Lóci Tatán játszott
2021. május 29. írta: Poptanító

Lóci Tatán játszott

img_8568_2.JPG

Lóci Tatán játszott

 

Tatán a Peron Tehetség Központban rendhagyó zenés találkozás volt május 25-én Csorba Lóránttal és Turczi Istvánnal. A zenész és költő találkozása újabb különleges alkalom volt dalszövegírásra. Arra vállalkoztak, hogy a dalírás rejtelmeibe vezessék az érdeklődőket. A Peron Tehetség Központ küldetésében jelentős erővel bír a fiatal alkotók zene és dalszövegírásának támogatása, segítése. Ezúttal is a siker jellemzője volt, a nagy érdeklődés. A Lóci játszik zenekar frontembere sok humorral és ötlettel támogatta a fiatalok dalírási képességeit.

 

Turczi István József Attila-, babérkoszorú- és Prima Primissima-díjas költő, műfordító, egyetemi oktató, a Parnasszus költészeti folyóirat és kiadó főszerkesztője vezette be a programot azzal, hogy bemutatta a Lóci játszik zenekar frontemberét. Aki mindent tud Portugáliáról – hangzott el a bevezetőben. Lóci dalszövegíró, zenész, bölcsész, tanár és a filmelmélet tudója is. Turczi István és Csorba Lóci dalszövegírók, akik fontosnak tartják a magyar szövegvilág minőségének javítását a hazai könnyűzenében, és a fiatalok kulturális nevelésében, orientálásában.

A saját dalból sokat kell írni és belejön az ember – tanácsolta a különleges órában a következő generációnak. A példák tekintetében mutatott alkotásaiból zsengéket és sikereseket. Elmesélte néhány dalának történetét, és gitáron megszólaltak az alkotások. Tapsolhattak az érdeklődők  a következő daloknak: Szociálisan érzékeny dal, Fehér Anna, Ó nincs, Panelparadicsom.

Turczi István legközelebb június 8-án Szendrői Csaba (Elefánt) társaságában érkezik a tatai Peron Tehetségközpontba újabb inspiráló órát tartani.

img_8545_2.JPG

img_8575_2.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://poptanitas.blog.hu/api/trackback/id/tr8916575358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása