Rockélet a rockkorszakban
2022. július 07. írta: Poptanító

Rockélet a rockkorszakban

Ősszel folytatódik a Hangőr és a Beatkorszak közös előadás-sorozata

Véget ért a Volt egyszer egy beatkorszak előadássorozata a Kossuth Klubban. Szeptemberben azonban ugyanott újabb hat előadással indul a sorozat második szemesztere. A kettő között pedig a szervező Hangőr Egyesület közzéteszi az első hat előadás szerkesztett videofelvételeit.

220707-rockeletok.jpg„Nem az ágyban végzem, hajt a vérem” címmel Bezsenyi Tamás, a beatzene és a szocialista alvilág kapcsolatáról szóló előadásával indult a Hangőr Egyesület és a beatkorszak blog közös előadássorozata március közepén a Kossuth Klubban. Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja révén megvalósuló előadássorozat június elejéig hat alkalommal jelentkezett és szó volt a hazai punk megjelenéséről, a szürkezónában a helyüket kereső „ősmenedzserekről”, a Kádár-kori rockzenei plakátokról, az Országos Rendezőiroda (ORI) valamint a korabeli könnyűzenei sajtó működéséről. A szervezők célja nemcsak az volt, hogy a beatkorszak blog szerzőit élőben is hallhassák az érdeklődők, hanem az is, hogy rendszeres találkozási lehetőséget teremtsenek a hazai könnyűzene rendszerváltás előtti története iránt érdeklődőknek. Bezsenyi Tamás, Vass Norbert, Bihari Balázs, Bálint Csaba, Csatári Bence és Koszits Attila előadásait a nyáron bárki visszanézheti a Hangőr Egyesület YouTube csatornáján.

A sorozat szeptember 14-én Rozsonits Tamás Rockélet a végeken című, a vidéki zenekarok rendszerváltás előtti lehetőségeit számba vevő előadásával folytatódik a bevált helyszínen, a Kossuth Klubban. Rozsonits Tamás után két héttel Cselőtei László A fanzine készítés művészete, avagy kitörés a 80-as évek undergroundjából című előadása következik, majd novemberben Fodor Sándor Cseh Tamásról, a következő alkalommal pedig Bálint Csaba Radics Béláról mesél majd. Novemberben Kovács László Barázdabillegetők a Vörösmarty téren címmel az MHV könnyűzenei lemezszerkesztési gyakorlatát eleveníti fel, Fedor Vilmos pedig 50 éves a magyar Woodstock előadásában az 1973-as diósgyőri rockfesztivált fogja megidézni. Az előadások kéthetente szerdánként 17 órakor kezdődnek és továbbra is ingyenesen várják a rendszerváltás előtti könnyűzene története iránt érdeklődőket.

(Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr4517875345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása