Fókuszban az idén 30 éves debreceni Rocksuli
2020. január 20. írta: Poptanító

Fókuszban az idén 30 éves debreceni Rocksuli

A konferencia bevezető előadását Balogh Miklós Péter, vagy, ahogy mindenki ismeri: Golyó, tartotta úgy is, mint házigazda és rögtön az üdvözlő szavakat követően a mikrofonhoz szólította Vincze Bélát, a Rocksuli alapítóját és első vezetőjét, aki elmondta, hogy egy 1986-os szakmai utazás adta az ötletet az intézmény megalapításához. Franciaországban, egy tanulmányúton kollégáival ifjúsági irodákat és ifjúsági házakat látogattak meg, az ott szerzett élményeket és tapasztalatokat felhasználva aztán 1987-ben társaival megalapította a Rocksuli egyesületet. 1988-ban Ausztriában jártak és Dornbirn városában a Jazz Seminar zeneiskolában olyan mintákat tanulmányozhattak, hogy hazatérve aztán 1989-ben elindult a képzés a Rocksuliban az osztrák könnyűzenei oktatás módszereit szem előtt tartva.

Balogh Péter Miklós, az intézmény jelenlegi vezetője kiemelte, hogy zenét tanulni viszonylag könnyű, egy iskolát fenntartani annál nehezebb. Ennek ellenére a Rocksuli az elmúlt harminc évben stabilizálni tudta működést, ráadásul nemcsak Debrecenben, hanem három másik városban: Budapesten, Cegléden és Marosvásárhelyen is folyik az oktatás. A négy intézményben a 2019-es adatok alapján összesen hatvanhárom tanár oktat nyolcszáz hallgatót. Harminc év alatt közel tízezer fő tanult a Rocksuli intézményeiben. A debreceni központban stúdiótechnikát, zeneelméletet is hallgathatnak az érdeklődők a különböző hangszerek mellett, de koncert-technikus szak is választható, legtöbben azonban a billentyűs hangszerek, gitár, basszusgitár, ének vagy dobképzésben vesznek részt. Egyéni, illetve kiscsoportos foglalkozások várják őket (maximum két fővel), féléves kurzusokban, melyek végén iskolaszintű zárókoncertek következnek a tanárok és diákok aktív részvételével.

A Rocksuliban tanulók jelentős többsége nem professzionális zenész szeretne lenni, csupán a zenélés öröme miatt kezd bele a hangszertanulásba. Sokan az itteni társaikkal közösen alapítják meg első zenekaraikat. Fontos, hogy az intézménynek nem az elsődleges célja, hogy elitzenészeket neveljen, persze kerültek ki innen is neves zenészek az évek alatt. A tanári kar a tanmeneteket szintekre bontva alakítja ki gyakorlatorientált foglalkozásokkal, a tanulók egyedi igényeit figyelembe véve. A hét minden napján elérhető a nagyon népszerű közösségi teázó, de a nyári táborok, az utcazenélések és egyéb programok miatt is a légkör szabad és laza hangulatú. Valódi közösségi zeneoktatás zajlik a Rocksuliban, ahol nem ritka, hogy a diákból később tanár válik, vagyis a képzésben résztvevők ragaszkodnak az „alma materhez”.

 Balogh Miklós Péter/Énekes András

78115707_2547079622240492_2758308815890808832_o.jpg

74205740_2547079465573841_5815787521564475392_o.jpg

78254909_2547079455573842_7457295739736031232_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr6515418026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása