„A nyár elején szervezni szoktunk egy olyan tábort, ahol több helyről érkező gyerekek vesznek részt egy nagy szimfonikus zenekar munkájában. A legnagyobb élményeket ezek a zenekari hetek jelentik számomra és a gyerekek számára is” – mesél hátrányos helyzetű területeken tartott programjaikról Virág Csaba harsonatanár, karmester, a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola koordinációs vezetője. Az élményszerzése mellett fontos szerinte a kottaolvasás elsajátítása is, hiszen ha csak utánzással tanulnak meg valamit a gyerekek, akkor abból sokszor nincs továbblépés. Azt is elárulta, hogy szerinte a zeneoktatásban nem kell különválasztani a könnyű- és a komolyzenét: „A darabok eszközök ahhoz, hogy igényesen, szépen tanuljunk meg a hangszerünkön játszani.”
– A Hangőr Egyesület októberi konferenciáján a rendhagyó énekórák is terítékre kerültek. A könnyűzenéhez képest mennyire nehéz vagy éppen könnyű komolyzenei rendhagyó órákat tartani?
– Nem igazán van különbség. A rendhagyó óráknak az az alapvető funkciója, hogy a gyerekek testközelből találkozhassanak gyakorló hangszeres muzsikusokkal, megismerhessék az adott hangszer sajátosságait. Minden ilyen alkalommal az a cél, hogy a gyerekek maradandó élményben részesüljenek, érdekes információkkal gazdagodjanak, és amennyiben lehetőség van rá, felkeltsük az érdeklődésüket a hangszeres zenetanulás iránt.
– A Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola koordinációs vezetőjeként hogyan mutatná be az intézményt?
– Iskolánkban nyolcvannál is több képzett zenetanár foglalkozik napi szinten kicsivel több, mint kétezer, többségében hátrányos helyzetű tanítványunkkal. Nagyon nehéz a filozófiánk lényegét pár mondatban összefoglalni, de ha a legfontosabbat akarom említeni, akkor az értékteremtő közösségek létrehozása a cél. Úgy gondoljuk, hogy a hangszeres tanulás kiváló eszköze ennek. Tanítványainkat kisebb-nagyobb zenekarokba szervezzük, mert a tanítványaink ezen keresztül észrevétlenül megtanulnak együttműködni társaikkal. Szerintünk egy zenekar valamennyire a társadalom leképeződése: mindenkinek fontos szerepe van benne, és nagyon fontos, hogy a gyerekek a kezdetektől törekedjenek a tőlük telhető legjobb teljesítményre. A zenepedagógiai hitvallásunkat a világszerte ismert, El Sistema zenei és szociális program alapján alakítottuk ki. (Az El Sistema célcsoportja a szegény, nehéz szociális hátterű, elhanyagolt gyerekek és fiatalok, akik idejük nagy részét az utcán töltik. A módszer bemutatásáért kattints ide – a szerk.)
– Az ország két leghátrányosabb helyzetű területén, Észak-Borsodban, és Dél-Baranyában vannak jelen. Milyen kihívásokat jelentenek az itt megtartott foglalkozások?
– Ha a növendékinkre gondolok, akkor nem jelent nagyobb kihívást alap esetben a foglalkozások megtartása, mint bármelyik művészeti iskolában. A gyerekek érdeklődő, nyitott személyiségek. Sőt, talán még valamennyivel könnyebb is motiválni őket, mint szerencsésebb környezetbe született társaikat, hiszen nem aprózódik annyira szét a figyelmük. Viszonylag kevesen járnak különórákra, szakkörökre a zenetanulás mellett, így szívesen töltenek nálunk sok időt. A zenetanulás esetükben a bandázástól, a csavargástól, az unatkozástól „veszi el” az időt. Nagyobb kihívást jelent, hogy ahhoz, hogy fel tudjuk nevelni a növendékeinket és kamaszkorukban, az általános iskola elvégzése után is járjanak hozzánk, egyfajta szociális munkát is végeznünk kell. Meg kell ismernünk tanítványaink családját, mert fontos, hogy kialakítsunk egy jó, támogató családi hátteret. Ebben a szülőknek partnernek kell lenniük, de a partnerség csak a bizalom kialakulása révén képzelhető el. Kezdetben szokatlan a kollégáinknak, hogy meg kell látogatnunk a családokat, de végül belátják, hogy a munkánkat így tudjuk könnyebbé tenni.
– Miután belekóstoltak a zene világába a fiatalok, miként lehet megtartani őket a zene mellett?
– Nem igazán kell csalogatni a gyerekeket a foglalkozásainkra, mert mi az iskolájukban vagyunk jelen. Azokon a telephelyeken, ahol dolgozunk, hétköznapinak számít, hogy egész nap szól a hangszeres zene. A mindennapok részévé válik a gyakorlás is. Ami keményebb dió talán, hogy a középiskolás vagy fiatal felnőtt növendékeinket megtartsuk. Ezen a téren van még hová fejlődnünk, de szerintem jó úton haladunk.
– Mi a legkedvesebb emléke a zeneoktatással kapcsolatban?
– Nagyon szeretek óvodásoknak és kicsi elsős, másodikos gyerekeknek zenei készségfejlesztő foglalkozást tartani. Már egy alkalom után is óriásit tudnak fejlődni és nagyon lelkesek. Egyébiránt pedig a nyarak mindig nagy élményt jelentenek. A nyár elején szervezni szoktunk egy olyan tábort, ahol a több telephelyről érkező gyerekek vesznek részt egy nagy szimfonikus zenekar munkájában. A legnagyobb élményeket ezek a zenekari hetek jelentik számomra és a gyerekek számára is. De számos projektünk van év közben is. Néhány növendékünk 2022-ben részt vehetett Párizsban egy nemzetközi szimfonikus zenekari projektben, amely a Philharmonie de Paris szervezésében valósult meg. A zenekarba az Európai Unió 27 tagállamából érkeztek olyan gyerekek, akik valamiféle El Sistema filozófia alapján működő zeneoktatásban vesznek részt. Olyan nagy siker volt a párizsi koncert, amelyet élőben közvetítettek az interneten, hogy néhány hónappal később Strasbourgban is megismételték. Ezen kívül márciusban részt vehettünk egy kis csapattal Presser Gábor Budapesti Kongresszusi Központban tartott koncertjein, ahol többek között egy általam hangszerelt Gyöngyhajú lány feldolgozással szórakoztattuk a koncertre érkező közönséget. Ezek a legfrissebb élmények, de minden évben történnek nagyszerű dolgok velünk.
– Mennyire fontos, hogy a gyerekek megtanulják eljátszani a saját kedvenceiket, és mennyire érdekes számukra, ha ezek például komolyzenei hangszereken szólalnak meg?
– Nem gondolom, hogy kellene komolyzenei vagy könnyűzenei hangszerekről beszélnünk. A hangszerek mind csodálatosak és a gyerekek szívesen játszanak velük, jobb esetben sokáig is, így egyre magasabb szinten. Nagyon örülök, ha egy gyerek elkezdi próbálgatni a kedvenc dallamát a hangszerén. Olyankor koncentrál, és rendkívüli módon fejlődik a hallása. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy a gyerekek rendesen megtanuljanak kottát olvasni, mert ha tudnak, akkor előbb-utóbb bármit el tudnak játszani. Ha csak utánzással tanulnak meg valamit, akkor abból sokszor nincs továbblépés.
– Hogyan látja a könnyűzene és a komolyzene oktatásának viszonyát?
– Természetes igénye minden zenét tanuló gyereknek, hogy a kedvenc számait is meg tudja szólaltatni a hangszerén. Én harsonát tanítok, így talán első ránézésre nehezebb dolgom van e tekintetben, de valójában teljesen mindegy, hogy milyen hangszeren játszunk. Merni kell elképzelni hangzásokat, merni kell hangszerelni a gyerekek számára, ők pedig nagyra fogják értékelni, ha egy általuk ismert és kedvelt számot adok nekik. Mindegy, hogy milyen műfajról beszélünk, mindenből lehet és kell is tanulnunk. A lényeg az, hogy a végeredményt élvezzük. A magam részéről inkább csak zenéről beszélnék, nem választanám szét ezt a két dolgot. Különben is artikulációt, dinamikát, dallamíveket, összefüggéseket, levegővételeket tanítunk, nem külön műsorszámokat. A darabok eszközök ahhoz, hogy igényesen, szépen tanuljunk meg a hangszerünkön játszani.
– A konferencián elmondta, hisz abban, ha egy zenekarban egy szép akkord kedvéért hárman össze tudnak fogni, sokkal jobb együttműködők válhatnak belőlük felnőttként. Tud esetleg konkrét példát mondani arra, miként tudja fejleszteni a gyermekeket a zeneoktatás?
– Szerintem minden zenetanár tud erre számtalan példát. Növendékeinkkel éveken át dolgozunk együtt. Valódi mester-tanítvány kapcsolat alakul ki. A magam részéről nyomon követem a volt tanítványaim életét: csaknem harminc éve tanítok zenét, szóval sok és sokféle sorsot láttam. Többen is vannak, akik nem a zenei pályát választották, és ez így természetes. Van olyan egykori növendékem, aki több budapesti elegáns étterem üzletvezetője. Tavaly, karácsony előtt beszéltünk, és elmondta, hogy közel száz ember munkáját koordinálja, és a zenetanulás nagymértékben hozzájárult a sikeréhez. Nagyon büszke vagyok rá. De a közelmúltból is van egy remek példám. Egy tanítványom miután jogosítványt szerzett, egy kisteherautóval kezdte el segíteni a környezetében élőket. Nála is tetten érhető, hogy a közösség valamilyen szintű szolgálata fontos a számára. És még hosszasan lehetne sorolni. Hiszek benne, hogy azok a gyerekek, akik egy zenekarban nőnek fel, magukra és környezetükre igényesebb felnőttek lesznek, és a társadalom többi szereplőjével hatékonyan lesznek képesek együttműködni.
T. E.
