A könnyűzenei képzés fejlesztésének gondolata az egyetem vezetése, a kancellár felől érkezett. A későbbiek során olyan képzés kialakítása a cél, amely korábban még nem fordult elő. Az egyetem korábban már hozzájutott egy akkor még használaton kívüli ingatlanhoz, és nagy szerencsénkre rendelkezésükre bocsátották ezt Füredi úti, azóta tökéletesen felszerelt épületet, amely falain belül akár a zeneterápia felé is kitekinthetne a kurrikulum.
Az oktatási program keretein belül popzenetörténetet, összhangzattant, kottaolvasást és egyéb készségeket szeretnének oktatni, együttműködve a Kőbányai Zenei Stúdióval. A cél a sikeres akkreditáció és valódi, hosszú távú képzés kialakítása.
A kérdést először évekkel ezelőtt Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára vetette fel, amely felvetés után némi kivárással indulhatott csak el a tényleges szervezés, azonban az egyetemnek nem célja ajtóstul rontani a házba, a minőségi képzést körültekintően meg kell alapozni.
Egy komplett BA programot kormányrendelet szabályoz, el kell készíteni a BA képzés részletes programját, amelyhez ugyan rendelkezésre állnak a klasszikus zenei, előadóművész BA már meglévő anyagai, de a műfaji sajátosságok miatt vannak eltérések. Továbbá meg kell határozni a kreditszámokat és ugyan a külföldi példák és a kőbányai OKJ-s képzés kidolgozott programjai is segítenek, saját koncepciót kell kidolgozni.
Fontos a klasszikus zenei képességfejlesztő tárgyak oktatása is, illetve az általános zenei ismeretanyag átadása. Új elemei a képzésnek a rocktörténet és a szórakoztató zene történetének beemelése a tananyagba.
A következő lépés a tantárgyak leírása és a három évre elosztott óraszerkezet kidolgozása. A szakirány indításhoz pedig kellenek megfelelő képzettségű tanárok is. Ez jelenleg azért nehéz, mivel nincs könnyűzenei doktori iskola Magyarországon, bár sok szakközépiskolai tanár közreműködésére számítanak, akiknek megvan a megfelelő tudásuk.
Mindannyiunk számára tanulási folyamat, ami most következik, azonban a képzés azt az egy kritikát nem engedheti meg saját maga számára, hogy nem elég színvonalas az, amit képvisel.