Az University College London (UCL) honlapján elérhető kutatási beszámolóból az derül ki, hogy könnyűzenei módszerekkel zenélni tanuló diákok fejlődése minden tekintetben felülmúlta azokét, akik kizárólag a hagyományos zeneoktatási technikákkal találkoztak. Ráadásul a könnyűzenei módszerrel tanulóknál az élvezet és a motiváció szintje is jelentősen emelkedett.
A zeneoktatásban nagy hagyományokkal rendelkező pedagógiai módszerek ismertek, mint például az Orff- vagy a Kodály-módszer stb. Ezek a technikák, bár alapjaiban gyakran nagymértékben különböznek, mégis rendelkeznek néhány közös elemmel. Ilyenek például a rendszeres gyakorlás, a tervezett fejlődés, a technikai gyakorlatok és a tanári útmutatás fontossága. Ez a fajta formális zeneoktatás azonban nem minden igényt elégít ki. A klasszikus módszerek számos diákot eltántorítanak a zenetanulástól, gyakran olyanokat is, akiknek az eltökéltsége és a tehetsége is adott lenne ahhoz, hogy sikeres zenei karrierbe kezdhessenek. Nem véletlen, hogy az ilyen tanulók gyakran alternatív, informálisabb módszereket keresnek.
London egyik legnagyobb egyeteme, az University College London a könnyűzenei módszerek zeneoktatásba való beépítésének sikerességét vizsgálta. A világ sok országában (pl. Egyesült Királyság, USA, Kanada stb.) már több mint négy évtizede maga a könnyűzene is az iskolai tananyag része, azonban csak napjainkban ismerték fel és fogadták el a könnyűzenészek informális tanulási gyakorlatait, mint potenciális hangszertanítási- és tanulási technikákat. A könnyűzenei módszerek bevezetésének elsőszámú célja az lehetne, hogy a gyakorló muzsikusok által alkalmazott informális tanulási gyakorlatok beépüljenek az iskolai zeneoktatásba és a tanórák szerves részét is képezzék.
Hogy néz ez ki a gyakorlatban? A tantermi oktatásban egyszerűen reprodukálhatók a módszerek azzal, hogy a diákok megmutathatják oktatóiknak és csoporttársaiknak, milyen zenét szeretnek. Dolgozhatnak csoportosan a barátaikkal, ők maguk választhatják ki a számukra legszimpatikusabb hangszert és magukat tanítják játszani és énekelni, hallás után. A tanár szerepe az első két-három órán csak az, hogy mindehhez biztosítsa a feltételeket. Körülbelül a harmadik óra után kezd a tanár fokozatosan egyre több útmutatást nyújtani, elméleti vagy gyakorlati tanácsokkal. A projekt további fázisai során a diákok megismerik a különböző korszakokból és a világ különböző tájairól származó zenéket, beleértve a nyugati klasszikus zenét is. A hangszeres szakórán hasonló technikákat alkalmaznak. A tanulók először a populáris, majd a klasszikus zenével foglalkoznak, mielőtt a saját zenei stílusuk kialakítása felé fordulnának.
A UCL kutatásának eredményei szerint a módszer alkalmazása révén a tanulók zenei készségei jól fejlődtek, különösen a hallás terén, de előrehaladást mutattak a zenekari és az egyéni zenélésben is. A könnyűzenei módszerekkel tanuló diákok fejlődése minden tekintetben felülmúlta azon diákokét, akik kizárólag a hagyományos zeneoktatási technikákkal találkoztak, ráadásul az élvezet és a motiváció szintje is jelentősen emelkedett az új módszerek révén. A kutatás nem várt, de pozitív eredmény hozott azona téren is, hogy a tanárok és a diákok is úgy gondolták, fejlődtek a csoportos munkavégzésben. A tanárok arra is rámutattak, hogy sok olyan diákról derült ki, hogy rendelkezik zenei tehetséggel és élvezi a tanórákat, akik korábban motiválatlannak vagy zeneileg tehetségtelennek tűntek. Meglepő volt számukra az is, hogy a diákok nem éltek vissza a barátaikkal való csoportos munka adta lehetőségekkel, sőt inkább figyelmesebbek, kezelhetőbbek lettek volna, lelkesen és jobban figyeltek az adott feladatokra.
A kutatás tehát rámutat arra a tényre, hogy a könnyűzenei módszerek beemelése, valamint a szigorúbb, hagyományos technikákkal operáló zeneoktatás szerepének csökkentése minden szempontból pozitív hatással lehet a zenét tanulókra és a zenét oktató tanárokra egyaránt.
ifj. Rozsonits Tamás
Forrás
https://www.ucl.ac.uk/ioe/research-projects/2022/jan/adapting-popular-musicians-practices-classroom
