A hazai könnyűzenei képzés állt a fókuszban az idén 30 éves debreceni Rocksuli és az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Oktatást Támogató Alprogramjának közös, „Könnyű/Zenét/Tanulni” című konferenciájának, amelynek a debreceni Ifjúsági Ház adott otthont november 28-án. Három szekcióban, összesen tizenegy előadás hangzott el a nap folyamán.
Dr. Lakatos Péter, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánja elkötelezett híve, hogy a könnyűzene foglalja el foglalja méltó helyét a magyar felsőoktatásban. A zongoraművészként diplomát szerzett művész/tanárnak sokszor, sok helyen kellett megvédenie álláspontját. A Zeneművészeti Kar a Kőbányai Zenei Stúdióval kezdett el közösen gondolkodni, az eredményeket már két éve a gyakorlatba is átültettek. Szabadon választható kurzusként immár felvehető tárgy a könnyűzenei képzés a debreceni egyetemisták számára. Heti rendszerességgel járnak Debrecenbe a kőbányai intézmény oktatói, a könnyűzenei alaphangszerek mellett pedig nagy hangsúlyt fektetnek a zenekari gyakorlatokra is. Számos külföldi hallgató is látogatja ezeket az órákat, ezek a kurzusok az egyetem vonzerejét is képesek növelni nemzetközi viszonylatban is. Az érdeklődés akkor nőhetne igazán, ha az eddigi előkészületek eredményeképp elindulna a könnyűzenei szak. A képzés, melynek akkreditációján jelenleg is dolgoznak, s egyre többen ismerik el a popzene felsőoktatásba kerülésének létjogosultságát a komolyzenészek közül. A Zeneművészeti Kar épülete kiválóan felszerelt, egy időben akár 5-6 zenekar is használhatja, az infrastrukturális alapok már készen állnak, ám a 2020/21-es tanévben még biztosan nem fog elindulni a szak. Ennek oka többek közt az oktatói státuszok problémája, hiszen az egyetemi bürokráciát nem lehet megkerülni, minősítéssel rendelkező zenészoktatókat pedig nagyon nehéz feladat lesz találni. Dr. Lakatos Péter célja, hogy amint a képzés elindul, professzionális szinten játszó zenészeket neveljenek, emellett egy kreatív műhely is jöjjön létre, vagyis egy olyan tér, melyben a kiválóan képzett zenészek egymásra találhatnak határainkon innen és túl.
Dr. Lakatos Péter/Énekes András