Először Bicskén a HAK
2024. november 05. írta: Poptanító

Először Bicskén a HAK

Hangszert a kézbe kiállítás a bicske Petőfi Művelődési Központban november 12-14. között.

A 2017-ben indult Hangszert a kézbe sorozat 86. helyszíne Bicske lesz 2024. november 12-14. között. A Fejér vármegyei járási székhelyre nyolcéves története során először érkezik a háromnapos interaktív kiállítás, illetve az azzal párhuzamosan zajló rendhagyó énekórák. A szervezők célja a Hangszert a kézbe indulása óta az, hogy minél többekhez, minél közelebb vigye a hangszerek és hangtechnikai berendezések, szakemberek által segített kipróbálásának a lehetőségét. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy azokon a településeken, ahol megfordult a Hangszert a kézbe kiállítás, növekszik a zeneiskolák és zenetanárok iránti igény, sőt sokszor megváltozik a gyerekek énekléshez való viszonya is. Ezért is folytatódik a Hangszert a kézbe sorozat például Bicskén.

241105-bicskeok.jpgaz Öröm a Zene Nonprofit Kft.

nevében tisztelettel meghívjuk

a Hangszert a kézbe

országos rendezvénysorozat 86. állomásának a megnyitójára, Bicskére

Helyszín: BEMKK Petőfi Művelődési Központ

(2060 Bicske, Kossuth tér 20.)

Időpont: 2024. november 12. (kedd) 10.30 óra

 

A kiállítást megnyitja Both Miklós, zenész, a Hagyományok Háza főigazgatója és Bálint Istvánné, Bicske város polgármestere

Köszöntőt mond Takács József, a Bicskei Egységes Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr1918724800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása