Amir Dawarzani gitárművész, író, dokumentumfilm-rendező és a heavy metal zene kutatója. Az iráni Azad University Neyshabur-on szerzett diplomát, tizenegy éve dolgozik gitártanárként is. A kezdőknek tartott óráin szerzett tapasztalatairól az Association for Popular Music Education weboldalán számolt be.
„Tizenegy éve dolgozom gitártanárként. Kezdő diákjaim körében gyakran találkozom egy olyan problémával, amelyre aztán sok későbbi hiba vezethető vissza. Szinte minden kezdőre jellemző: kapkodnak és túl gyorsan akarnak haladni. A zöldfülű tanulók körében furcsa tendencia figyelhető meg: szeretnek mindent villámgyorsan csinálni, és erről nagyon nehezen lehet őket lebeszélni. Tanárként mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a kezdetektől fogva viszonylag lassan haladjunk. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, gyakorlatiasnak és türelmesnek kell lennünk.
A bal hüvelykujj és csukló nagyon fontos szerepet játszik a gitár hangminőségének szabályozásában. Az első néhány óra általában azzal telik, hogy megtanuljuk a hangszert helyesen tartani és pengetni. Alapvető hiba például a lapos, nem lekerekített vagy túlzottan merev ujjtartás, amit minden tanulónak el kellene kerülnie. A helyes ujjtartás elsajátítását leggyakrabban az akadályozza, hogy a diák gyorsan szeretne haladni az anyaggal. Ezzel viszont a későbbiekben a saját dolgát nehezíti meg. Ugyanis, ha már hozzászokott a helytelen ujjtartáshoz, azt sokkal nehezebb korrigálni, mintha az első órákon alaposan foglalkozna vele.
A nagyobb kényelem érdekében a tanulók minden ujjbegyüket a húrokra helyezik ahelyett, hogy ujjbegyeiket a gitárnyak érintői mögé helyeznék. Emiatt a húrok hamisan pendülnek, és a bal kéz ujjai csúnyán behajlanak, ami ráadásul a vizuális összhatáson is ront. A nagy kapkodásban a tanulók bal ujjukat átlósan helyezik a húrokra. Ezen például úgy tudunk segíteni, ha azt mondjuk a diáknak, képzelje azt, hogy egy teniszlabda van a markában. Így a tanulók könnyedén maguk elé tudják képzelni a helyes ujjtartást.
Egy másik gyakori hiba, hogy a tanulók maguk elé tolják a gitárt, hogy jobban lássák a húrokat, viszont így az ujjak túl távol kerülnek egymástól, és ezzel akadályozzák a megfelelő ujjmenetet. A gyorsabb haladás érdekében a tanulók sokszor rosszul végzik az ujjgyakorlatokat, és túl nagy nyomást helyeznek az ujjaikra, a csuklójukra és az alkarjukra. Ettől megfájdul a hátuk és a kezük, az órákon pedig rosszul fogják érezni magukat. Nagyon fontos figyelmeztetni a diákokat, hogy néhány perces otthoni gyakorlás után mindig tartsanak szünetet, mielőtt újra felvennék a hangszert. A tükör előtti gyakorlás növeli a koncentrációs képességüket, és meg tudják figyelni a fogásaikat.
Másik megfigyelésem, hogy a kezdők nem tartanak elég pihenőt. Tanárként fontos hangsúlyozni, hogy a pihenés a zene szerves része, csakúgy, mint a beszédben a mondatok közötti szünetek. A kezdők szeretnek gyorsan játszani, mert ezt élvezik, és valószínűleg nem tűnik fel nekik, hogy nem szép és letisztult a hangzás.
A sok rohanás ellenére néha vannak kivételek. Például, mikor egy diák metronómmal gyakorol, és véletlenül kihagy egy hangot. Ezután nem folytatja a darabot, hanem újra lejátssza az elrontott részt. Ilyenkor mindig azt mondom a diákjaimnak: „Képzeld azt, hogy szólista vagy egy zenekarban, és kihagysz egy hangot. Mi ilyenkor a teendő? Lépést tartani a zenekarral és folytatni a darabot.”
Egyértelmű, hogy sok kezdő diák egyik fő problémája a sietség. Az a legnagyobb segítség számukra, ha megpróbáljuk az izgalmukat és szorongásukat csökkenteni, így kevésbé valószínű, hogy elkapkodják a gyakorlatokat. Ne feledjük: a türelem rózsát terem!”
(Fordította: Ifj. Rozsonits Tamás)
