A Poptanítás munkacsoport szeptember elejei, Martonvásári összejövetelén találkoztunk Bodóné Polányi Tündével, a Martonvásári Beethoven Általános Iskola ének-zene tanárával és kórusvezetőjével, aki a tanév elején a vírus miatti másfél éves kihagyás utáni újraindulás nehézségeiről mesélt. Arra kértük, írja meg első tapasztalatait.
Azt hittem, soha nem lesz vége. Azt gondoltam, nincs az az erő, ami elhallgattathatja egy sereg kisgyerek boldog énekét. Mert sokáig minden olyan volt, mint a tündérmesében. Bárhol és bármikor énekelhettünk. És ez csodálatos volt.
Aztán egyszer csak mindennek vége lett. A vírus miatt csönd lett az énekórákon, a kóruspróbák is elmaradtak, a fellépéseket pedig lemondták. Eltűnt az énekszó, helyére bizonytalanság és valamiféle félelem került. És persze csönd, nagy csönd. Így telt el másfél év.
Az enyhülés 2021 szeptemberében érkezett meg végre, én pedig lelkesen kezdtem újjászervezni az énekkart. Tapasztalt tanárként és kórusvezetőként biztos voltam benne, hogy pillanatok alatt beindulhat a munka. Aztán hirtelen szembesültem azzal, hogy a pandémia alatt két évfolyam is elballagott, és hiányoznak a nagylányok, a tapasztalt énekkarosok. Arra gondoltam, sebaj, majd számíthatok a kicsikre. Csakhogy ezek a gyerekek az eltelt másfél évben nem látták az iskolai kórust. Az ünnepélyek, a ballagások ugyanis mind énekszó nélkül zajlottak le. Amikor meghívtam őket az első próbára, megkérdezték tőlem, hogy „Tünde néni, mit fogunk itt csinálni?”
Ekkor jöttem rá, milyen nagy erővel bír a példa ereje. Hogy az elmúlt években a gyerekek hallhatták a kórus gyönyörű énekét, hatására pedig újabb és újabb kis jelöltek akartak csatlakozni a közösséghez. Nem kellett hozzá az a bizonyos reklám. Most azonban a vírus miatt bekövetkezett némaság eltűntette ezt a természetes, de annál inkább hatásos motivációt. Szerencsémre volt egy generáció, a „régi motorosok”, akiknek hiányzott már a közös munka, az éneklés felszabadító ereje. Ők persze alig várták az újrakezdést.
Szeptember közepén megérkezett az első felkérés, és nagy lelkesedéssel indult el a felkészülés. Nem titkolom, megható volt újra hallgatni a gyerekek énekét. Végre ismét megszólalt az iskolai kórus! Ahogy teltek a hetek, egyre jobban összecsiszolódott a társaság, a hangjuk egyre csillogóbb lett, a lelkesedésük pedig az egeket verte. Mintha nem is telt volna el az a másfél év.
A fellépés napján mindenkiben nagy várakozás volt. Vajon milyen lesz az első szereplés? Vajon ez az új csapat hogyan énekel? Hogyan tud a színpadon viselkedni? Még bennem is felmerült a kérdés, hogy vajon jól választottam énekeseket? Elég tapasztalatot jelentett az évek, meg a rutin?
Az énekkar gyönyörű éneke és lelkesedése megható volt. A szülők könnybe lábadt szemét nem is részletezném.
Utólag azt látom, hogy a hosszú kihagyás végül az előnyünkre vált. Mintha most, így utólag jöttünk volna rá, hogy eddig nem értékeltük eléggé a kórusmunkát. Mert bizony hiányzott az éneklés jótékony hatása és a közösség összetartó ereje. Felértékelődött az énekszó. Remélem, még hosszú ideig örülhetünk ennek a szabadságnak, és bízom benne, hogy sok kisgyerek életében lesz még természetes a kórusban való együtténeklés. Hadd folytatódhasson a tündérmese!
Bodóné Polányi Tünde
ének-zene tanár
Martonvásári Beethoven Általános Iskola
/Fotók: Búzás Tamás/
