Szeptember 12-én újabb szezonját kezdi a Hangszert a kézbe utazó kiállítás, amit először visznek egy bevásárló központba. Andrásik Remo főszervezővel az új évad előtt az előző szezont is értékeltük, illetve az új helyszínek sorozatba kerüléséről, és sorozat befejezéséről is beszélgettünk.
– Májusban a 301. kiállítási nappal ért véget a Hangszert a kézbe legutóbbi sorozata, amiben új helyszín volt Sümeg. Hogyan értékeled ezt a sorozatot? Mennyire nehéz újabb településeket bevonni?
– Az évekkel, mint a jó bor, nemesedik a Hangszert a kézbe is. Minden sorozat után át szoktuk beszélni a csapattal, hogy melyek azok a területek vagy történések, amelyeken fejlesztenünk kell, vagy amelyek szinte hibátlanul működnek. Minden esetben oda lyukadunk ki, hogy az épp befejezett sorozat volt a legjobb. Az új helyszínek bevonása ma már inkább abból a szempontból jelent nehézséget, hogy szinte nincs is ideje egy-egy településnek a kiállítás fogadásán gondolkodni, olyan gyorsan telik meg a naptárunk. Az elmúlt nyolc évben párszor körbementünk az országon, és azok a városok, ahol jártunk, garantálják az azonnali túljelentkezést az új sorozatra. Természetesen figyelembe vesszük, hogy hol, mikor jártunk és megpróbálunk új településeket is meglátogatni. Ma már szájról-szájra terjed a híre annak, hogy ez a rendezvény nemcsak szórakoztató, de szellemileg és a tudástranszfer tekintetében is kifejezetten tartalmas.
– Eddig 51 településen járt a kiállítás. Mitől függ, hogy egy településen lesz-e kiállítás vagy valahová vissza tud-e menni?
– A Hangszert a kézbe bárki számára elérhető, aki szeretné befogadni, és ahol tudják biztosítani a rendezvény lebonyolításához szükséges kereteket. A nagyjából 200 négyzetméteres kiállítótér és a 100 fős előadóterem mellett szükséges az is, hogy a befogadók mozgósítani tudják az adott települést. Igyekszünk igazságosan elosztani az egyes sorozatokban meglátogatandó településeket, de tény, hogy vannak olyan aktív kulturális intézmények, ahol extra energiákat mozgatnak meg a szervezők, ami minden esetben látszik a végeredményen, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Amikor olyan visszajelzéseket kapunk a helyi szervezőktől, hogy a Hangszert a kézbe után megsokszorozódnak a beiratkozók a zeneiskolába, vagy a pedagógusok jelzik, hogy a gyerekek zenei érdeklődése látványosan megnyílt, esetleg már kérik a szervezőket, hogy a lehető leghamarabb menjünk újra, akkor nem szabad ellenállnunk. Persze vannak olyan települések, amelyekre még nem sikerült eseményt szerveznünk, de őket minden sorozat előtt értesítjük a kínálkozó lehetőségről mindaddig, amíg egyszer kötélnek nem állnak.
– Nyolcadik éve megy a sorozat. Min változtattatok az elmúlt években vagy a legutóbbi szezonban?
– Mivel folyamatosan értékeljük az eseményeinket, a saját teljesítményünket és a felmerülő igényeket, az alapkoncepciótól nem eltérve, de kisebb-nagyobb újításokkal organikusan változtatjuk mind a kipróbálható hangszerek, technikai eszközök összetételét, mind pedig a programhoz kapcsolódó előadások és egyéb programelemek tartalmát és mennyiségét. Az utolsó sorozatban például hat teljesen új előadással bővítettük a repertoárt, amelyek nem kiváltották a korábbi előadásokat, hanem hozzáadódtak azokhoz. Illetve a kiállítótér interaktív jellemzőinek tökéletesítésén is sokat dolgoztunk, így bekerült egy teljesen új közösségi elem, amely minden óra utolsó 15 percében összefogja a látogatókat.
– Mennyire állandó a csapat?
– A csapat meghatározó része a kezdetektől ugyanazokból áll. Természetesen ilyen hosszú idő alatt volt néhány cserélődés, de ezekre a változásokra is igyekeztünk minden esetben olyan megoldásokat találni, amelyek erősítettek bennünket. Büszkék vagyunk ezekre a megoldásokra is, hiszen ma már két apa-fia páros dolgozik a csapatban.
– Szeptember 12-14-e között Budapesten, egy bevásárló központba is elviszitek a kiállítást, amire még nem volt példa? Miért döntöttetek így?
– Egyrészt, mert volt fogadókészség, ami önmagában is példaértékű lehet. Másrészt, mert van egy bátor szervező – Nagy Szabolcs –, aki nem rettent vissza a feladat nagyságától. Harmadrészt pedig azért, mert meggyőződésem, hogy mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legtöbb helyen és formában hirdessük a hangszeres zenélést, a hangszerrel élés nagyszerűségét. Ettől rendhagyóbb és ettől kevésbé hazai pályának számító helyszínen még nem jártunk, de ha a befogadó és a szervező is olyan eltökélt, mint esetünkben, akkor nekünk sem szállhat ínunkba a bátorságunk, hiszen tudjuk, mire vagyunk képesek.
– A Savoya parki kiállítás lesz a 82. helyszíne a Hangszert a kézbe sorozatnak, ami azt is jelenti, hogy a Nemzeti Kulturális Alap továbbra is támogatja a rendezvényt?
– Bár a pályázati kiírás a beszélgetésünkkor még nem érhető el, de úgy tudjuk, hamarosan megjelenik Köszönet érte az NKA Hangfoglaló Programnak.
– Az új kiállításokon lesz-e valami változás?
– Szeretnénk az előző sorozatban bevezetett újításokat tökéletesíteni, illetve a gitáros és basszusgitáros szekciókban aktualizáljuk a technológiai fejlesztések integrálását, amelyek mind a fizikai hozzáférhetőséget egyszerűsítik, mind pedig az átélhető zenei élmény intenzitását növelik majd. Továbbá valamennyi eseményünkre elvisszük egy teljesen új platform – a www.zenelek.hu oldal – hírét, amely kimondottan kezdő hangszereseknek kínál hozzáférést basszusgitár, billentyűs hangszerek, dob, ének és gitár oktatóanyagokhoz.
– Hány évig lehet még ezt csinálni?
– Úgy gondolom, a jó kérdés inkább az lenne, hogy hány évig kell még ezt csinálni? Addig egészen biztosan, amíg a gyerekeink sehol máshol nem ismerkedhetnek meg kötetlenül és a hangszerek világával, amíg nem tapasztaljuk annak az ellenkezőjét, hogy tömegesen nem ismerik fel az adott hangszereket, nem tudják azok nevét, vagy nem tudják, hogyan érintsék meg azokat. Remélem, hogy erre a mi életünk is elegendő időt ad..., de ha mégsem, akkor úgy kell nevelnünk a saját gyerekeinket, hogy folytathassák, amit elkezdtünk, mert ezt a küzdelmet egyszerűen nem szabad elvesztenünk, hiszen akkor mivé lenne a világ. „Zene nélkül az élet egy tévedés lenne.”
K. B.
