A hazai könnyűzenei képzés állt a fókuszban az idén 30 éves debreceni Rocksuli és az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogramjának közös, „Könnyű/Zenét/Tanulni” című konferenciájának, amelynek a debreceni Ifjúsági Ház adott otthont november 28-án. Három szekcióban, összesen tizenegy előadás hangzott el a nap folyamán.
Balogh Miklós Péter: Meddig bírja még a könnyűzene oktatás? – Mentőövek a könnyűzene oktatásnak
A konferencia záró előadását is Balogh Miklós Péter Golyó, a Rocksuli vezetője tartotta, így foglalta keretbe a tartalmas napot. Alapvetően két finanszírozási formát vázolt fel, melyek napjainkban a magyarországi könnyűzene oktatásban többé-kevésbé bevált módszernek számítanak. Az egyik az önfinanszírozás, a másik az állami támogatás, amely sok kényszerű és nem feltétlenül korszerű szabállyal jár. A szigorú tananyag (a népzenei és komolyzenei mellett legfeljebb jazz zenére és elektroakusztikus könnyűzenére terjednek ki oktatási gyakorlatok és eszközök) nem olyan vonzóak a popzene iránt érdeklődő fiatalok számára, az önfinanszírozás esetén azonban teljesen kötetlen az adott intézmény követelményrendszere, szabadon alakítható a tananyag, a belépés is könnyebb. Jellemző probléma azonban, hogy ezek a képzőhelyek pályázatokra és tanulói tandíjakra szorulnak, vagyis általánosan elmondható, hogy nem biztosított a jövőképük. Ez utóbbi jellemző a Rocksuli már négy városban működő intézményhálózatára is. A működési költségek és tanári bérek magasak, az önfinanszírozás egyedül nem fedezi a szükséges kiadásokat. Az alapfokú művészeti oktatási modell esetén az állami finanszírozás adott lenne, de 100 diákból 99 pop-rock-metál zenét szeretne játszani, nem jazzt. Más szempontokat is érdemes figyelembe venni, hiszen sok tanuló eleve kiszorul az alapfokú művészetoktatásból, például az életkora miatt. A szolfézsoktatás is kötelező az államilag finanszírozott intézményekben, méghozzá külön tantárgyként, ám például a Rocksuliban ez nincs így, csupán a gyakorlati órák alatt tanítanak zeneelméletet a tanulói igények függvényében. Balogh elmondta, hogy amennyiben az anyagi stabilitás érdekében a Rocksuli ráállna az alapfokú művészetoktatásra, teljesen át kellene alakítani az eddig jól működő tanterveiket, vagy valótlan dolgokat kellene állítani a náluk folyó képzésről. Ezek alapján két lehetséges út áll a magyarországi könnyűzenei képzés jövője előtt, mindkettő felülről történő átalakítást feltételezne. Az egyik a kormányzati szintű beavatkozás az oktatási tevékenységbe, vagyis a pop-rockzene alapfokú művészetoktatásba való beemelése. Egy új tanmenet kidolgozására nyílna így esély, és nem kellene a jazzbe „belehazudnia” magát a különféle könnyűzenei képzéseknek. A tanári pozíciók feltételei további kérdéseket vetnének fel, hiszen könnyűzenei egyetemi tanárképzés egyelőre nincs Magyarországon (csak klasszikus, népzene és jazz). Helyette emelt szintű OKJ-s képzések működnek, de a Rocksuliban számos oktató középiskolai végzettségű, mindemellett gyakorló, sok éve a szakmában lévő zenész, akik hajlandók tovább képezni magukat. Mivel az oktatáspolitika egy rugalmatlanabb, lassabban változó rendszer, a másik lehetséges megoldás egy új kulturális normatíva-rendszer kidolgozása lehetne a könnyűzenei kultúra támogatására, egy olyan járható finanszírozási elv, amit tanulói tandíjakat egészítenének ki. Nem csupán az oktatás, hanem a kultúra fenntartása a kulcsszó, hiszen oktatás nélkül csökken a könnyűzenei fogyasztók száma is, elfogy az utánpótlás, évek múlva pedig láthatóan csökken az élőzenei események látogatottsága. Ezzel a zeneipar is hátrányba kerül. A pop-rock zene oktatásának reformja szorosan összefügg a tágan értett hazai zenei kultúrával. Jelenleg több száz növendéket számlál a Rocksuli, ám amíg a diákok nem látnak valós perspektívát arra, hogy zenekarrá szerveződjenek, próbatermet találjanak és rendszeres fellépési lehetőséget kapjanak, rövid időn belül fel fognak hagyni a zenéléssel.
Balogh Miklós Péter/Énekes András
