy a tanulókkal együtt zenéltek a tanáraik, majd később testvérek énekeltek együtt a szüleikkel. Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Program Kollégiumának vezetője arról beszélt, hogy jelenleg milyen helyzetben van a könnyűzene oktatása hazánkban, és a zenei oktatás milyen újfajta módszereit igyekeznek támogatni és terjeszteni a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogram és a Hangszert a kézbe! sorozat segítségével. Az előadásokat követően hivatalosan is megnyílt a gyermekek pályázatainak kiállítása, majd egy megható ünnepség keretében Óvodából az iskolánkba címmel szó szerint kézen fogva vezették át a kicsiket az oviból az iskola kapuján. A nap a méltán híres soltvadkerti fagyalt alapos tesztelésével zárult, a konferencia és a program pedig országszerte példaértékű lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr4714773128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása