A könnyűzene beépülése során meghatározó a kerettanterv, vagy éppen az intézményi hagyományok. Bizonyos gimnáziumokba maguk a diákok szavazták le az iskolarádiót, arra hivatkozva, hogy a szüneteket a tanórákra való felkészülésre használják – hozott érdekes példát Bodor-Eranus Eliza a Járt utat járatlanért... – Könnyűzenei oktatási mintázatok címmel tartott előadásában, amelyet a „Ki viszi át a popzenét?” című fórumon tartott.
Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi és hazai könnyűzene óriási változást mutatott mind a zenei stílusok, az eredetiség, a kreativitás, mind a társadalmi, egyéni létben elfoglalt szerep tekintetében. Míg a hazai ének-zene oktatása nagy hangsúlyt fektet a klasszikus művek ismertetésére, joggal tehetjük fel a kérdést: a könnyűzenei művek népszerűsítése miért nem szerepel hangsúlyosabban az iskolai zeneoktatás repertoárjában? A könnyűzene mindennapjaink szerves része, tömegeket ér el. Van-e, és ha igen, milyen típusú intézményekben tere a könnyűzenei oktatásnak? Milyen alternatív könnyűzenei oktatási formák képzelhetők el iskolai kereteken kívül? Van-e nemzetközi követendő példa, amelyet itthon is érdemes volna meghonosítani?
Bodor-Eranus Eliza, a winwinwin Tanácsadó és Kutató Kft. munkatársa kutatásaikon alapuló előadásában elmondta: a lakosság 53 százaléka tartja fontosnak a könnyűzenei tudást, 29 százalékuk tanult zenélni, 52 százaléka pedig tanulna hangszeres könnyűzenét, ráadásul 63 százalékuk a gyerekét is taníttatná hangszeres könnyűzenére. Ennek mikéntjére, lehetőségeire is kitért egy bemutatott kutatás, amely szerint a megkérdezett iskolák mindegyikében jelen volt a könnyűzene, de kisebb volt az az arány, ahol az iskolai rendezvényeken, ünnepségeken túl például diák- vagy tanárzenekarok formájában is megjelent a műfaj. Főleg a művészeti iskolákban van jelen a könnyűzene, de természetesen ez jelentősen függ a tanári felkészültségtől: egy jó kórusvezető vagy egy felkészült zentanár, de a diákok összetétele is meghatározó a könnyűzene jelenléte kapcsán. Érdekes azonban, hogy a gimnáziumokban a diákok túlterheltsége miatt nem marad már idejük arra a fiataloknak, hogy bevonódjanak a könnyűzenébe. A hátrányos helyzetűek esetében pedig a könnyűzene integratív szerepe ellenére előáll a paradox helyzet, amely szerint látják ugyan a pedagógusok, hogy ez lehetne a közös nyelv, de a szülők nem engedhetik meg a zenei képzés plusz költségeit, például a hangszervásárlást.
A kutatások rávilágítottak arra, a könnyűzenét már ma is használják bizonyos tantárgyak során háttérzeneként, például művészeti vagy éppen technikaórán, esetenként pedig maguk a diákok választják ki a dalokat. A könnyűzenei nevelés alárendelhető és fontos tényezője lehet az iskola oktató-nevelő funkciójának az igazgatók véleménye szerint. Abban viszont nincs egyetértés, hogy a könnyűzenének helye van-e a tanórákon, jó ötletnek tartják viszont például a könnyűzenei szakköröket. Természetesen a könnyűzene beépülése során meghatározó a kerettanterv, vagy éppen az intézményi hagyományok. Bizonyos gimnáziumokba például maguk a diákok szavazták le az iskolarádió indítását, hivatkozva arra, hogy a szüneteket a tanórákra való felkészülésre használják.
A hangszeres oktatást nehezíti annak eszközigénye, van azonban olyan iskola, amely kollégiumában tudott kialakítani próbatermet. A könnyűzenei oktatás alapja továbbá, hogy maguk a tanárok megfelelő továbbképzéseken készüljenek fel minderre, ráadásul ezek könnyen tervezhetőek legyenek és ingyenesek. Hangzott el mindez a Hangőr Egyesület által szervezett „Ki viszi át a popzenét?” című fórum harmadik, a könnyűzene és a pedagógus-továbbképzés kapcsolatait feszegető panelbeszélgetést felvezető előadásban.
T. E.
