OBL a Hangőr közreműködésével
2021. október 12. írta: Poptanító

OBL a Hangőr közreműködésével

HOTS Outbreakers' Lab (OBL) mentortábor idén ötödik alkalommal

A magyar zenekarok és előadók nemzetközi, elsősorban európai piacra lépését kívánja segíteni a HOTS Outbreakers' Lab (OBL) mentortábor. Az idén ötödik alkalommal megrendezett táborban négy külföldi szakember tizenkét hazai produkcióval foglalkozott.

211012-obl.jpgIdén ötödik alkalommal, 2021. október 7-10. között Balatonbogláron, a Babel Campben rendezte meg az NKA Hangfoglaló Program támogatásával a Hangőr Egyesület a HOTS Outbreakers' Lab mentortábort. A 2017-ben indult kezdeményezés célja, hogy a nemzetközi, elsősorban az európai könnyűzenei piacot jól ismerő szakemberek és az általuk exportképesnek gondolt magyar zenekarok és zenészek közösen dolgozzanak a külföldi karrierek tervezésén és építésén. A korábbi évekhez hasonlóan újra nagy tapasztalattal rendelkező külföldi mentorok segítették a kiválasztott produkciók – énekes-dalszerzők és zenekarok – nemzetközi pályáinak tervezését tematikus workshop-ok és személyes mentoring session-ökön keresztül. A 2021-es OBL tábor mentorcsapatát a már negyedik alkalommal visszatérő Andries van Wieren (3S Music Management) vezette, akihez ezúttal Frehn Hawel (Reeperbahn Festival, Karsten Jahnke), Victor Conradsson (Believe) és Rupert Hollier (UK & European Guild of Music Supervisors) csatlakoztak.

Nagyova Lúcia, a tábor szervezője elmondta: idén is az volt a főszempont a mentorok felkérésénél, hogy a könnyűzene minél több területét fedjék le tudásukkal és tapasztalataikkal, így gyakorlatorientáltan avathassák be a résztvevőket a legaktuálisabb kérdésekbe. Közben személyre szabott tanácsokat is nyújthassanak az OBL-en résztvevő produkciók számára, akik így a mentoraik tudásának felhasználásával alakíthatják ki vagy tökéletesíthetik a rövid- és hosszú távú nemzetközi terveiket, fejleszthetik művészeti víziójukat.

Annak érdekében, hogy a lehető legjobban működő mentor-produkció párosok jöhessenek létre, idén is a mentorokra volt bízva, hogy a jelentkező formációk közül kikkel szeretnének dolgozni. Mindegyik mentor három-három zenekarral vagy előadóval foglalkozott a tábor ideje alatt, így a kiválasztottak között volt például Barabás Lőrinc, a WaTa, a Törzs, BÖBE, a Deep Glaze, az OIEE, az I Am Sozuz, Saya Noé és O'Sullivan is. A tábor programjában voltak előadások a részletes és pontos, hosszú távú pénzügyi tervezés fontosságáról; arról, miként tud egy magyar zenekar önfenntartó lenni; a filmzenéről és a szektorban rejlő lehetőségekről; a digitális zeneterjesztésről; produkciók streaming platformokon való jelenlétének erősítéséről; Nyugat-Európában való terjeszkedésről. Vendégelőadóként Horváth Máté a pénzügyi tervezés és a covid utáni túlélésről, dr. Tóth Péter Benjamin pedig az Artisjusszal kapcsolatos gyakran ismételt kérdésekről beszélt, valamint egy érdekes tanulmányt prezentált a dalokra épülő gazdaságról. (Fotó: Frank Olivér)

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr7016718524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása