„Ki kellett találnom, mit és hogyan tanítsak, tehát ki kellett dolgoznom egy igazán tartalmas tantervet, baklövést baklövésre halmoztam, de minden hibámból tanultam valami hasznosat.” – Osztotta meg zeneoktatási tapasztalatait Ryan Van Bibber a Metropolitan Oktatási Központban és a Columbus State Community College tanára.
Ryan Van Bibber zenét és hangproduceri ismereteket tanít a Fort Hayes Metropolitan Oktatási Központban és a Columbus State Community College-ban. Rendszeresen tart workshopokat Amerika szerte, amelyek témái az iskolai hangrendszerektől kezdve a közösségi média tanórákon való használatán át a produkciós szoftverek zenei tantervbe építéséig terjednek. Egyik írásából idézünk.
„Körülbelül tíz éve váltottam a hagyományos zenekar, és középfokú szolfézs tanításáról a zenetechnológia és a zenei produkció oktatására. Ki kellett találnom, mit és hogyan tanítsak, tehát ki kellett dolgoznom egy igazán tartalmas tantervet. Néhány projekt, amit az első évben készítettem, jól működött, de őszintén szólva, többségük teljes kudarc volt. A következő években baklövést baklövésre halmoztam, de minden hibámból tanultam valami hasznosat. Végül sikerült kialakítanom egy jól megalapozott, működőképes tantervet. Ezt a tantervet a Gyakorlatok a populáris zeneoktatásban című tankönyvem Zenei produkciós tananyag megtervezése fejezete ismerteti részletesen.
A kudarc – természetesen – nem jó érzés. Szégyenkezünk, hogy most biztosan mindenki butának és inkompetensnek tart bennünket. Hogy a nyilvános megszégyenülést elkerüljük, bűnbakokat keresünk vagy a külső körülményeket hibáztatjuk. Az biztos, hogy diákjaink életében sok olyan tényező van, amely a tanár hatáskörén kívülre esik. Ám amikor az egész osztály küszködik a tananyaggal vagy motiválatlan, akkor valószínűleg magunkban és a munkánkban kell keresni a hibát.
Ahelyett, hogy megpróbálnánk mindenáron elkerülni, hogy hibákat vétsünk, azt javaslom, inkább törekedjünk rá. Muszáj megtanulnunk kezelni a kudarccal járó fájdalmas érzéseket, meg kell szoknunk a szégyenérzetet. Az osztály előtti kudarc kiváló lehetőség a tanároknak, hogy modellezzék a megküzdési stratégiáikat, az alázatot és hogy saját hiányosságaikat is tolerálják. Szorongással teli világunkban azt hiszem, ez az egyik legfontosabb lecke, amit megtaníthatunk, talán még a kottaolvasásnál is fontosabb.
Valahányszor melléfogunk, fontos tudni, miért és mit is rontottunk el. Sok minden félremehet a leggondosabban megtervezett órán is. Talán rosszul időzítettünk: például a mintavételezési sebességről és a hangsáv-szélességről szóló száraz előadást pénteken, késő délután megtartani megsúgom, nem a legjobb ötlet. Lehet, hogy az adott feladat nem felel meg a diákjaink életkorának vagy képességeinek. Ha egy feladat túl könnyű, a tanulók valószínűleg kevesebb energiát fognak belefektetni, hiszen elbízzák magukat.
Tanári pályafutásom során megfigyeltem: ha egy tanuló megbukik a tárgyunkból, annak leggyakoribb oka, hogy rosszul tanítottunk. Ami számomra nyilvánvaló, az rejtélyes lehet a tanítványaim számára, ezért hajlamos vagyok kihagyni egy kulcsfontosságú lépést az előadásaimból, vagy a projekt irányelveiből. Néha nem kommunikálom érthetően az óra célját, vagy elfelejtek bemutatni egy mintafeladatot. Ez összezavarja a tanulókat, bár gyakran fel sem tűnik nekik, így nem tudják jelezni, hol akadtak el. Ezért rendszeresen megkérdezem a diákjaimat, értik-e a feladatot. Bátorítom őket, hogy legyenek velem őszinték, biztosítva őket arról, hogy nem fogok megbántódni.
Ha megengedjük, hogy a kudarc az oktatási tervezési folyamat részét képezze, sok félelmet és szégyent kiküszöbölhetünk, és megmutathatjuk diákjainknak, hogy a kudarc szükséges lépés a siker felé.”
Ryan Van Bibber
(Fordította Ifj. Rozsonits Tamás)
Forrás: https://www.popularmusiceducation.org/blog/embracing-failure/
