„Köztudott, hogy rockzenét tanulni más, mint például klasszikus jazzt, de sok képzett zenész bele sem gondol, vagy talán nem is érti igazán, hogy miért.” – Kat Reinhert amerikai zenepedagógus, popzeneoktató írása a kottaolvasásról.
„A klasszikus zenei képzésem alatt sok olyan szaktársam volt, aki szentül hitte, hogy aki nem tud kottát olvasni, az zenészként nem fogja sokra vinni. Ezért, aki elsősorban hallás után tanult, hiába szerzett zenét, hiába látta át a zenei mintákat, hiába volt sikeres: ha nem tudott kottát olvasni, hagyományosan képzett kortársai mélyen lenézték. Mióta lediplomáztam, számtalan olyan zenésszel találkoztam, akik aktívan próbálják elfelejteni klasszikus képzésüket, hogy könnyebben elsajátíthassák az improvizatív zenélést.
A klasszikus zene fénykorában a zenészek, képességeiket tekintve nagyon is hasonlítottak a mai popzenészekhez, azzal együtt, hogy kottát is tudtak olvasni. Azonban a kottaolvasást valójában azért fejlesztették ki, mert akkoriban nem voltak másolhatók a hangfelvételek. Napjainkban azonban – részben a formális zeneoktatási rendszerek miatt – eljutottunk oda, hogy a magasan képzett zenészek nem tudnak kotta nélkül zenélni.
Egy zenész többféleképpen is hasznosíthatja zenei tanulmányait. A népszerű zenészek például lényegesen könnyebben helyezkednek el, ha folyékonyan tudnak lejegyzett zenét olvasni. Egy második hangszer elsajátítása nagyon hasznos a klasszikus zenészek számára. Én például évekig doboltam a gimnáziumi jazz zenekarban, de soha nem éreztem igazán magaménak a hangszert. Ez egészen addig tartott, míg rockzenét nem kezdtem játszani. Itt ugyanis általában szabadon improvizáltam, vagy hallás után tanultam meg a darabokat. Számomra ez szinte testen kívüli élmény volt.
A diplomám megszerzése után alapítottam egy The Sidewalks nevű rockzenekart, ahol később a harsonámmal improvizálhattam, és ez szintén hasonló emlék számomra. A mai napig hajlamos vagyok túlgondolni a harsonázást, mert nem tudok nem visszanyúlni a klasszikus zeneelmélethez. Dobolás közben ritkán gondolok elméletre vagy ritmusokra, azon kívül, hogy időnként számolom az ütemeket. Ahogy kedvenc zenészem, Carlos Santana mondta: ’Ritkán gondolok akkordmenetekre, fogástechnikára. Az igazán jó zenészek csak éreznek, nem gondolkodnak. Ezt nem lehet megtanulni a Harvardon vagy a Berkeley-n – csak az élet iskolájában!’(szabad fordítás).
És hogyan felejtsük el klasszikus képzés szigorú szabályait? Adok néhány tanácsot, amelyek segítenek felfedezni a zenélés más módjait.
Csatlakozz egy rockbandához és improvizálj! Emellett egy nyílt jam est a helyi blues bárban, vagy egy kis örömzenélés is teljesen új távlatokat nyithat. Játssz el bármit, ami csak eszedbe jut! Ne nézd az akkordváltásokat vagy a kulcsot. Hallgass a szívedre! Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik majd, de sebaj. Legközelebb már jobb lesz. Tanuld meg hallás után a kedvenc számodat, ne bajlódj a kottával! A zene kicsi színfoltjait sokszor nem is lehet lejegyezni. Csak dobold a ritmust! Így a hangmagasság és a harmónia nem fog zavarni, és nyugodtan improvizálhatsz. Ha nincs dobod (és nem szeretnéd tönkretenni a bútoraidat), két fakanál és egy vödör is megteszi.
Minden idők egyik legjobb idézete egy híres zenésztől tökéletesen összefoglal mindent. Mikor megkérdezték Louis Armstrongot, a világhírű jazztrombitást, tud-e kottát olvasni, így válaszolt: ’igen, de csak annyira, hogy ne zavarjon játék közben’. Néha elfelejtjük, hogy hajnalok-hajnalán a jazzt ugyanúgy tanulták, mint ma a rockzenét. Amint azt Lucy Green és sokan mások is megjegyezték, ez a zenélés lényege – nem az, hogy kizárólag papírról tanuljunk. Engedd el magad, és bízz az ösztöneidben!
Mindenkinek jó muzsikálást kívánok!”
Kat Reinhert
(fordította ifj. Rozsonits Tamás)
