Marosvásárhelyi közös hangok
2019. március 12. írta: Poptanító

Marosvásárhelyi közös hangok

190301-rocksuli-konf1.jpg

„Haza a magasban. Mondták azokra a láthatatlan szálakra, amelyek összefűznek bennünket határon túliakat és anyaországbelieket, amibe a rockzene is beleértendő.” – Jelentette ki köszöntőjében Novák Csaba Zoltán, a román parlament szenátora, amikor megnyitotta a Marosvásárhelyi Rocksuli és az NKA Hangfoglaló Program Közös hangok című minikonferenciáját.

A március 1-jén, Marosvásárhely főterén, az Apolló-palotában rendezett tanácskozás annak a sorozatnak a részeként valósult meg, amelyet a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogramja még tavaly januárban indított útjára, és egyik célja a létező képzések és képzőhelyek számbavétele. A 2017-ben alapított Marosvásárhelyi Rocksuli, az alprogramot megvalósító Hangőr Egyesület és a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda közös programjára nemcsak az iskola tanárai és diákjai, de a környékbeli magyar könnyűzene szervezői is ellátogattak, így székelyudvarhelyi és szászrégeni résztvevői is voltak az eszmecserének.

A programot Novák Csaba Zoltán Rockzene és kommunizmus című előadása nyitotta, miután az önmagát a „legmetálosabb szenátornak” tituláló történész elárulta, hogy régóta foglalkozik az hatalom és az ifjúság viszonyának kutatásával. Prezentációjában kitért többek között a magyarországi zenekarok 1989 előtti romániai hatására, miközben az Erdélyben működő bandákról, önszerveződő és államilag generált mozgalmakról is képet adott. Rávilágított arra is, hogy a hatvanas évek végéig tapasztalható fellendülés, a magyarországinál nagyobb nyitottság elsősorban az ethno-folk irányzatnak kedvezett.

190301-rocksuli-konf2.jpg

Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának vezetője részben a Nemzeti Kulturális Alapról, a pályázati lehetőségekről, részben a Hangfoglaló alprogramjairól beszélt. Illetve bemutatta a magyar könnyűzene oktatásának lehetőségeivel foglalkozó munkát, az abban résztvevő partnereket, az eddig elért eredményeket és még mindig jelentkező nehézségeket. Ehhez csatlakozva Andrásik Remo, a Music Hungary Szövetség oktatási szakosztályának vezetője az idén 25 éves Gitármánia Tábor tapasztalatain keresztül szemléltetett egy lehetséges oktatási modellt. Mint kiderült, az évente több mint háromszáz fiatalt fogadó „zenész mennyországnak” a kezdetektől fogva vannak határon túli résztvevői, sőt van, aki diákként kezdte és ma már a 22 témát felvonultató képzés egyik oktatója.

Pap Tibor, a Peron Music Alapítvány elnöke előadásában részben a 24 éve indult tatabányai tehetségkutatókról beszélt, illetve felvázolta az immár felvidéki, vajdasági, és három erdélyi helyszínnel is bíró sorozatot. Elmondta azt is, hogy a következő évtől kezdődően egy beregszászi tehetségkutatóval végre Kárpátalja is csatlakozik a Hangfoglaló által is támogatott programhoz. Előadásának második részében az európai uniós forrásból, Tatán épülő Kreatív házat, illetve az év második felétől már induló képzéseit mutatta be.

A tanácskozást Hints Zoltán, a Marosvásárhelyi Rocksuli igazgatójának előadása zárta, aki elmondta, hogy az 2017-ben indított képzésben félévente, átlagosan 150 diák vesz részt, ráadásul nemcsak a városból, de a tágabb környékről is. Az egykori bábszínház épületében kialakított iskolában több tanszakon lehet könnyűzenét tanulni, sőt az elmúlt évben a zenét tanító oktatók képzése is elindult workshopok keretében. Az igazgató beszámolt arról is, hogy a tanításon kívül számtalan pluszprogrammal igyekeznek felhívni a figyelmet az intézményre, illetve lehetőséget teremteni a diákoknak a közönség előtti bemutatkozásra. A „Legyen a zene mindenkié” című sorozatukban például iskolákba visznek hangszereket, hogy ott rendhagyó órákon ismerkedhessenek meg azokkal a még nem zenélő diákok. A „Vágtass velem” kezdeményezésükben pedig a legtehetségesebb diákjaik egyik álmát igyekeznek megvalósítani, azaz a tanulók kedvenc magyar zenekaraikkal léphetnek színpadra. A tervekről szólva elmondta, hogy nyáron „rocksuli óvodát” szeretnének indulni, illetve minél több magyarországi előadót próbálnak meghívni, hogy egységes szakmai terminológia mentén folyhasson a képzés.

A tanácskozást követően a Marosvásárhelyi Rocksuli tanárai az érdeklődőknek megmutatták a nyolc helyiségben működő intézményüket, amely jelenleg egyedülálló lehetőséget kínál Erdélyben a könnyűzene iránt érdeklődő fiataloknak.

Forrás: https://hangfoglalo.hu/hirek/806/marosvasarhelyi-kozos-hangok

 

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr6114671137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása