Negyedik tanévét kezdi az erdélyi Rocksuli Szentegyháza, ami ezzel nemcsak a hálózat legfiatalabb intézménye, de a legkisebb településen működő könnyűzenei iskola is. Az indulásról, az első tapasztalatokról és a szétszórt tantermek okozta nehézségekről is beszélgettünk Illyés Zoltán alapító-intézményvezetővel.
– Milyen keretek között és mikor indult a Rocksuli Szentegyháza?
– A suli 2021 októberében indul, tehát egy viszonylag új kezdeményezésről beszélhetünk. A Rocksuli Szentegyházát működtető Szentegyházi Amatőr Zenészek Egyesületét is csak 2021 júliusában jegyezték be, amit kifejezetten a suli miatt hoztunk létre. Szentegyháza egy kisváros közel hatezer lakossal Hargita megyében, Csíkszereda és Székelyudvarhely között, emiatt nem is túl nagy a vonzáskörzete, mivel a nagyvárosok sok mindenre adnak lehetőséget. A célunk az volt, hogy a Szentegyházáról és a környékbeli településekről legyenek diákjaink, ami olyan jól sikerült, hogy a második évben már Udvarhelyről is volt beiratkozó.
– A legkisebb lélekszámú településen működő Rocksuli vagytok. Komoly hagyományai vannak a zenélésnek Szentegyházán?
– Szentegyháza zenész város. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia 42 éve működik, jelenleg száz kórustag és negyven zenész alkotja. Ez nem zeneiskola, inkább egy iskolán kívüli tevékenység, amatőr zenészekkel, de olyan hagyományokkal, hogy egy-egy családból ma már több generáció is zenélt vagy zenél a „Filinél”. Valamikor az általános iskolában is komoly könnyűzenei oktatás volt, ami több zenész életében mérföldkőnek számított. Az iskolazenekar megszűnésével azonban a könnyűzene teret vesztett a településen. Demeter Csanád kutatásaiból tudjuk, hogy korábban komoly könnyűzenei élet volt a környéken is, azonban az elmúlt két évtizedben már nem létezett semmiféle oktatás vagy ilyen jellegű közönségi élet. Amatőr zenekarok működtek, így nem intézményesített formában lehetett hangszerek közelében maradni. A Rocksuli indulásáig leginkább magánórákon lehetett zenét tanulni, ami ugye kizárta a zenekari játékot és a közösséghez való tartozás lehetőségét.
– Mi inspirált benneteket, hogy belevágjatok?
– Tamási Árpád Mongó, Réka lányom és én 2019-ben jelentkeztünk a Marosvásárhelyi Rocksuliba gitár illetve basszusgitár szakra. Én igazából a lányom miatt iratkoztam be, mert nem akartam üres várakozással tölteni az időt, és mindig van mit tanulni. Két évig voltunk diákok, és közben egyre erősödött az elhatározás, hogy Szentegyházán is jó lenne egy ilyen iskola, hiszen Marosvásárhely elég messze van tőlünk. Hints Zoltán, a Rocksuli Marosvásárhely vezetője segített felvenni a kapcsolatot a Debreceni Rocksulival, akikkel aztán együttműködési megállapodást is kötöttünk. Átvettük a két féléves oktatási struktúrájukat, a félévzáró koncertek rendszerét.
– Milyen hangszereket lehet nálatok tanulni?
– Gitár, basszusgitár, dob, billentyűs hangszerek illetve ének/vokál tanszakokra lehet hozzánk jelentkezni. Egyéni oktatás zajlik 14 órában, amit három zenekari próba követ, majd a félévzáró koncert. Minden diáknak igyekszünk biztosítani, hogy színpadra állhasson. Emellett szerveztünk már workshopot dobosoknak, gitárosoknak, énekeseknek. Az elmúlt időszakban pedig több környékbeli eseményen is részt vettek a diákjaink és a tanáraink fellépőként.
– Hány tanárotok van, és honnan toboroztátok őket?
– Jelenleg kilenc, többségük itt él Szentegyházán. Egy gitároktatónk van Székelyudvarhelyen, aki ott oktatja a jelentkezőket.
– Hogy álltok a jelentkezőkkel?
– Az első félévünkre negyven diák jelentkezett, másodikra viszont már nyolcvan. Ez azt is jelentette, hogy újabb jelentkezőket már csak nagyon korlátozottan tudtunk fogadni, és még ma is csak akkor lehet új hallgatónk, ha valaki elmegy. Legnépszerűbb hangszer egyébként a gitár, amit a dob követ, aztán jön a billentyű, az ének és a basszusgitár.
– Milyen az életkori összetétel, és milyen távolságról járnak hozzátok tanulni?
– Elvileg hétéves kortól lehet jelentkezni a Rocksuliba, de a többség 10-15 év közötti. A legtávolabbról, 46 kilométerről jártak hozzánk. A tagsági díj egyébként eddig félévente 600 lej (nagyjából 50 ezer forint) volt, amit a következő félévre kénytelenek vagyunk 700-ra emelni.
– Miben szorulnátok segítségre?
– Nem rendelkezünk egy olyan önálló épülettel, ahol minden órát megtarthatnánk, így a városban szétszórtan bérlünk termeket. Szerencsére két ilyen helyiséget az elmúlt három évben sikerült úgy felszerelnünk, hogy alkalmasak legyenek zenekari próbákra. A helyi középiskolában, a Gábor Áron Líceumban is tanítunk, ahol nagy örömmel fogadták a kezdeményezésünket, és bármikor fordulhatunk hozzájuk segítségért. Ugyanakkor ez a szétszórt működés behatárolja a tanulói létszámot. Ezen jó lenne mielőbb változtatni, hiszen egyszerűsítené a működésünket és erősödne a közösség is, ha lenne egy hely, ahol összegyűlhetnek a gyerekek, amit a magukénak érezhetnek. Az is nehézség, hogy munka és család mellett működtetjük az iskolát, így oktatunk, szervezünk, ami ez sok mindent korlátoz, bár nagyon jó a csapat, és reméljük ez így is marad.
B. Zs.
