Julie Parker brit zeneoktató, rock- és popzene tanár. Klasszikus zongora szakon végzett, többféle billentyűs hangszeren is játszik, de a pályafutása ennél sokkal változatosabb. Éveken át főiskolai tanszékvezető volt, ahol zeneoktatási programokat irányított, kezdőtől a BA szintig. Jelenleg a MusicStation társigazgatója. trinityrock.com weboldalon poptanítási tippjeit osztja meg.
A rock és pop billentyűs hangszerek tanítása nagyon különbözik a klasszikus zongorától. A modern technológiáknak köszönhetően a hagyományos zongora mellett például elektromos zongorán, szintetizátoron is játszhatunk. Az óráimon általában digitális zongorát használok.
Valahányszor egy új dal tanulásába kezdünk a diákjaimmal, először egy egyszerűsített változatot tanítok. Például eleinte az akkordoknak csak az alaphangjait játszom le, ezt hívom „csontváz” verziónak. Ezután apránként adok hozzá újabb hangokat. Ezt a módszert szinte bármelyik dalnál tudom alkalmazni.
A fent említett módszerrel elsajátított új ismeretek a gyakorlatba is átültethetők. Arra törekszem, hogy az improvizációt és a kompozíciót az aktuális dal köré építsem. Például órai feladatként a diák alternatív akkordsort ír és játszik le. Ez a feladat fejleszti a tanulók önbizalmát és kreativitását, illetve megtanulják a dalszerzéshez, hangszereléshez szükséges készségeket is. Eleinte aggódtam, hogy ez a feladat lassítja vizsgákra való készülést. Ezért kissé módosítottam a tanterven, hogy hatékonyabban be tudjam osztani az időt. Kreatív tantárgy oktatójaként tanítani is kreatívan kell.
A szintipop fénykorában, az 1970-es évek vége felé kezdtem zongorát tanulni. Nagyon megtetszettek a Kraftwerk, a Human League és Gary Numan szintetizátor szólamai. Hallás után lejátszottam a dalokat, majd pedig megpróbáltam lekottázni őket. Az akkori zongoratanáraim nem osztották a szintipop iránti lelkesedésemet, így nem is akartak nekem segíteni, amikor ezeket a dalokat gyakoroltam. Hiába voltak elismert, tehetséges tanáraim, akiket nagyra tartottam, őket nem érdekelte az a zene, amit legjobban szerettem. Ezért véleményem szerint nagyon fontos, hogy az oktatók elismerjék a diákjaik zenei ízlését és megtalálják benne az értéket. A tanulók kedvenc dalának hallgatására, megbeszélésére vagy eljátszására szánt néhány perc nem elvesztegetett idő. Ezzel életben tartjuk a tanuló zene iránt érzett szeretetét és szenvedélyét. Így könnyebben tudok kapcsolódni hozzájuk és osztozom velük a zene iránti lelkesedésükben, ami további gyakorlásra motiválja őket.
Ha nem is tartom jó minőségű zenének, amit szeretnek, emlékeztetem magam: a zenei ízlésük idővel fejlődik. Ennek apropóján mindig van beszédtémánk. Sokszor tudok nekik mesélni az adott zenei műfajjal kapcsolatos élményeimről és tapasztalataimról. Érdekes lehet azonosítani egy skálát, tipikus hangzást, ritmikai mintákat, produkciós jellemzőket. Mindig megkérem őket, hogy jegyezzék meg a nekik tetsző billentyűs művészek nevét, így fejlesztik tudásukat és ismereteiket a különböző előadókról.
Tanítványaim időről-időre megmutatnak nekem egy-egy népszerű mainstream dalt vagy művészt. Bármilyen, számomra érdekes vagy hasznos dalt „elraktározok”, hogy szélesítsem a repertoáromat. Mindeközben naprakészen tartom az aktuális zenével kapcsolatos tudásomat is.
Julie Parker
(Fordította: Ifj. Rozsonits Tamás)
