Az alapfokú könnyűzene-oktatást zeneiskolák, magántanárok, illetve popsulik összefogására lehetne alapozni – mondta többek között előadásában Pap Tibor, aki kicsit kívülállóként dolgozik immár közel három évtizede a tatai Peron kötelékében.
Pap Tibor, a Peron Music Alapítvány elnöke előadása elején sietett leszögezni, hogy bizonyos szempontból kakukktojásnak érzi magát, elvégre se nem professzionális zenész, se nem tanár. Végzettsége szerint közgazdász és 1998 óta önkéntese, 2004 óta munkatársa, 2010 óta pedig az elnöke annak a tatai civil szervezetnek, amely számos hazai és határon túli tehetségkutatót, koncertet, fesztivált és egyéb zenei rendezvényt bonyolított le az elmúlt harminc évben. Ha ez nem lenne elég kapcsolódás, beszámolt arról is: saját élmény van a mögött, hogy az élményszerűbb zeneoktatásért lobbizik. Neki ugyanis nem igazán jött be gyerekként a zeneiskola. Ennek ellenére a zenélést a világ legklasszabb dolgának tartja, és feladatának tekinti, hogy minél többekkel megszerettesse. Elhivatottsága már a Pop Zene Iskola című előadásának absztraktjából is kiderül, amelyben azt írja: „Ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegyet kell odatolnunk.”
Minden mondata, mindegyik diája hasonló elkötelezettségről győzhette meg a konferencia hallgatóságát. Leszögezte: nem hisz abban, hogy csak a klasszikus zene tudná megalapozni a hangszeres tudást. Erről személyes tapasztalatai is bőven vannak, a tatai Peron Tehetségközpontban ugyanis idén ősszel közel 100 diák kezdte meg vagy folytatta a könnyűzenei tanulmányait. S, hogy miért kell a hegynek Mohamedhez mennie? Pap Tibor szerint azért, mert az elmúlt évtizedben több ízben is megígért támogatások nem érkeztek meg az alapfokú könnyűzene oktatásba. Ez a pofon segítette hozzá a felismeréshez a tataiakat: a saját útjukat kell járniuk.
A saját út azonban nem bezárkózást jelent. Erre jó példa, hogy 2026 őszén már Tatán is el lehet végezni majd a Debreceni Egyetem Kortárs könnyűzene képzésének kurzusait levelező tagozaton. Ez a felsőoktatási intézmény és a civil szervezet közötti kapcsolat a partnerség és a hálózatos gondolkodás működőképességét bizonyítja.
Az előadásban Pap Tibor arra is választ adott, hogy miként lehet elindulni az említett saját úton. Az alapfokú könnyűzene-oktatást szerinte zeneiskolák, magántanárok, illetve popsulik összefogására lehetne alapozni. Az utóbbit semmiképpen nem magántanárok gyűjtőhelyeként képzeli el, inkább egy olyan helyként és közösségként, amely élményeket kínál, a közös zene örömét közvetíti, mindezeken felül pedig jól kiépült infrastruktúrát biztosít.
Tatán, a Peront jelenleg for-profit alapon működtetik, a céljuk azonban az, hogy az alapfokú művészeti iskolák programjába integrálják képzésüket. Amint arra Bajnai Zsolt is utalt a konferencián elhangzott előadásában, Pap Tibor kollégái jelenleg az alapprogram megírásán dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy nagyjából húsz szakember a szabadidejében, önkéntes alapon dolgozik egy nem biztos, hogy elérhető cél érdekében. Mindez kétségkívül széles körű összefogást, illetve elképesztő önzetlenséget jelent.
A cél tehát adott, és Pap Tibor előadása arról győzhette meg a hallgatóságot, hogy kellően eltökélt csapat tevékenykedik a könnyűzene tanításának az alapfokú oktatásba integrálásáért. Zárszóként az előadó azt húzta alá, hogy ez közös érdeke a klasszikust, a dzsesszt és a népzenét oktató intézményeknek is.
V. N.
