A Peron Tehetségközpontban Cserteg István, a Peron egyik alapítója, író, tehetséggondozó szakember nyitotta meg a Beatkorszak Projekt Minden az enyém című kiállítását, amely a közeli Dorog legendás rockfesztiváljával is foglalkozik.
A Peron Tehetségközpontban január 18-án 17 órakor kiállítás nyílt az 50 éve rendezett Diósgyőri Popfesztivál tiszteletére, az 1989 előtti hazai fesztiválokon készült képekből. A Beatkorszak Projekt fotókiállítása két évtized fesztiváltörténetét dolgozza fel, 12 ismert fotós munkáival, 17 korabeli helyszín bemutatásával, 40 kiállítási tablóval, 86 felvétellel. A kiállítást összeállította: Bajnai Zsolt és Rozsonits Tamás, az NKA Hangfoglaló Program támogatásával.
A Peron Tehetségközpontban Cserteg István, a Peron egyik alapítója, író, tehetséggondozó szakember köszöntötte a megjelent vendégeket, majd az 1981-es dorogi rockfesztiválra utalva beszélt az óriásfesztiválok indulásának korszakáról. Ezután Bajnai Zsolt, a kiállítás kurátora mutatta be a rocktörténeti kiállítás részleteit, történeteket mesélve a korszakból. A kiállítás nem csupán a fellépő zenekarokra, hanem a technikára, a körülményekre, a közönségre és a hangulatra koncentrál, természetesen nem megfeledkezve a fesztiválok húzóneveiről. A kiállításmegnyitón a Peron Tehetségközpont AnnaBarni Duó lépett fel. Pocsai Anna énekelt, Szijj Barnabás gitáron kísért.
A korszak fesztiváltörténetét feldolgozó könyv is megjelent ebből az anyagból Volt egyszer sok fesztivál címmel. – mondta el Cserteg István. A könyv egy példányát mutatta be az érdeklődő látogatóknak. Ebben helyett kapott az 1981-es dorogi rockfesztivál története is.
A kiállítás megtekinthető a Peron Tehetségközpont nyitvatartási idejében. A legendás hazai előadók között láthatjuk Szörényi Leventét, Bródy Jánost, Koncz Zsuzsát, az Edda és a Skorpió együtteseket. A korszak közönsége, technikája, a fesztiválsegítők is fellelhetők a képeken. Többek között a miskolci, budapesti, pusztavacsi és dorogi rockfesztiválok hangulata is megjelenik a fotókon.
(A második képen balról jobbra: Pap Tibor, Bajnai Zsolt, Pocsai Anna, Szijj Barnabás és Cserteg István)
fotók: Raáb Zoltán