Újabb hazai felsőoktatási intézmény lép a könnyűzenét oktató egyetemek sorában. A sajtóközlemény alapján még nem teljesen világos, hogy az ELTE-n induló komoly képzési programot vagy csak egy koncertsorozatot promótálnak a szervezők.
„Az ELTE dalköltő továbbképzése másoddiplomás, 4 féléves, önköltséges, szakirányú művészeti képzés, ahol többek között kreatív dalszerzést, szövegírást, vokális és hangszeres, illetve hangszerelési alapismereteket, stilisztikát, irodalomelméletet, dalkultúra-történetet hallgathatnak a résztvevők” – derül ki abból a sajtóközleményből, aminek fő üzenete, hogy Kollár-Klemencz László ötlete alapján lép a könnyűzenét (is) oktató intézmények sorába a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem. A tanmenet kidolgozásában az ELTE Bölcsészettudományi Kar Művészetközvetítő és Zenei Intézetének, valamint Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének oktatói vettek részt – hogy pontosan kik, azt a közlemény nem tartotta fontosnak kiemelni, minden bizonnyal, mert nem ők a húzónevek –, illetve Kollár-Klemencz László, Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója, a Music Hungary szövetség elnöke és Végső Zoltán zenekritikus, újságíró. A közlemény szerint „az ELTE tanárain kívül külsős kortárs dalszerzőket, költőket, írókat is bevonnak majd az oktatásba, többek között Balla Gergely, Dargay Marcell, Grecsó Krisztián, Háy János, Kemény Zsófi, Másik János, Menyhárt Jenő, Sebő Ferenc, Szendrői Csaba, Vígh Mihály felkérését tervezik.” Minden rosszindulat nélkül persze feltehető a kérdés, hogy közülük kik lesznek tényleges oktatói az önköltséges képzésnek. (Az önköltség mértékéről a közlemény ugyanúgy nem tudósít, mint a jelentkezési határidőről.)
A közleményből kiderül továbbá, hogy a 2024 szeptemberétől induló képzés „célja olyan alkotók kinevelése, akik képesek létrehozni és továbbadni a szöveg és a zene egységes művészi formáját, ahol a szöveg szépirodalmi értékekkel bír, és a zene ennek minőségi támogatója. Az oktatás további célja, hogy a dalköltők megfelelő szakmai hátteret kapjanak, ezáltal a dalköltészet, mint műfaj a magasművészet részévé váljon.”
„– Az én misszióm, hogy a dalköltészet, mint műfaj és önálló művészeti ág kikerüljön a szórakoztatóipar könnyűzenei konjunktúrája alól, és elfoglalja megbecsült helyét. Ebben a folyamatban a legfontosabb első lépés – a népzene és a jazz mintájára –, a dalköltészet legmagasabb szintű oktatása, az egyetemi képzésbe való integrálása. Az egyetemi oktatásban képzett dalköltők el fogják hozni a műfaj kiemelkedését és megbecsültségét is. Ez a dalköltő képzés hatással lesz nemcsak a kortárs zenére és irodalomra, hanem a kultúra más területeire – film, képzőművészet, színház – is, így hozzájárul az egész magyar kulturális élet színvonalának emeléséhez” – fogalmazott a magyar sajtóban futótűzként elterjedő közleményben az ötletgazda, akitől majd szívesen megkérdeznénk, pontosan mit is kell érteni a „szórakoztatóipar könnyűzenei konjunktúráján” illetve honnan kell kiemelkednie a „műfajnak”.
A leendő egyetemi oktatókról, a felvételi követelményekről – például zenei alapismeretek, vagy a felvételi vizsga menete –, a megszerezhető végzettségről hallgató közlemény fő üzenete a március 14-én induló Dalköltő koncertsorozat. Erről azonban nem derül ki, hogy ez a szeptemberben induló képzés kedvcsinálója vagy promóciója, netán csak Kollár-Klemencz újabb produkciója, aminek egy érdekes reklámmegoldásával állunk szemben. Viszont kiderül, hogy alakulóban van a „Dalköltők Supergroup”, illetve Kollár-Klemencz kezdeményezésére antológiát is megjelentet a Magvető „a legjobb dalköltészeti” alkotáskból. Kérdés, hogy a supergroup ebben az esetben úgy értendő-e, mint a fogalom megjelenése idején, azaz a már alkotó legjobbakat elcsábítják addigi „helyükről”, és új bandákat gyúrnak belőlük, azaz másoknak írnak, mint eddig? Miként „a legjobb dalköltészeti” alkotások kötetről sem derül ki, hogy magyar vagy nemzetközi válogatás lesz, Bródy, Dusán, Horváth Attila, Fábri Péter legismertebb alkotásait rendezi sajtó alá, avagy az elmúlt évtized legjobbjainak ad lehetőséget ilyen formában a megjelenésre. És mondjuk, a 2024-ben beiratkozók munkái megjelenhetnek-e hasonló kötetben? Persze ehhez tudni kellene, hányan iratkozhatnak majd be oda, ahol „az elméleti és gyakorlati ismeretek mellett a hallgatók a képzés során közös zenei produkciókat is létrehoznak”.
A magyar felsőoktatásból rendkívüli módon hiányzó könnyűzenei képzésekre „rárepülő” közlemény jelen formájában inkább tűnik egy ügyes promóciónak, mint komolyan vehető egyetemi oktatás bemutatásának. Arra azonban kiválóan rávilágít, hogy a magyar könnyűzenének helye van a hazai felsőoktatásban, és úgy tűnik az úttörő Pécs (ZEN), a tavaly a területre belépő Debrecen után 2024-től nemcsak Miskolcon, de a budapesti ELTE-n is találkozhatunk valamilyen formában könnyűzenei képzéssel. Merthát a dalköltő szakirányú továbbképzést – a közleményben felsorolt példák és meghívni tervezett oktatók alapján – mégiscsak ebbe a kategóriába kell sorolni.
