2020. június 05. írta: Rozsonits Tamás

A kedvencem a mesterem

A Poptanítás blogon olyan ismert és népszerű zenészeket mutatunk be, akik nem kizárólag a színpadon és a hangfelvételeken csillogtatják meg tehetségüket, hanem tudásukat átadják a tőlük tanulni vágyóknak is.

Mai vendégünk Sárdy Barbara Sopronból.

Évek óta sikeresen működteted a saját nevedet viselő énekiskolát. Mikor és milyen indíttatásból kezdtél el tanítani?
2009 – ben volt egy vírusos hangszalaggyulladásból származó lerekedésem, amit csak mélyített, hogy közben nem pihentettem, nem kíméltem a torkomat. Megijesztett, hogy nem úgy viselkedik a hangom, ahogy megszoktam és szeretném. Ráadásul akkor jött ki új lemezünk a Papp – Sárdy NBB. –vel, s be volt táblázva a nyár a lemezbemutató koncertjeinkkel. Volt, amelyiket élő egyenesben adta vonalból egy internetes rádió, én meg három kalcium injekció után is csak hangfoszlányok kikiabálására voltam képes. Nem hallgattam vissza azt az adást, de képzelem… borzasztó volt ezt megélni, lelkileg nagyon megviselt. Nyár végére meggyógyultam, de folyton féltem tőle, hogy újra megtörténik, s talán épp e félelem miatt, túlságosan óvatosan kezdtem énekelni, ami újabb feszültségeket okozott a hangképzésemben. Ősszel, egy Svájcban élő barátunk megajándékozott Brett Manning: Singing Success című oktatóanyagával. Ezt elkezdtem alkalmazni napi rendszerességű, tudatos gyakorlással. Viszonylag gyorsan forradalmi változásokat okozott az éneklésről alkotott elképzeléseimben. Mikor már „kívülről tudtam” az egészet, megrendeltem a következő gyakorlóanyagot, aztán a következőt és a következőt, s rászoktam, hogy folyamatosan képzem magam. Két év múlva megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék másoknak is segíteni az éneklésben. 2011 – ben kezdtem el tanítani.
Milyen módszerek alapján tanítasz?
Ahogy említettem, Brett Manning módszerei alapján fogtam neki az egésznek. Aztán persze nem korlátozódtam pusztán erre, hiszen számos más forrásból táplálkozva a mai napig állandóan tökéletesítem az oktatási metódusomat. A legtöbbet a tanításból tanultam és tanulom. Rengeteg gyakorlatot fejlesztettem ki már magam is, és egy ideje foglalkoztat, hogy a tapasztalataimat összegezve, rendszerezve egy interneten hozzáférhető, tematikus énektechnikai tananyagot készítsek.
Miben sajátos és egyedi a te iskolád?
Soha nem felvételiztettem, soha nem mondtam azt valakinek, hogy „te ne énekeljél”, mert aki maga is akar fejlődni, az fejleszthető. Fejlődni mindig mindenkinek van hová. Nekem nemcsak olyan tanítványaim vannak, akik feltétlenül énekesek akarnak lenni, hanem olyanok is, akik kísérletező kedvtől hajtva kóstolnak bele, milyen is énektanárhoz járni, vagy csak afféle lelki terápiaként, a saját maguk számára engedélyezett „énidőt” töltik nálam. Az ember bölcsőtől a koporsóig énekel: altatódal, nászének, gyászének, munkadal, induló, bordalok, vallási rítusokat kísérő dalok; mind ékes bizonyítékai annak, hogy az éneklés az élet minden színterén jelen van, az emberi lélek manifesztálódik a dalban. „Torkomban dobog a szívem”, „fojtogat a sírás”, „lenyelem a dühöm”, „gombóc van a torkomban” és még folytathatnánk a sort sok szép példával, amelyben magyar nyelvünk is arról tanúskodik, hogy lelkiállapotunk milyen nagy befolyással bír a hangképzésünkre. Hangunk nem hazudik: megrebben, elfúlik, fennakad, elárulja izgatottságunkat, zavarunkat, érzelmeinket, sőt, saját tapasztalatból mondhatom, a rekedtségek döntő százaléka pszichoszomatikus eredetű. De ez a hatás nem egyirányú. A hangképzésünkre való odafigyelés, a hangképzőizmok rendszeres és tudatos építése, a rutinszerűvé tett gyakorlás pszichésen is kondicionál, hiszen megszólalásaink magabiztossá tétele visszahat a személyiségünkre. Aki pedig a hangjával keresi a kenyerét, az ezerszeresen ráutalt, hogy a hangját kezelni és óvni tudja
Mennyi növendéket vállalsz és hogy zajlik nálad egy kurzus?
Az előzőek fényében a kurzus tehát mindenkinél személyre szabott. Hogy a napi gyakorláshoz minden segítséget megadjak, az órák anyagát rögzíthetik a tanítványaim telefonnal, vagy diktafonnal. Olyan növendékeim is akadnak szép szerivel, akikkel nemcsak az éneklés rejtelmeiben mélyedünk el, hanem akár zeneelmélettel, szolfézzsal, zeneszerzéssel, vagy szövegírással is foglalkozunk az órákon. Vannak, akik kifejezetten kérik, segítsek abban, hogy kísérni tudják magukat zongorán, miközben énekelnek. Nem tudom pontosan, hány tanítványom lehet. Van, aki kilenc éve jár hozzám, de csak havi rendszerességgel jön, van, aki intenzívebben vesz részt az óráimon, s van sok gyakorló énekes is, akikkel csak alkalomszerűen skálázunk, vagy éneklünk egyet. Színházi korrepetitor – énektanár is vagyok, emellett vezetek egy templomi vegyeskart, ezért nagyon változatos körülmények között, de mindig ezzel foglalkozom.
A gyakorlati tapasztalatszerzésre is figyelmet fordítasz: stúdiófelvételeket készíthetnek a növendékeid, a tudásukat pedig élőben, koncert körülmények között mutathatják be. Miért tartod ezeket fontosnak? Mik a visszajelzések?
A stúdiófelvételek két szempontból nagyon fontosak. Egyrészt pedagógiailag, hiszen éneklés közben a koponyánk, a testünk rezonál, s csak belülről halljuk magunkat. Amikor egy felvételen, úgymond „külső füllel” találkozunk a saját hangunkkal, sokkal jobban oda tudunk figyelni apró részletekre, a rezdüléseinkre, a hangszínünkre, a hangvételünkre. Egyfajta önazonossági gyakorlat ez. Másrészt, nem árt, ha egy énekesnek vannak magáról mutatható felvételei. Sok tanítványom az interneten közzétett stúdiógyakorlataink hozományaként került egy-egy zenekar élére, vagy jutott énekléssel kapcsolatos egyéb feladatokhoz, munkákhoz. A koncertek igazi örömzenélési szakmai fórumok. Élő zenekarral kísérjük a tanítványaimat, ami minden énekes számára nagy élmény. Ezek a koncertek teltházasak, s elfogulatlanul mondhatom, osztatlan sikert aratnak az énekesek, a meghívott zenészek és a közönség köreiben egyaránt.
Várhatunk-e tőled az énektanítással kapcsolatos könyvet vagy más oktatóanyagokat?
Igen, ez a terv éppen most van kibontakozóban, a következő egy – két éven belül szeretném formába önteni.
Milyen útravalóval bocsátod el a nálad végzett hallgatókat? Szükség van-e ennyi énekesre? Mi lesz azokkal, akik nem tudnak megkapaszkodni ezen a pályán?
A mai világban az, hogy valaki jó énekes, vagy hiteles előadó, egyáltalán nem garancia a sikerre, nem borítékolja, hogy egzisztenciát tud teremteni ebből. Viszont hiszek abban, hogy amit az ember kitartóan, töretlenül csinál, annak egyre nagyobb hatósugara van. Aki igazán elhivatottnak érzi magát, az eltántoríthatatlan, az valamilyen formában úgyis közel marad az egészhez, nem tesz le az álmairól, képzi magát, fejlődik és ezáltal „pályán marad”. Szerintem, az énektanulás kicsit olyan, mint egy jobbagyféltekés rajztanfolyam: sokan elvégzik, de elsősorban nem azért, mert ebből akarnak megélni, hanem csak a maguk örömére, hogy jobban tudjanak rajzolni. Én sosem versenyistállónak képzeltem el az énekiskolámat. Az elmúlt kilenc évben előfordult pár alkalommal, hogy néhány igazán istenáldotta tehetség pályára lépésénél bábáskodhattam. És rengeteg alkalommal megadatott az, hogy az embereknek saját határaik, korlátaik leküzdésében segíthettem az énekléssel kapcsolatos szorongásaik felszabadítása által. Amikor egy egész életében „botfülűnek” mondott tanítványomat felvették abba a kórusba, ahová mindig is vágyott tartozni, ugyanolyan sikerként éltem meg, mint amikor profi énekes tanítványom megnyert egy országos tehetségkutatót. És szerintem az ő boldogságuk mértéke között sem volt különbség.