A Peron Tehetségközpont szeptembertől az év végéig 120 alkalommal mintegy háromezer Tatabányán tanuló diáknak mutatta meg a saját iskoláikban, milyen élmény zenélni. A Hangszert neked projekt elsődleges célja a zenélés iránti érdeklődés felkeltése, illetve leendő diákok toborzása a Peronba. Pap Tiborral, a Tehetségközpont vezetőjével beszélgettünk.
- Miért éppen Tatabánya? Azaz miért a tatabányai iskolások vannak olyan szerencsés helyzetben, hogy ti mentek az iskoláikba több hangszert felvonultató, rendhagyó énekórákra?
- Azért, mert azt az uniós pályázatot, ami nagyjából fedezi az utazás költségét és a tanárok fizetését, a Tatabányai Helyi Közösség írta ki itt működő szervezeteknek, itt megvalósuló projektekre. Enélkül nem is tudtuk volna finanszírozni ezt az egészet, még úgy sem, hogy a hangszerek és a technika egy része a Peroné, a másik része pedig a fellépő, bemutatót tartó tanároké. Szerencsénk, hogy a projektben résztvevő kollégák is érzik egyrészt ennek a küldetés, másrészt a reklám jellegét.
- Melyik korcsoportot célozzátok meg?
- Elsősorban az általános iskolák felső tagozatosait, mivel a 10-14 év közöttiek azok, akik nagy valószínűséggel középiskolásként sem mennek el az ország másik végébe, így akár 18 éves korukig a mi diákjaink is lehetnek. De persze megyünk középiskolákba is, bár ott is elsősorban a kisgimnazistákhoz (5-8 osztály). Ha marad energiánk, és van rá igény, akkor örömmel megyünk bárhová.
- Tapasztalat, hogy az ilyen programok nem az ötleten, kevésbé a megvalósítók lelkesedésén buknak el, hanem vagy a forrás hiányán vagy a megcélzott iskolák elzárkózásán. Benneteket hogyan fogadnak az intézmények?
- Eléggé nyitottak. Az a tapasztalat, hogy ha nem is ugrálnak örömükben, de legalább nem gátolnak minket. Vannak helyek, ahová örülünk, hogy mehetünk, máshol még kávéval is megkínálnak. Az persze általánosságban elmondható, hogy bár elég nagy zajt csapunk, azért a nem érintett tanárok alig jönnek el megnézni bennünket. Ezzel együtt nagy segítség, hogy az órarendet általában rugalmasan kezelik, így voltunk már matek órán is. Nekünk annyi kérésünk van, hogy a pakolás miatt lehetőleg végig ugyanabban a teremben lehessünk, így az osztályok jöjjenek hozzánk, ne mi vándoroljunk. Egy nap általában 4 órát tartunk, és ha van rá fogadókészség, akkor akár két-három napig is maradunk ugyanabban az iskolában.
- Ki állította össze a tematikát?
- Az órák forgatókönyvét Ruska Péter, a Peron Tehetségközpont oktatásért felelős szakmai vezetője állította össze. Egy tanórán három-négy zenetanár és egy segítő van jelen. Mivel ezt mindenki csak mellékállásban csinálja, már az komoly logisztikai feladat, hogy melyik nap ki vesz részt az órákon.
- A telefonját nyomkodó nemzedéket sikerül megszólítani?
- Elég pörgősek ezek a 45 percek. Ráadásul nagyon interaktív a program, szinte állandóan kell valamit csinálniuk a gyerekeknek. A boomwhackers-szel kezdünk, aztán tapsolni tanulnak, majd közös dobolás következik harminc dobon, végül hangszerkipróbálás. Persze így is meg kell „küzdeni” a figyelemért, de nagyon klassz tanáraink vannak, akik profik és egyben elég lazák is ahhoz, hogy oldják a feszültséget. Ráadásul a könnyűzene hangos. Nehéz nem benne lenni.
- Milyen eredményeket vártok a Hangszert neked programtól?
- A zenélés iránti érdeklődés felkeltése mellett természetesen nekünk az is fontos, hogy az elért diákok közül minél többen döntsenek a Peronba való beiratkozás mellett. Ha a háromezer diáknak csak az 1-2%-a lesz peronos, már megérte. Persze az sem baj, ha valaki máshol kezd el zenét tanulni.
- A Hangszert neked is egy olyan projekt, amit jó lenne időben és térben is kiterjeszteni. Van esély a folytatásra?
- Arra már nyertünk egy pályázatot, hogy Tatán is csináljunk ötven alkalmat felsősöknek illetve 9-10-dikes középiskolásoknak. Pályáztunk a Nemzeti Kulturális Alaphoz is, amiből a tatai és a tatabányai járás iskoláiba tudnánk eljutni. De folyamatosan keresem a forrásokat.
- Mi kellene ahhoz, hogy az immár alaposan kipróbált módszeretekből országos program legyen?
- Egy országos támogatási rendszer, ahová lehetne pályázni. Továbbá rengeteg elhivatott szakember, akik értik, hogy ez nem fellépési gázsi, hanem direkt marketing. Ez a legfontosabb. Direkt marketing a zenének, a zenélésnek, és a zenesuliknak. Nálunk ez az egész ott térül meg, ha beiratkoznak hozzánk. Hosszú távon ezzel a tanárok is jól járnának, és a popsulik is. A tapasztalatokat át tudjuk adni, de a lelkesedést és az elhivatottságot nem.