Mindig ámulattal hallgattam a történeteket azokról a képzésekről, amelyekben gyerekek saját maguk által választott projekteket valósíthattak meg. Az egyikben két gimnazista srác egy hajót rakott össze úgy, hogy amikor elakadtak, mérnököket kerestek fel. A másikban két tinédzser fiú utazott el Bécsbe, ahol az utcazenélésből keresett pénzüket olyan számítógépparkba fektették, amivel kriptovalutát bányásztak. Ennek az lett az eredménye, hogy hasonló informatikai rendszerek megépítésével bízták meg őket. Meggyőződésem, hogy a könnyűzenében is éppen ez a szabadság a legizgalmasabb.
Zenélés közben az lehetsz, aki csak akarsz. Mindenki a saját útját járhatja, hangszert, nyelvezetet, témát választhat, amely mind az alkotó lényéről, kreativitásáról árulkodik. És ez az a dolog, amit az iskolarendszerből a leginkább hiányolok. Nagyon kevés az olyan kreatív tér, szakkör, tanóra, ahol a diákok megkötések nélkül alkothatnak, „szabadon játszhatnak”, próbálgathatják a szárnyaikat.
Jómagam könnyűzenei dalszövegíróként abból élek, hogy saját belátásom szerint emelhetek ki történeteket a valós vagy képzelt életből, és mindezeket úgy fogalmazom meg, hogy a saját, vagy a megrendelőim stílusát tükrözze. Aztán hogy ez tetszik vagy nem, azt szintén mindenkinek szabadságában áll eldönteni, hiszen sokfélék vagyunk, sokféle ízléssel.
Tizenegy éve tartok alkotói kurzusokat, és az a tapasztalatom, hogy a “szeánszaimon” megforduló gyerekek és felnőttek éppen azt az élményt szeretik meg, hogy szabad kezet kapnak önmaguk kifejezésében. Nincsenek jó és rossz válaszok. El kell jutni A-tól Z-ig, az utat pedig mindenki maga választja meg.
Hasonló tapasztalatokat szereztem a Gitármánia tábor zenekari óráin is. Évről évre lenyűgöző ötletekkel találkozunk, amikor a zenészpalánták azt a feladatot kapják, hogy “dolgozzatok fel” vagy “írjatok saját dalt”! Sokszor felnőtteket felülmúló, érett személyiségek állnak előttünk, akiket egytől egyig komolyan veszünk, ők pedig érzik és értékelik a beléjük vetett bizalmat.
Óriási a különbség matematika és művészet között. Míg az elsőben sokszor csak egy megoldás van (ha van), addig a másodikban végtelen számú. És az eredmény éppen attól lesz roppant érdekes és értékes, hogy nincsen hozzá hasonló, hogy egy százszor feldolgozott téma is tud újat mondani, mert az egyén személyesen megélt történeteit, véleményét, egyéniségét fejezi ki.
Senki nem vitatja, hogy megfelelő háttértudás, technika, gyakorlás nélkül nem jöhetnek létre értékes zenei produkciók, mint ahogy minden szakmában vannak olyan alapelemek, amiket egyszerűen „meg kell tanulni”. Viszont fontos, hogy mindeközben a tanulók kapjanak teret és lehetőséget a kísérletezésre, az alkotói öröm megélésére, hiszen ez az az érzés, amit egy életen át magukkal visznek, és amelynek segítségével ki tudják fejezni önmagukat.
