MEGHÍVÓ
A Hangszert a kézbe 2017-ben azzal a céllal indult, hogy a fiatalok és a kevésbé fiatalok előtt is megnyissa a hangszerek kipróbálásának a lehetőségét, és minél többeket vegyen rá a rendszeres muzsikálásra, a zenetanulásra. A programsorozat eddigi 43 állomásán közel 100 ezren próbálták ki a kiállított hangszereket. A pandémia miatti másfél éves kényszerszünet után 2021 őszén indult újra a Hangszert a kézbe sorozat.
A rendező Hangszeresek Országos Szövetsége
nevében tisztelettel meghívjuk
a Hangszert a kézbe
országos rendezvénysorozat 44. állomásának a megnyitójára, Nyíregyházára.
Helyszín: Vikár Sándor Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola
(4400 Nyíregyháza, Kűrt utca 5-11.)
Időpont: 2021. szeptember 16. (csütörtök) 11.45 óra
A kiállítást megnyitja Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere
Köszöntőt mondanak:
Tamás Attila, a Vikár Sándor Zeneiskola intézményvezetője
és Balogh Géza, a Hangszeresek Országos Szövetségének elnöke
A megnyitót követően vendégeink megtekinthetik azt a hét szekcióban kézbe vehető, több mint száznegyven hangszert, amelyeket a rendezvénysorozat látogatói is kipróbálhatnak.
Kérjük, részvételi szándékát szeptember 15-én, 17.00 óráig jelezze: sajto@hangszertakezbe.hu
