Egyre inkább azt tapasztalom, tanítványaim jobban értékelik, ha nem a klasszikus és kortárs zenét próbálom lenyomni a torkukon, hanem olyan zenével dolgozunk, amit hallgatnak és élveznek. Ha a tanulókat valami már az óra előtt is érdekli, szilárdabb kapcsolatot alakítanak ki a zenével, és könnyebben felidézik az elméleti anyagokat is. – Vélekedik Ethan Lawrence, aki a zeneelmélet oktatása során könnyűzenei példákkal élt, tapasztalatait pedig megírta.
Zöldfülű tanárként ragaszkodom ahhoz, hogy meg tudom győzni a diákjaimat: élvezzék a 20. századi kortárs zeneszerzőket, például John Cage-t vagy akár John Adams-t. Aztán idővel megtapasztaltam: a diákok túlnyomó többsége nem találja élvezetesnek ezt a műfajt, sem a zene megkomponálásáról szóló beszélgetésünk után, sem azt követően, hogy arra kérem őket: „hallgassák meg, milyen bizarrul hangzik”. Miután megbékéltem ezzel, azon kezdtem gondolkodni, milyen példák hallgatásával bővíthetem diákjaim zeneelméleti ismereteit, legyen szó akkordmenetekről, az ornamentika megbeszéléséről, vagy akár arról, a művészek miként komponálják a zenét, hogy egy bizonyos érzést átadjanak.
Nemrég kezdtem kutatni az akkordmenetek magyarázatát és megértését kezdő gitártanítványaimmal, és az első példa, amit közösen meghallgattunk a One Direction What Makes You Beautiful című száma volt. Nemcsak azért választottam ezt, mert nagyon szép, szabályos akkordmeneteket követ, hanem mert sejtettem, a legtöbb diákom valamikor hallotta már ezt a dalt. Ez pedig jó kiindulópontot jelentet, hogy megkérjem őket: hallgassák meg és énekeljék el minden akkord basszus hangjait, ezáltal hallva, miként haladnak az akkordok. Emellett azt is tanulmányoztuk, hogyan tudtunk különböző zenei stílusokat elérni ugyanazzal az akkord progressziókkal.
A következő két dal, amelyeket megvizsgáltunk Ben E. Kingtől a Stand By Me és az Old Crow Medicine Show-tól a Wagon Wheel voltak. Megnéztük azokat a verziókat is, amelyeket Darius Rucker tett népszerűvé, de azokban a két dal másik dúrban íródott illetve a kápót is máshova kellett helyezni. Ezek révén diákjaimmal tudtunk arról beszélgetni, hogy egy újabban hozzáadott akkordmenet képes volt megváltoztatta a dalok hangulatát. A Stand By Me például hangzása sokkal tartalmasabb lett, mert sokkal hamarabb találkozunk a „negyedik” akkorddal.
Egy értekezés a zenei előkékről és díszítésekről, illetve ezeknek dalokra kifejtett hatásairól szólt, amire szemléletes példa volt Adele Someone Like You-ja és Kermit the Frog Rainbow Connection-ja. Adele-t gyakran hallottam az elmúlt években, így könnyebb volt felfedeznem a díszítőelemeket a már ismert dalban.
Szintén praktikus tantermi alkalmazásokra bukkantam, amikor zenekarral előadtuk első minimalista darabunkat, Philip Glass Vonósnégyes No. 2 Company című művét. Ebben sok olyan minta fordul elő, amelyek addig ismétlődnek, mígnem egy bizonyos zenei alakzat formálódik. E figurák ismétlése ugyanaz a módszer, mint amit Tomas Haake a Meshuggah-ban alkalmazott, mikor a dob szólamokat írta, ezzel nagyon megrázó érzést adva a darabnak.
Mindezek alapján egyre inkább azt tapasztalom, tanítványaim jobban értékelik, ha nem a klasszikus és kortárs zenét próbálom lenyomni a torkukon, hanem olyan zenékkel dolgozunk, amiket egyébként is hallgatnak és élveznek. Ha a tanulókat valami már az óra előtt is érdekli, szilárdabb kapcsolatot alakítanak ki a zenével, és könnyebben felidézik az elméleti anyagokat is. Ehhez persze az is kell, hogy én is nyitottabb legyek, és ne mondjam egy általuk hallgatott számra, hogy „ez az előadó nem igazi zene” vagy „ez az előadó szörnyű”, csak mert nem szeretem az adott előadó zenéjét. Arra is rájöttem, hogy ha tudják a diákok, hogy én is olyan előadókat hallgatok, mint Taylor Swift vagy a Slayer, és nem csak klasszikus zenét – amire amúgy számítanak tőlem –, közelebb kerülünk egymáshoz, és hitelesebb is vagyok, amikor a „népszerű” zenéről beszélgetünk.
Az a pillanat, amikor ez igazán működni kezdett A kis hableány Vár rám a Föld válogatásainak a próbája volt, ami nagymértékben támaszkodik a hármas hangzású figurákra. Azt tapasztaltam, hogy miután összehasonlítottam ezeket Taylor Swift I Knew You Were Trouble című dalában találhatók figurákkal, a diákok gyorsabban megtanulták a ritmust, és jobban felismerték azt a szövegkörnyezetből kiragadva, mint korábban. Ezek után úgy gondolom, a popzene sok mindent kínál a zene tanításához. A legfontosabb, hogy a diákok megtalálják azokat a konkrét példákat, amelyekre valóban szüksége van.
Ethan Lawrence
a NAfME (National Association for Music Education) tagja
/Fordította: Ifj. Rozsonits Tamás/
