Justin D. Fraser brit könnyűzene oktató és zenei producer szerint miközben a popzenei oktatás segíti az öröm és a hovatartozás megélését a diákokban, reprodukálhatja is a társadalmi igazságtalanságot. Írásában arról is elmélkedik, hogy egy kritikusabb popzenei oktatási rendszer miként vezethetne egy igazságosabb és méltányosabb jövő felé.
„A legtöbb könnyűzenei oktatóhoz hasonlóan én is hiszem, hogy a popzenei oktatás (PME-Popular Music Education) segíti az öröm és hovatartozás megélését a diákok életében. Azonban érdemes megvizsgálni, hogyan reprodukálja és tartja fenn a PME a társadalmi igazságtalanságokat, illetve miként vezérelhetne bennünket egy kritikus popzenei oktatási módszer az igazságosabb és méltányosabb jövő felé.
A modern nyugati társadalmak történelme részben azt is mutatja, hogy az iskoláztatás, az oktatás nagyrészt a status quo fenntartásán alapszik, arra törekszik. Azaz az iskoláztatás jellemzően a domináns társadalmi csoportokat részesíti előnyben, míg másokat általában kirekeszt például faji, nemi vagy származás alapján. Sajnos ugyanez igaz a popzenei oktatásra is, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.
Például: hogyan döntjük el, kinek „szabad” elektromos gitáron játszani egy rockzenekarban, és kinek nem? Vagy miként befolyásolják a nemi hovatartozások, esetleg a szexualitás a populáris zene előállítását és értelmezését? Miként azt a kérdést is feltehetjük, hogyan jelennek meg és alakítják a nőgyűlölő és szexista könnyűzenei dalszövegek az egész zeneipart?
Már maguk ezek a kérdések is rámutatnak, hogy az oktatás minden formája – beleértve a populáris zene oktatását is – eredendően politikai jellegű. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy mindig fenntartással, kritikusan gondolkodjunk az oktatásunkról. A kritikusság alatt azon „hatalmi struktúrák” megkérdőjelezését értem, amelyek kizsákmányolják és kirekesztik a kissebségeket, legyenek azok bármilyen jellegűek is. A kritikus gondolkodás egy olyan eszköz, amelynek segítségével átalakíthatjuk önmagunkat és világunkat.
A tanítási stratégiák tükrözik értékeinket, kulturális hátterünket és tapasztalatainkat. Ezért komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy előítéleteink és meggyőződéseink hogyan igazolják a kisebbségek elnyomását a popzenei oktatáson belül. A következő kérdéseket tehetjük fel magunknak:
– Hogyan alakítják meggyőződéseim a popzenével kapcsolatos felfogásomat?
– Hogyan befolyásolja az identitásom a tanítási módszereimet?
A pedagógiával kapcsolatban pedig ilyen és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel bennünk:
– Hogyan alakítja társadalmi helyzetem, hogy hogyan és mit tanítok?
– Ezzel szemben kinek a zenéit és zenei gyakorlatait rekesztem ki?
E kritikus önreflexión keresztül elkezdhetjük újragondolni pedagógiai gyakorlatunkat. Ez azt jelentheti, hogy új tanulási célokat és tanítási stratégiákat választunk. Ezek nemcsak a diákjaink sokszínűségét képviselik jobban, hanem a zeneoktatásban lévő elnyomást is csökkenthetik. Ha kritikátlanul tanítunk, azzal megerősíthetjük az eredeti, elnyomó status quo-t. Ezért a kritikus zeneoktatás megtestesülésének a pedagógusok erkölcsi felelősségében kell gyökereznie.
Hogyan nézhet ki a gyakorlatban egy kritikus popzene-oktatási módszer? Nos, a diákoknak először meg kell nevezniük a világ elnyomó körülményeit, mielőtt átalakíthatnák azokat. Ennek egyik módja az elnyomásról szóló, vagy a társadalmi igazságosság mellett kiálló dalszövegek elemzése lehet. A társadalmi igazságosság és a könnyűzene hosszú közös múltra tekint vissza. Ezért a kreatív zenei készségek fejlesztése lehetőséget nyújt arra, hogy a diákok hallathassák a hangjukat.
Ha nem teszünk semmit az elnyomás ellen, akkor mi is bűnrészesek vagyunk az egyenlőtlenség és az igazságtalanság reprodukálásában. Könnyűzenei oktatóként abban a kiváltságos helyzetben vagyunk, hogy a popzene segítségével összehozhatunk, inspirálhatunk másokat, kialakíthatunk egy szebb jövőt. A kritikusságunkon keresztül ragadjuk meg ezt a lehetőséget, hogy egy igazságosabb és méltányosabb jövőt építsünk a könnyűzenei oktatásban!”
Justin D. Fraser
(Fordította: Ifj. Rozsonits Tamás)
