Ezzel a szóval jellemezte a Hangszert a kézbe kiállítást Takács Roland Adrián, sokak számára Kanóc, aki a kezdetek óta tagja a rendezvényt megvalósító csapatnak. Kanócot beceneve eredete után a Hangszert a kézbe tapasztalatairól és aktuális zenekarairól is kérdeztük.
– A szakmában mindenki Kanócként ismer. A hajad után született ez a becenév?
– Dehogy! Általános iskolás koromban imádtam olvasni, és egy időben az egyik kedvenc könyvem volt Padisák Mihály ifjúsági regénye, a Kanóc, az emberszelídítő. A többiek emiatt ragasztották rám ezt a becenevet, ami azóta is elkísér.
– És, hogy lett Kanócból, a basszusgitáros?
– Úgy, hogy tizenötéves koromban először dobolni kezdtem, merthogy a szomszédunkban lakott egy srác, akinek volt felszerelése. Ráértünk, a csajozós problémáinkat is szerettük volna megoldani, úgyhogy alapítottunk egy zenekart Abasáron, ahol laktam. Csakhogy közben működött a környéken egy nagyon agilis banda, akik szerettek volna OSZK-vizsgát tenni, de éppen nem volt basszusgitárosuk, és nekem szóltak. Reggeltől estig gyakoroltam, három hónap alatt elméletből és dalokból is felkészültem, úgyhogy letettük az OSZK vizsgát, én meg a basszusgitár mellett maradtam. De hát ez is a ritmusszekció.
– Jártál valakihez képezni magad? Illetve neked vannak tanítványaid?
– Két évig jártam Csepei Tibor jazzakadémiájára, amiben az volt a legjobb, hogy szervezett módon voltam rákényszerítve a gyakorlásra. Nekem amúgy nincsenek tanítványaim, mert steril körülmények között, egy szobában nem tudom visszaadni azt, amit esetleg tőlem valaki egy koncerten, a színpadon lát. Két teljesen eltérő tudatállapot.
– Nekem úgy tűnik, hogy olykor legalább annyira sűrű a koncertnaptárad, mint a Hangszert a kézbe programja. Ki mindenkivel játszol éppen?
– A legtöbben talán az Ocho Macho basszusgitárosaként ismernek, lassan öt éve vagyok a zenekar tagja. Előtte is sok népszerű előadóval koncertezhettem, benne voltam például a Varga Miklós Band-ben, de játszottam Koós Rékával és Feke Pállal is. Most Alapi Istvánnal az Alapi Power Band-ben is játszom, akikkel eddig leginkább feldolgozásokkal koncerteztünk, de 2024 elején jön az első, saját dalokból álló lemezünk. Ezeken kívül van egy saját zenekarom is, a Molotov Funk, akikkel rockos, funkys zenét játszunk, leginkább külföldön, legutóbb például Bécsben léptünk fel. Amúgy főleg nyáron van sok koncert, őszre, télre redukálódik kicsit, főleg a covid óta, ami elégé átalakította az élőzene lehetőségeit.
– Csak zenélsz, vagy van valami „polgári” foglalkozásod?
– Több mint harminc éve zenélek. Nem tagadom, hogy közben próbálkoztam polgári foglalkozásokkal is, voltam például szakács, de valahogy semmi se tud annyira magával ragadni, mint amikor hangszer van a kezemben. Ne szépítsük: a kvázi rendes, polgári állás a legtöbbször csak fedősztori volt azért, hogy zenélhessek. Ez alól talán a hangszerkereskedés volt a kivétel.
– A kezdetek óta benne vagy a Hangszert a kézbe kiállítással utazó csapatban. Hogy kerültél bele?
– A kereskedés, amit akkor vittem, tagja volt a Hangszeresek Országos Szövetségének, így Andrásik Remo ismert, és elhívott, és így több mint hét éve ott vagyok minden kiállításon. Mert tényleg nincs két egyforma Hangszert a kézbe, de még kiállítási nap sem. A csapat ennyi idő alatt nagyon jól összeszokott, a kiállításra érkező gyerekek meg mindenhol, mindennap mások. Megunhatatlan. Igen, azt hiszem, a megunni lenne az utolsó szó, ami erről az egészről eszembe jutna.
– A legjobb élmény a Hangszert a kézbe kapcsán az elmúlt évekből?
– Minden héten van ebből újabb és újabb, mert amikor százhúsz-százötven gyerek jön eksztázisba attól, amit mutatunk nekik, akkor mi mást lehetne válaszolni erre a kérdésre.
– Kellemetlen élmény?
– Ugyan! A Hangszert a kézbe látogatóinak többsége gyerek. A gyerek pedig gyerek, olykor túlpörög, de rossz gyerek önmagában nincs, nem lehet őket hibáztatni. Viszont könnyű őket lázba hozni, erősebb impulzusokra reagálnak, de ezt tudni kell kezelni. Nincs, tényleg nincs olyan pillanata ennek a sorozatnak, amire úgy emlékeznék, hogy rossz volt.
– Változott a Hangszert a kézbe az első kiállítás óta?
– Inkább azt mondanám, hogy ennyi idő alatt az eredeti elképzelések optimalizálódtak a tapasztalataink mentén. A kiállítást kísérő előadások közül például azok maradtak meg, amelyek beváltak, működnek és beilleszthetők a programba. De az nem változott, hogy ez a kiállítás a könnyűzenét, a hangszeres zenét akarja népszerűsíteni, és zenélésre próbálja bátorítani mindazokat, akik fogékonyak erre.
B. Zs.
